„Korábban egy családot kivégzett” - Pokol a szegedi Paprika utcában

„Döbbenetes erejű képek, tömör és plasztikus jelenetek társultak a merész és megragadó koreográfiával. Ebből a műsorszámból már tapasztalhattuk a kubai művészet megújhodásának forradalmi vonásait” – lelkesedett a Délmagyarország tudósítója a kubai balettegyüttes 1961. április 25-i szegedi vendégszerepléséről, sőt azt is megírta, hogy „a városi párt és tanács vezető szervei nevében hatalmas virágkosarat nyújtottak át a vendégeknek”.

De ugyanekkor a nézőtéren is történt ajándékozási ceremónia: egy bekötözött fejű férfi próbálta meglepni partnerét, bár az inkább azon lepődött meg, hogy az ajándék – egy muszlinsál – be sem volt csomagolva, ráadásul egyértelműen használtnak látszott.

Egy héttel később bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy napok óta semmilyen mozgás nem tapasztalható a Paprika utca 58. szám alatti házban. Négytagú nyomozócsoport érkezett a szegényes, szoba-konyhás házba. „A konyhaajtó kulccsal be volt zárva, ezért annak felnyitására egy álkulcsot használtunk fel. A konyhába történő belépés alkalmával, közvetlenül a konyhaajtó irányába (…) egy férfiholttestet felöltözött állapotban találtunk.

Illusztráció a Rendőrmúzeumban

Fotó: A szerző felvételei

A holttest feje, valamint alsó testrésze rózsaszínű, illetve barna színű, mintázott terítővel volt letakarva…” – jegyezték fel, a szobába lépve pedig egy pléddel letakart, levetkőztetett és megcsonkított női holttestet találtak. Mivel a helyszíni szemlére késő délután, rossz fényviszonyok között került sor (világítás nem volt), csak ezután vették észre, hogy a konyhai és a szobai ágy alatt is egy-egy nő holtteste fekszik; az egyik ágyban véres baltát találtak. A holttesteket számos seb borította; a bekeretezett családi fotókon betörték az üveget, a konyhai falinaptár egyik hirdetésére – „Családja érdekében kössön biztosítást!” – valaki ceruzával azt írta: „Itt voltam IV. 25-én”.

A szemle során az orvos szakértő megállapította, hogy az áldozatokat öt-hat nappal korábban gyilkolták meg, a szomszédok felismerték a ház lakóit: a 21 éves Fekete Sándort (az áldozatok nevét megváltoztattuk – L. T.); 21 éves feleségét, Bartos Évát; 41 éves anyját, Halász Máriát; és Bartos Éva 18 éves féltestvérét, Szappanos Gizellát.

Megmagyarázhatatlan, hogy egy ilyen brutális gyilkosság helyszíni szemléje miért csak néhány óráig tartott – a sötétedés miatt befejezték és hazamentek –, noha a házban lakott Feketéék 20 hónapos csecsemője is. A kisfiú holttestére így csak másnap reggel találtak a ház padlásán, hurokkal a nyakában; a takaróba bugyolált áldozat mellett véres ácskapcsot találtak. A virágvázából véres konyhakés került elő; a szekrényben lévő ruhák szintén véresek voltak, mintha törülközőnek használták volna azokat.

A mosdótálban lévő szappanos víz is véres volt. Az időközben értesített hozzátartozók csak két karórát, illetve Fekete Sándor felöltőjét és kalapját hiányolták. A rablás ellen szólt, hogy a tettes egyéb értéktárgyakat nem vitt magával.
A család legértékesebb ingósága, Fekete motorkerékpárja sem hiányzott.

Erkölcsi szempontból kifogásolható

A rendőrség eleinte bosszúra gyanakodott, mivel a család összes tagját különös kegyetlenséggel gyilkolták meg, és ha voltak is kéjgyilkosságra utaló jelek – Szappanos Gizellát megerőszakolták –, okkal gondolták a nyomozók, hogy ez is a leszámoláshoz tartozott.
A hozzátartozók, munkatársak és szomszédok kihallgatása után nagyon ellentmondásos családi viszonyok derültek ki: a Fekete házaspárt mindenki jóravaló, rendes embereknek ismerte, viszont az anya, Halász Mária – ahogy az egyik tanú mondta a kihallgatáson – „erkölcsi szempontból erősen kifogásolható magatartást tanúsított”, akárcsak Szappanos Gizella, aki „gyakran eljárt szórakozni vele”.

A házaspár a gyerekkel a belső szobában aludt, a másik két nő a konyhában. „Halász Mária rendszeresen a lakására vitte a megismert férfit vagy azon férfit, akivel együtt szórakozott. Ilyenkor jelen volt Szappanos Gizella is” – írták a kihallgatások után készült „környezettanulmányban”, amelyből az is kiderül, hogy Fekete „szégyellte azt, hogy édesanyja szórakozóhelyeken köt ismeretségeket idegen férfiakkal”.

