Kényszeres gyűjtögetés - Ne szabadíts meg!

Lokál

Ha szomszédunk portáját elborítja a szemét, ha tizenöt kutyája mellé tizenhatodik kerül, ha roncsteleppé válik a kertje, leggyakrabban a tisztiorvosért kiáltunk. Pedig gyakran pszichiáterre lenne szükség.

"Rendőrök jöttek, feltörték az ajtót, pedig János bent volt. Ült a szoba közepén, és fogta a fejét. Az ÁNTSZ, az önkormányzat és a környezetgazdálkodás kitakarított - vette át a szót a szomszéd. A férfi megszámolta: a harmadik emeleti garzonból a hatóság huszonegy macskát távolított el, és negyvenhét kukászsáknyi szemetet hordott le. Csak egy időre állt helyre a rend. Karácsony táján minden újrakezdődött." Az eset négy évvel ezelőtt történt egy szegedi panelgarzonban, és valószínű, hogy leginkább az egy négyzetméterre jutó macskák száma miatt került a Délmagyarország című lap hasábjaira. Kétségtelen, hogy ekkora dózisban nem mindennapos az ilyesmi, a részleteket illetően viszont már lehetnek saját élményeink. Ki ne ismerne macskás nénit vagy udvarát lomtalanítás utáni utcaképpé átalakító környékbelit?

Nemcsak kísérővel

A szenvedő szomszéd számára a változás reménysugarát a hatóság jelenti, ám - mint a példa is mutatja - az önkormányzat, a tisztiorvos vagy bárki illetékes legfeljebb tüneti kezelésre képes kényszertakarítás, fertőtlenítés, pénzbírság stb. formájában, ami mindhalálig tartó körforgást is elindíthat. Sokáig az érintett öregkori elbutulását vagy valamiféle rigolyát tekintettek "kiváltó oknak", és csak az 1990-es években jutott eszükbe a szakembereknek, hogy a dolgok mélyére nézzenek. Noha vita van a tekintetben, hogy a kényszeres gyűjtögetés önálló betegség-e, vagy valamely más pszichiátriai probléma kísérője, egyértelmű, hogy súlyos esetekben olyan lavinát indíthat el, ami - akár a szó szoros értelmében is - maga alá temetheti a beteget. "Ez a fajta gyűjtés nem hasonlítható a lelkes bélyeg-/szalvéta-/sétapálca- stb. gyűjtéshez. Az ilyen emberek képtelenek megválni értelmetlenül felhalmozott értéktelen holmijaiktól, melyek között a leggyakoribbak az újságok, a régi ruhák, a könyvek, a jegyzetek, a dobozok. Túl azon, hogy képtelenek megválni dolgoktól, személyiségükre jellemző még a határozatlanság, a döntésképtelenség, a megfelelni akarás és a kerülő magatartás. Rettegnek a hibázástól, emiatt halasztgatják feladataikat; úgy érzik, mindent nagyon jól kéne csinálni, arra pedig még 'nincsenek felkészülve'" - írja Haraszti László, a Flór Ferenc Kórház pszichiátriai osztályának főorvosa Kényszeres/halmozó gyűjtögetés című tanulmányában (Az addiktológia alapjai IV. - Viselkedési függőségek, ELTE Eötvös Kiadó, 2010), mindebből pedig logikusan következik, hogy az érintettekben fel sem merül, hogy szakemberhez forduljanak. "Mivel a kényszerbetegek között sokkal többen vannak, akik ilyen tünetekkel rendelkeznek, ezért sokáig úgy gondolták, hogy a gyűjtögetés a kényszerbetegségekhez tartozik - mondja a főorvos. - Azonban a kényszerbeteg elég jól reagál bizonyos gyógyszerekre, amelyek a gyűjtögető tüneteire nem jelentenek megoldást. Úgy tűnik, hogy különálló betegséggel van dolgunk. A most készülő amerikai diagnosztikai kézikönyvben már elkülönítik a kényszerbetegségtől."

A gyűjtögetés kialakulását valamiféle információfeldolgozási hiba okozza, ami abban nyilvánul meg, hogy a beteg képtelen a kategorizálásra. Mindezt tetézi valamiféle érzelmi kötődés, a gyűjtögető úgy véli, identitása csorbul, ha megszabadul valamitől.

Randy Frost amerikai pszichológus, a kényszeres gyűjtögetés egyik első, eredményeket is produkáló kutatója 1993-ban készített egy - azóta többször bővített - tesztet, amelyben három témakörben (megszerzés, lomok iránti "vonzalom", a lomtalanítás nehézsége) kell az "egyáltalán nem" és a "szélsőséges mértékben" közötti skálán 0-4 között pontozni összesen 23 kérdést. ("Mennyire tud ellenállni, hogy birtokoljon/hazavigyen tárgyakat?"; "Mennyire okoz feszültséget az a feladat, ha ki kell dobnia valamit?"; "Milyen mértékben akadályozza a felhalmozott sok holmi, hogy rendeltetésszerűen használja az otthonát?" stb.) Ötven pontnál magasabb érték esetén (a maximális 84 pontból) már érdemes elgondolkodni az eredményen. Frost szerint azonban a teszt nem helyettesítheti a terepszemlét, de erről majd később.

