Budisavljević november 13-án, este fél tíz körül, autóval érkezett Budapestre, az Astoriában vett ki szobát, majd beült a szálló éttermébe. Csak vacsora után ment ki a csomagjaiért, de addigra mindet ellopták. Azt már megszokhatták a rendőrök egy-egy ilyen eset során, hogy a feldúlt lelkiállapotban kiáltozó külföldieknek egy szavát sem értik, ám egyszer csak felbukkant a helyszínen egy alacsony, idős asszony, aki a károsultaknál is nagyobb patáliát rendezett, és felsőbb kapcsolataira hivatkozva próbálta a hatóságot határozottabb fellépésre buzdítani. Szinte bizonyos, hogy a helyszínelőknek nem mondott sokat a korszak divatdiktátorának, Rotschild Klárának a neve (életpályájáról lásd: A pokol is neki lángolt, Magyar Narancs, 2015. december 17.), és azt se nagyon érthették, miért emleget több százezer forintos kárértéket, amikor az ellopott csomagokban csupán ruhaneműk voltak. Talán az is megfordult a fejükben, hogy a mentőt hívják, mivel az éjszaka kellős közepén is feltűnően öltözött, rózsaszínre festett hajú hölgy Tito elvtársat emlegette, az áldozatot egyenesen a jugoszláv elnök sógornőjének mondta.
| ||
Másnap reggelre kiderült, hogy minden úgy van, ahogy Rotschild Klára állította. A feltört kocsi tulajdonosa, Nada Budisavljević valóban Tito sógornője, akit másnap délelőtt Rotschild Klára Váci utcai szalonjában hallgattak ki. Természetesen azonnal elrendelték a lopott holmik országos körözését, ami nem okozott nehézséget, mert Budisavljevićnek az összes ruhadarabról részletes leírása volt.
A kocsiban hagyott értékek egy átlagos magyar dolgozó mintegy 100 havi jövedelmének feleltek meg. A rendőrségnek már csak ezért is – nem beszélve az esetleges diplomáciai bonyodalmakról – presztízskérdéssé vált a tettes mielőbbi elfogása.
Csakhogy 1970 áprilisától elég gyakran fordultak elő hasonló autófeltörések a budapesti szállodák közelében, és a rendőrségnek nem sikerült eredményt produkálnia. (A nyomozásról, a tettesek elfogásáról e heti nyomtatott számunkban olvashatnak.)