Emiatt sokszor veszekedtek is, de mivel Halász Mária volt a ház tulajdonosa, Feketééknek nem maradt más választásuk, mint hogy „keresetüket beosztva igyekeztek azon lenni, hogy másik lakásba költözzenek és kikerüljenek a kompromittáló körből”. A környezettanulmány szerint Feketének rejtegetnie kellett az ennivalót, „mert többször észrevette, hogy édesanyja az élelmet megdézsmálja”.

Mivel a nyomozók a Fekete házaspárról csak jót, Halász Máriáról és Szappanos Gizelláról csak rosszat hallottak, és nem voltak betörésre utaló nyomok sem, elsősorban a „züllött” nők ismerőseire voltak kíváncsiak. A környezettanulmányban több nevet említenek, akikkel Halász Mária „nemi kapcsolatban” volt; rejtély, hogy ezt honnan tudták kideríteni.

Az egyikükből – aki „a gőzfürdőnél fodrász”, és állítólag halálosan megfenyegette az asszonyt – hamar gyanúsított lett. A férfi azzal védekezett, hogy a gyilkosság hetében délutánosként késő estig a fürdőben volt, csakhogy április 25-e keddi napra esett, és mint kiderült, „ilyenkor szoktak jönni a pártbizottság tagjai fürödni”, ezért hamarabb hazament, így alibije sem volt. Ám nemsokára egy másik férfit is őrizetbe vettek, pedig nem is lakott Szegeden.

Őt valaki azért jelentette fel, mert „Jugoszláviába akart szökni”; bevitték, és szerencsétlenségére a rendőrkutya őt választotta ki „mint olyan személyt, aki a gyilkosság helyszínén járt”. A nyomozás negyedik napján Kecskeméten, a Budapestre tartó vonaton tartóztattak le egy férfit, aki a vasutasok szerint „szemmel láthatóan nem volt normális”.

A gyilkossággal úgy hozták összefüggésbe, hogy a tanúk szerint Halász Máriának boncmester barátja is volt, a letartóztatott férfi pedig korábban a proszektúrán dolgozott, ráadásul közel lakott a Paprika utcához. Őt nem a rendőrkutya, hanem az írásszakértők tették gyanússá, ketten is azt állították, hogy a falinaptárra írt szöveg az ő kézírása. A gyanút fokozta, hogy a férfi pszichiátriai kezelés alatt állt.

Illusztráció a Rendőrmúzeumban

Fotó: A szerző felvételei

A gyilkosságról az országos sajtó egyáltalán nem számolt be, a Délmagyarországban május 4-én jelent meg egy mínuszos hír mindössze ezzel a szöveggel: „Fekete Sándor, Szeged, Paprika u. 58. szám alatti lakost és családját ismeretlen tettes megölte. A nyomozást a rendőrség folytatja.” Két héttel később pedig az „Anyakönyvi hírekben” sorolták fel az áldozatok nevét. Érdekes egybeesés, hogy négy évvel korábban, a martfűi kéjgyilkosság után is három gyanúsítottat állítottak elő viharos gyorsasággal.

Ők egy hónapig voltak előzetes letartóztatásban, s kettejüket azután engedték ki, hogy a harmadik – akit később elítéltek, és csak tíz évvel később derült ki, hogy ártatlanul – aláírta beismerő vallomását. Azonban Szegeden a letartóztatottakat eleve nem „dolgozták meg” úgy, mint Martfűn, ugyanis 11 nappal a nyomozás megkezdése után előkerült a negyedik gyanúsított.

Miután a rendőrök mindenféle szegedi vendéglátóhelyeken is kérdezősködtek, egy nő, a Boszorkánykonyha alkalmazottja jelentkezett a kapitányságon, hogy elmondja, április 25-én udvarlójával a kubai balett vendégjátékára ment; a férfinak be volt kötve a feje, és egy használt sálat kapott tőle ajándékba; annak nem tulajdonított jelentőséget, hogy a férfinál két karóra is volt. Elhitte, hogy a partnerét egy banda támadta meg a színházba menet, és onnan a fejsérülés, és azt is, hogy a kendőt a bizományiban vette. Mint mondta, a „női szemmel jóképű” férfi a színház után erőszakoskodott vele, ennek ellenére a következő napot is együtt töltötték.

„A nők bálványa”

Ugyanekkor egy névtelen levél is érkezett a rendőrségre, szerzője azt írta, hogy a kolléganője panaszkodott, hogy „a férje azt mondta neki, hogy ki fogja őt, valamint a kisgyereket és saját magát is végezni, mert korábban egy családot kivégzett”. A levélben említett férj, a 23 éves Vass Gyula azonos volt azzal a férfival, akiről a Boszorkánykonyha alkalmazottja beszélt. Miután a rendőrök meggyőződtek arról, hogy az ajándék sál Halász Máriáé volt, előállították Vass Gyulát, aki a nyilvánvaló tárgyi bizonyítékok ellenére – a sál mellett megtalálták nála az ellopott órákat és Fekete felöltőjének zálogcéduláját is – napokig tagadott. Csak azután ismerte be tettét, hogy a felesége is, aki addig az alibijét igazolta, ellene vallott.

