Félelmetes mesék: kitiltották a Tévelygőkért Alapítvány Mesekörét a balassagyarmati börtönből

  • narancs.hu
  • 2018. március 20.

Lokál

Szigorodtak a fogvatartottak mozgatására, életére vonatkozó szabályok, indokolta a döntést az intézet.

"A mai nappal kitiltották a Tévelygőkért Alapítvány Mesekörét a börtönből, ezzel az egyik utolsó valódi civil szervezetet zárták ki a büntetés-végrehajtásból. A Feldmár András és Büky Dorottya által 2011-ben létrehozott programot megvalósító alapítvány korábban a Norvég Civil Alap támogatásával, 2016 óta pedig önkéntesekkel, társadalmi munkában dolgozott a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben, minden pénteken 15-17 óráig, többszörösen büntetett elítéltekkel. A Mesekör program keretében a fogvatartottak a saját életük élményeiből gyermekeik számára mesejátékokat állítottak össze. A program a maga nemében a világon egyedülálló. Volt." – jelentette be ma az alapítvány Facebook-oldalán.

Elmondták, ma egy szűkszavú értesítést kaptak a börtönből, miszerint:

“Mesekörünk létezését fel kell függesztenünk, szigorodtak a fogvatartottak mozgatására, életére vonatkozó szabályok, valamint a mi intézetünkben is elindult az elvándorlás a személyi állomány vonatkozásában.”

Magyarországon a börtönből szabadultak több mint 50 százaléka fél éven belül visszakerül a rácsok mögé. A Mesekörben hét év alatt megfordult 65 ember közül azonban mindössze 5-en estek vissza. "11 mesejátékot állítottunk össze a fiúkkal, alkalmanként 50-60 gyereknek adtak ajándékot ezek az apák ilyen módon. Mindez semmivel össze nem hasonlíthatóan szolgálta a reintegrációt, a társadalmi beilleszkedést, a család és a tisztességes élet utáni vágyat."

Hozzáteszik, mostanában egyre inkább szűkült a mozgásterük, megszűntek a civilek számára külső helyszínen megtartható érzékenyítő és toleranciára nevelő Mesekör előadások. "Mindeddig, ha nem is támogatottak, de megtűrtek minket. Most, a többi civil szervezet után a Tévelygőkért Alapítvány is ki lett tiltva. A mondvacsinált indokokkal és ürügyekkel azt a szakmailag semmiképpen nem indokolható politikai szándékot leplezi a kitiltás elrendelője, ami az egész büntetés-végrehajtásban megfigyelhető és ami merőben ellentétes az európai normákkal és trendekkel."

A szigorodó börtönviszonyokról írt hosszú cikkünket itt olvashatják.

Eldobják a kulcsot

Elküldött civilek, szigorodó szabályok, nehezített reintegráció és frusztrált bv-dolgozók az egyik oldalon, a másikon tiltott tárgyak felderítése, biztonság és fegyelem. A büntetés-végrehajtási intézetek életéről beszélgettünk civilekkel, volt fogvatartottakkal, bv-dolgozókkal, hozzátartozókkal.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.