Az emberiség halhatatlan leleményei közé tartozik a vadonban anarchisztikus-entropikus rendezetlenségben előforduló állatok és növények rendszerezett, tudományos-szakmai köntösbe öltöztetett, a pőre kíváncsiságot és a látszólag magasabb szintű tudásszomjat egyszerre kielégítő bemutatása. Az eredeti elképzelést (és tudjuk, a radikálisabb állatvédők már e ponton is csikorgatják a fogukat) számos további ideával lehet bővíteni, és az állatkert ettől kezdve a legkülönbözőbb, akár interdiszciplináris projektek keretévé válik. Újabb és újabb építmények magasodnak az állatok és az emberek nagyobb épülésére, s ezek többnyire újabb és újabb funkciókat generálnak: ha már egyszer felhúztuk őket, kezdjünk is velük valamit. Jó példa erre a budapesti állatkert "Kissziklája" és "Nagysziklája", amelyek a maguk korában mindenképpen előremutatónak látszó elképzelés, egy új állatkerti vízió járszalagján születtek meg, és sok tekintetben időtállónak bizonyultak - s nem is pusztán a belefeccölt szellemi energiák, munkaórák és a sok-sok köbméternyi beton miatt. Ráadásul éppen manapság sikerül megtalálni az egésznek az "értelmét", a még mindig lenyűgöző formához méltó funkciót is rendelni.
Kiállítási tárgy
Fotó: Galló Rita
Adolf lendül
Amikor a főváros 1909-ben átvette az addig magánműködtetésű és erősen lelakott állatkertet, jelentős összeget is belefektetett, hogy valóban népszerű, és a szorosan vett állatkert-szakmai és építészeti szempontból is világszínvonalú létesítmény szülessen. Új szakmai stáb állt fel, és máig érvényes módon szabta meg az állatkert képét. Feltétlenül meg kell említenünk Lendl Adolfot, a zoológiai és Neuschloss Kornélt, az építési és technológiai reszort felelősét, valamint az épülettervek elkészítésében oroszlánrészt vállaló, akkor fiatal építészeket: Kós Károlyt és Zrumeczky Dezsőt. Koncepciójuk kulcsfontosságú eleme, hogy az állatokat látszólag természetes élőhelyeken, kerítésre, rácsra távolról sem emlékeztető térelválasztó elemek között, sziklák és a látogatók számára többé-kevésbé láthatatlan vizes és száraz árkok által felállított korlátok közé terelve mutassák be. Remek ötletnek tűnt a két műszikla megépítése - már csak az európai konkurenciához képest igen kicsiny alapterületű városligeti "zoo" hasznos területének virtuális megnagyobbításaként is. Már a kisebbik, anyagában gránitot és gneiszt (mélységi magmás, részben metamorf kőzeteket) imitáló Kisszikla sem akármi látvány, a dolomitsapkás szürke karsztmészkőre hajazó (kialakításában állítólag egy erdélyi hegycsúcsot mintázó) Nagyszikla azonban mind terveiben, mind kialakításában és végső méreteiben egészen különlegesnek bizonyult. A héjszerkezetet tartó vasbeton váz, a kecses parabola alakú tartóelemek - mind megannyi tervezői, mérnöki bravúr. A műsziklát, mely ezen építészeti szubtilitásokat leszámítva merő értelmetlenségével tüntet, három éven keresztül 150-200 ember építette; közülük ötvenen csak a zsaluzási munkákat végezték, miközben nyolcezer köbméter betont építettek be. (A szakmai titkok közé tartozik, hogy a jobb formálhatóság kedvéért a kérget alkotó habarcsba disznószőrt is kevertek.) Amikor a modernizált, áramvonalasított állatkert megnyitott (éppen száz éve), a templomtornyokat leszámítva a város legnagyobb építménye várta a látogatókat, amit keresztül-kasul be is lehetett járni. Az eredeti tervek szerint még vad kecskék és juhok is lakták volna az álsziklákat, akik a látogatók szeme láttára szökelltek volna bércről meredélyre - de az élveteg patások az értelmetlen ugrándozás helyett inkább a növénykert ritka és védett növényeinek lelegelését választották. Ugyanakkor nem valósult meg Lendl Adolf eredeti elképzelése sem, aki az üreges - 38 850 köbméter belső térfogatú! - Nagysziklába zoológiai múzeumot álmodott, a közepén gigantikus, kitömött bálnával.
Földikutya, jelentkezz!
