1868-ban fából készült, tiroli stílusú pavilont emeltek, de csak ideiglenes jelleggel. Több mint tíz évvel később Ybl Miklóst kérték fel, hogy tervezzen kifejezetten erre a célra valami ékszerdobozt. Az 1882-ben átadott állomás melletti, de a "két lépés távolságot" tartó épület nem a MÁV, hanem a Grassalkovich-kastély kezelésében állt, berendezése, komfortfokozata ennek megfelelő volt. A két világháború között kormányzói váróvá alakult át, 1945 után pedig itt rendezett be várótermet, büfét, pénztárat a MÁV. (A régi vasútállomást porig bombázták.) Noha az épületet 1958-ban műemlékké nyilvánították, ez nem sokat jelentett. Amikor 2005-ben arra jártunk (Alom luxuskivitelben, Magyar Narancs, 2005. január 20.), ezt írtuk róla: "Az ötvenes évek hangulata keveredik a k. u. k. atmoszférával, és hogy még nagyobb legyen a zavar, mindez a látványpékség jellegzetes szagával és néhány, a nyolcvanas évekből származó szarbarna szeméttárolóval egészül ki."
Nos, örömmel jelentjük, hogy mindez a múlté! Tavaly a Norvég Alap támogatásával a város nemcsak példás módon felújíttatta az épületet, de funkciót is talált neki: közlekedési múzeum, képzőművészeti kiállítóhely, hangversenyterem, cukrászda kapott helyet a pár éve még reménytelennek tűnő épületben. Jó lenne, ha a gödöllői példát más városok is követnék, hiszen az elmúlt húsz évben egyértelműen bebizonyosodott: a MÁV legfeljebb arra képes, hogy elfordítsa a fejét különleges (és közönséges) építményei agóniájának láttán.