Rendszerellenes

A kényszeres gyűjtögetőt nem a teljességre törekvés vagy a puszta szenvedély mozgatja, attitűdje teljesen más, mint a hobbistának, aki legfeljebb "mániás" gyűjtővé válhat. A legnagyobb különbség kettejük között mégis az, hogy míg a hobbista nagyon jól ismeri tulajdonát, s szenvedélye sok esetben épp a rendszerezéssel, rakosgatással, nézegetéssel teljesedik ki, addig a gyűjtögetőnek fogalma sincs arról, hogy mije van. Pontosabban csak akkor értékelődik fel egy-egy tárgy, ha a kidobás kerül szóba. Nem gondolkodik "hosszú távú befektetésben", tetteit a meglátni és megszerezni igénye mozgatja. Nem véletlen, hogy a gyűjtögető sok esetben kleptomániás vagy kényszeres vásárló, izgalma pedig csak addig tart, míg a kiszemelt tárgy a birtokába nem kerül. Igaz, ez csak rövid ideig tartó örömet okoz a számára, viszont megszabadulni nem tud és nem is akar tőle. A felhalmozott kacatok egy idő után szó szerint rátelepszenek, de legfeljebb az keserítheti meg a gondolatait, hogy nem fog megtalálni valamit, amire "éppen" szükség lehet. Ám az sokkal szorongatóbb érzés a számára, ha valaki meg akarja szabadítani "értékeitől", sőt ez csak az újabb darabok beszerzését követően csillapodhat egy kis időre. Az efféle szorongás egészen más jellegű, mint a depressziósé, akiben megvan az igény, hogy "rendet rakjon", csak éppen motiválatlansága miatt képtelen rá; a kényszeres gyűjtögető motivációjával nincs baj, sőt nagyon sok energiát fektet a felhalmozásba.

"A barátom külföldön él, és csak negyedévenként találkozunk - meséli Ági, aki ma már úgy utazik ki, hogy tudja: hatalmas veszekedéssel kezdődik az együttlét. - Laci itthon a szüleivel lakott, így aztán mindig nálam voltunk, nem tűnt fel a furcsa szokása. De kint azonnal feltűnt, hogy a lakása tele van felesleges kacattal. Amikor a fürdőszobában megláttam, hogy mennyi tusfürdő meg sampon van, először azt hittem, valami nagykerben szerezte be a cuccot, csakhogy a flakonok teljesen üresek voltak. És a többi helyiségben is hasonló várt. Ott volt az összes szórólap, ami hónapok alatt összegyűlt, a használt tejesdobozok, leveseszacskók. Elment dolgozni, és mire hazaért, kidobáltam mindent, ő pedig teljesen kikészült. Amikor legközelebb kimentem, ugyanez várt, én pedig megint kiszórtam mindent. Most már két éve játsszuk ezt, és fogalmam sincs, mi lesz, ha egyszer tényleg összeköltözünk."

Gondolhatnánk, hogy a betegség kialakulása mögött valamiféle "elbaltázott vagyonosodási vágy" áll, de a kutatások más eredményre jutottak. "A kényszeres gyűjtögetés nem vezethető vissza egy bizonyos traumára, méltánytalanságra, szó sincs arról, hogy valaki egy megrázkódtatás után bezárkózik, és elkezd gyűjtögetni - mondja Haraszti László. - A betegség kora kamaszkorban kezdődik, és körülbelül 25-30 éves korra teljesedik ki. Addigra teljesen úrrá lesz a betegen a határozatlanság, a döntésképtelenség arra vonatkozóan, hogy megváljon-e egy-egy holmitól, vagy ne. Úgy érzi, akár egy kenyérhéj is még fontos lehet, ezért nem meri kidobni. Közben egyre nagyobb rendetlenség alakul ki a környezetében, olyannyira, hogy már nem tud lefeküdni az ágyára, nem tud vacsorát készíteni, mert az asztal is tele van, nem tud megmosakodni, nem tudja kimosni a ruháit. Az élettere egyre jobban beszűkül, és az életfunkcióit is egyre kevésbé tudja teljesíteni."

Szélsőséges esetekben mindez már nem csak "belügy", hiszen a kényszeres gyűjtögető közvetlen környezete is károsul. A már említett szegedi eset riporterének a következőt mondta a "macskás férfi" szomszédja: "Amióta a fölöttem lévő lakásba költözött ez az ember, pokollá teszi az életemet. Kukázik, tömött jutaszatyrokkal hordja haza a lomot. De nemcsak a szemetet, hanem rengeteg macskát is. Nem szellőztet, nem takarít. Két éve annyira felgyűlt nála a mocsok, hogy hozzám a fürdőszobába, a konyhába, a szobába is lefolyt az orrfacsaró macskapisi a panel résein. Minden lyukat betömtem, kifestettem a lakást, de a pisi újra átitatta a falakat. Szóltam, kértem, könyörögtem a szomszédnak - semmi. Erre bejelentettem az önkormányzatnak."