Az állatkertet története során sok csapás érte - élén az állatállomány ostrom alatti tömeges pusztulásával és az ekkor bekövetkezett súlyos épületkárokkal. Amit az ostrom nem tett tönkre, azt a Kádár-kor sajátos építészeti ízléssel kivitelezett és rendre rombolással teljes "felújításai" tetézték be. A 90-es években kezdődött azután az a többlépcsős állatkert-rehabilitációs folyamat, melynek újabb állomását a múlt héten jelenthette a megújulásban kulcsfontosságú koordináló szerepet betöltő Persányi Miklós főigazgató. Nem kevés pénzből, 1,35 milliárd forintból tökéletesen felújították a Nagysziklát: ebből 900 milliót adott az EU, 250 milliót a főváros, a többit maga az állatkert szedte össze saját forrásokból. Tarlós István főpolgármester avatáskor elmondott szavait idézve "a kamatok sivár világában" ez különösen örvendetes fejlemény.
A kivételes rekonstrukciós és belsőépítészeti munka eredményeként - történetében először - bejárhatóvá tették a Nagyszikla belsejét is, ahol egy 3200 négyzetméteres, labirintusos szerkezetű, négyszintes, interaktív, széles eszköztárral dolgozó kiállítóteret hoztak létre. A műszikla, mely a továbbiakban Varázshegy fantázianéven fogadja a látogatókat, képes kiszolgálni az ismeretterjesztő tévécsatornák által is gerjesztett natúrvoyeurizmust is. Létrehozásának nem titkolt célja, hogy a téli uborkaszezonra is kínáljanak valami olyat, amiért érdemes befizetni egy körre az állatkertben.
A teret körbejárva arra jutottunk, hogy legalábbis többórás elfoglaltságot sikerült találni az ideális látogatóknak, s ők is valószínűleg csupán a sokadik alkalommal fogják felfedezni a Varázshegy természetrajzi szellemvasútjának valamennyi finomságát. Amúgy persze az interaktív természettudományos tárlatok ötlete nem új - nálunk is számos remek kiállítás született már a Magyar Természettudományi Múzeumban, amelynek némely innovációját (hogy csak az üveg járólap alatt figyelő, borzongató hatású plasztik organizmusokat említsük) itt is reciklálták. Az itteni állandó kiállítás kétségtelen előnye, hogy izgalmas, önmaga szerkezetét mintegy szemérmetlenül feltáró belső térben valósul meg - a Nagyszikla megújult cementburkát is bejárhatjuk keresztül-kasul. Ráadásul mindez egy működő, zoológus, botanikus szakmai stáb által működtetett állatkertben született meg, így a szokásos, zömmel holt anyagból dolgozó tárlatépítői megfontolások mellett nagyon is eleven, izgő-mozgó állati kolóniák látványa nyűgözi le tekintetünket. Mert hiába böngésszük végig változó/közepes érdeklődés mellett a Föld geológiai formáit, no meg a valaha élt állatok és növények fejlődését szemléltető ábrákat és maketteket, vesszük sorra az emberléptékűre nagyított pollenszemcséket és életnagyságú bálnaszíveket, ettől még nem jön a katarzis - ennek a gyűjteménynek nem ez az erőssége (bár tanulni kétségtelenül lehet belőle). Azért a megannyi trükk, hőkamerás felvétel és imitált mikrobiológiai labor remek játék felnőttnek-gyereknek, és a páratlan méretű nagyteremben tanúi lehetünk Lendl Adolf eredeti ideája megvalósulásának is: ott lóg a plafonon a 20 méteres ámbráscet - fémvázra szerelt hungarocellből. Frappáns ötlet az is, hogy a Mackó-kuckó ablakában ülve egészen közel engedhetjük magunkhoz a szíriai barnamedvéket (akik maguk is örömmel kukkantanak be a tárlatra).
Ám amikor termeszhangya- és afrikai csupasz földikutya- (avagy vakondpatkány - az állat, amelyik soha nem lesz rákos!) kolóniák mindennapi életében gyönyörködhetünk, az talán még a tévénél is jobb. Ezek itt ugyanis élnek, s real time módozatban esznek, izegnek-mozognak, választanak maguknak párt - akár királynőt vagy alfa-hímet is. Ráadásul sikerült megvalósítani azt az ideát is, hogy lássuk, mi történik a komfortzónánkban és épített környezetünkben, ha magukra hagyjuk őket. A patkánykolónia számára kiépített utca és csatornarészlet látványos, ugyanakkor szomorú is - e legendásan intelligens rágcsálók a szemünk láttára jönnek rá, hogy bár létük keretei látszólag végtelenül gazdagok, a bejárásukra szolgáló variációk száma igencsak véges, így hát mégiscsak egy üvegvitrin mögé vannak zárva. Annál felhőtlenebb örömet kínál az obligát, s nyilván tesztcélokat is szolgáló viaszgyümölcsök mellett valódi élelmiszerekkel, zöldségekkel, gyümölcsökkel telerakott spájz, amiben gátlástalan tivornyát ülnek az itt szabadon habzsoló egerek. Nem kétséges, hogy ez az a tárló, ahonnan sikoltozva menekülnek majd a halmozottan fóbiás háziasszonyok, s alighanem olyan is akad, aki a macskáért vagy rágcsálóirtóért kiáltana.