Majdnem 60 év telt el a gyilkosság óta, de azóta sem lehet épeszű magyarázatot adni Vass Gyula tettére. Még úgy sem, hogy a vizsgálat során hozzátartozói is csak rosszat mondtak róla – főleg a nőkkel szembeni agresszivitását emelték ki –, és hogy a vallomásokból egy, már-már lexikonba illő „moral insanity” képe körvonalazódik.

Az árvaházban felnőtt Vass 1956-ban disszidált, de két év múlva hazajött; lopás miatt kétszer zárták börtönbe; 1958–1961 között tizennégy helyen dolgozott; voltak homoszexuális kapcsolatai is – pénzért. Korábbi felesége elmondta, hogy azután házasodtak össze, hogy a férfi megerőszakolta, ő pedig teherbe esett, de rajta kívül is többen állították, hogy a férfi megverte, megerőszakolta őket. Rabtársai gyáva szájhősként emlékeztek rá, aki a nőügyeivel hencegett; nem tartották sem veszélyes bűnözőnek, sem bolondnak.

Beismerő vallomása szerint Vass azért ment április 25-én, délelőtt a Paprika utcai házba, mert korábban már viszonya volt Halász Máriával, és mint mondta, „megkívánta” az asszonyt. Amikor megérkezett, ismerősként fogadták – Halász Mária, Fekete Sándorné és a kisgyerek volt a házban –, utána Feketéné nemsokára elment az SZTK-ba.

Vass közeledni próbált Halász Máriához, a nő elutasította, ezért pofonvágta, majd felkapta a tűzhely mellől a baltát, és azzal kezdte ütni. Miután az asszony nem mozgott, bevonszolta a szobába, mert nem akarta, hogy a hazatérő Feketéné meglássa a holttestet. „Amikor Éva belépett – mondta Vass a bíróságon –, köszöntünk egymásnak, de észrevette a földön a vért, majd segítségért kiáltott. Én ekkor felkaptam a baltát, és fejbe ütöttem. A baltát letettem, odamentem a tűzhelyhez, melyen egy lavór állt, benne víz volt. Ebben megmostam a kezem. (…) Ezt követően bementem a belső szobába, ott az asztalon találtam szalonnát és mellette kenyeret, amiből fogyasztottam az asztalon talált késsel.”

Vass hátborzongató részletességgel elmondta, hogyan végzett ezután a még életben lévő nővel, majd utána a kisgyerekkel is, aki addig a sezlonon aludt. „Ezt követően a szobában várakoztam, ugyanis tisztában voltam azzal, hogy Szappanos Gizellának és Fekete Sándornak még jönni kell. Elhatároztam, hogy az egész családot kiirtom, mert ez az egyetlen módja, hogy a felelősség alól szabaduljak” – mondta Vass. Nem tagadta, hogy a lányt megerőszakolta, csak az ellen tiltakozott, hogy ez a halál beállta után történt. Azt is mondta, hogy kizárólag azért ölt, mert nem akart visszakerülni a börtönbe.

A bíróság a tárgyalás során nem talált enyhítő körülményeket, az orvos szakértői vélemény pedig kimondta: „olyan jellem-rendellenességgel állunk szemben, melyet az ún. komplex psychopatia körébe szokás sorolni”. A védelem kizárólag arra épített, hogy Vass nem beszámítható, az ítélethirdetés előtt pedig azt kérték a bíróságtól, hogy „a vádlott fogyaszthasson annyi szeszes italt, amennyit az eset előtt elfogyasztott, és így legyenek szívesek megvizsgálni, hogy az ital milyen befolyással bírt belátási képességeire”.

Vass Gyulát 1961. június 28-án ítélte halálra a Csongrád Megyei Bíróság, a tárgyalásról immár a megyei napilap, a Délmagyarország is tudósítást közölt. Másnap a bíróságra az alábbi levelet küldte egy makói olvasó: „Helyes volt a megyei bíróság ítélete, az nem tetszett, hogy a védő és vádlott fellebbezett. Kérem a Tisztelt Bíróságot, hogy a fellebbezést utasítsa el és a legszigorúbb kínzások között hajtsa végre a halálbüntetést, mert csak így mondható igazságosnak a megyei bíróság ítélete és csak így fog a közvélemény akaratával egyezni.”

A legfelsőbb bíróság elutasította Vass Gyula kegyelmi kérvényét, az ítéletet 1961. augusztus 29-én hajtották végre. A Rendőrmúzeumban ma is látható az a „babaház”, amelyik pár évvel a gyilkosság után készült a Paprika utcai helyszínelés alapján.