Természetesen nem lehet elvárni, hogy a jogosan felháborodott szomszédok lelki segélyt nyújtsanak, így nem csoda, hogy a tehetetlen ember még inkább befelé fordul, bezárkózik, és az ellenségeskedést tapasztalva egyre bizalmatlanabb lesz. De a legextrémebb esetekben akár életveszélybe is sodorhatja magát. A kényszeres gyűjtögetés tekintetében ugyanis a takarítás mellőzése vagy például az ételmaradékok felhalmozása csupán a jéghegy csúcsa, "csak" egészségtelen. Sokkal súlyosabb a helyzet, ha a beteg már a vizeletétől, a székletétől sem akar "megszabadulni". "Igaz, hogy az öregkori elbutulás kísérője is lehet a gyűjtögetés, de a tipikus kényszeres gyűjtögetők nem buta emberek, s többnyire képesek magyarázattal szolgálni - mondja Haraszti László. - Például egy 37 éves női beteget azután hoztak be hozzánk, hogy már vagy fél éve a nadrágjába ürített, és nem vette le. Mindezt azzal indokolta, hogy kikapcsolták nála az áramot, hideg van, és emiatt nem akart levetkőzni. Deréktól lefelé fekélyek borították, de úgy tűnik, az ezzel járó fizikai fájdalomnál sokkal jobban fájt volna neki, hogy megszabaduljon bármitől is. Miután megmosdattuk és kikezeltük, ragaszkodott ahhoz a ruhához, amiben beszállították."

Lomtalanítás

Leszámítva az efféle extrém eseteket, a kényszeres gyűjtögető ritkán kerül orvoshoz. Mivel nincsen betegségtudata, szinte kizárólag úgy jut el a vizsgálatra, ha viszik, a rendelőben pedig próbálja leplezni, elbagatellizálni a problémát.

A "rejtőzködés" miatt legfeljebb becslések vannak a gyűjtögetők számát illetően, a szakemberek 1-2 százalékot sejtenek. De az esetek többségében a beteg kilátásai akkor sem biztatóak, ha orvoshoz kerül: a gyógyszeres kezelés nem használ, és mivel a páciens egyáltalán nem tartja magát betegnek, pszichoterápiával is csak részeredményeket lehet elérni. Haraszti László tanulmányában az "első áttörésnek" nevezi Randy Frost 1999-es esetleírását, amikor a pszichológus kollégájával több mint másfél évig (!) tartott üléseket az 53 éves női páciens házában, hogy rábeszélje a lomtalanításra. "Az eredményességet a lomoktól megtisztított felületben mérték. Kilenc hónap 24 ülése után a gyűjtögető tünetek pontszáma (a már említett teszt alapján - L. T.) 24 százalékkal csökkent, a határozatlanság 18 százalékkal, a párhuzamosan meglévő kényszertünetek 31 százalékkal. 18 hónap után a lomok nélküli felület a szobákban 54 százalékról 2 százalékra tisztult, a bútorok felülete a 85 százalékos zsúfoltságról 5 százalékra esett vissza - írja Haraszti, de hozzáteszi: a kezelésbe nem vont szobákban változatlan maradt a rendetlenség és a kacatok menynyisége." A szakembereknek azóta sikerült valamelyest csökkenteniük az efféle "meggyőzéses módszer" időtartamát, de úgy tűnik, hogy az eredményességhez még mindig nélkülözhetetlen több terapeuta személyes jelenléte a beteg otthonában, mivel "nehéz a klienseket házi feladatra rávenni, gyakorlatilag mellettük állva kell nógatni őket a teljesítésre."

A hazai pszichiátriai ellátás helyzetét ismerve sokára jön el az idő, hogy minden gyűjtögetőnek pszichoterapeuta segítsen rendet rakni a portáján. Nálunk szinte semmiféle kezelés nincsen a számukra, ami egyáltalán nem meglepő. Bár valószínű, hogy nálunk is a lakosság 1-2 százaléka betegnek tekinthető, a szakemberek legtöbbször csak a hozzátartozóktól vagy feljelentések nyomán értesülnek egy-egy esetről. Ráadásul a terápia hosszadalmas, és nem is biztos, hogy eredményre vezet. Ha ehhez még hozzáveszszük, hogy a legtöbb pszichiáternek gyakran csak annyi ideje van egy páciensre, hogy gyógyszert írjon fel neki, ne csodálkozzunk, hogy jelenleg Magyarországon a kényszeres gyűjtögetőket kizárólag erőszakos úton "kezelik".

Neked ajánljuk