„Ha a dunai vonalat is hozzászámítjuk, a Mátyás idejében épült pesti városfal mintegy 3 kilométer hosszan fogta körbe az akkor 55 hektáros várost a mai Kiskörút ívén, a Váci utcától a Fővám térig. Az egyenes szakaszokat 6 külső torony, 3 rondella és 3 erődített kapu tagolta – mondja Zádor Judit régész, műemlékes szakmérnök, aki maga is részt vett a fal egyes elemeinek feltárásában. Mindezt nemcsak leírásokból és régészeti leletekből tudjuk, hanem N. Hallart és M. Wening 1684-ben készült, nagyon megbízható ostromábrázolásából is. Egyébként nem ez volt az első fal a város körül, de a jóval kisebb területet bezáró 13. századi falak – a várossal együtt – a tatárjárás idején elpusztultak, nyomai csak régészeti eszközökkel lennének fellelhetők.
A Rákóczi-szabadságharc leverése (1711) után, negyed évezredes szolgálat múltán a megváltozott hadviselés hivatalosan is nyugdíjba küldte a falat. Holló Szilvia Andrea történész, a Kultúrtörténeti séták a régi pesti városfal mentén című kötet egyik szerzője szerint azonban az igazgatás, vámszedés és a járványok kordában tartása adott némi feladatot egy ideig a kívül és belül is árokkal védett monstrumnak. Igaz, a tovább épülő városnak („Új világnak” nevezték ezeket a részeket) egyre inkább béklyót jelentett az 1780-ig teljes egészében fennmaradt fal. A 18. század első felében az Invalidusok palotáját (a mai Városházát) épp a fal miatt nem engedték nagyobbra építeni, a század második felében azonban már kapukat vágtak rajta. Egyiket épp itt, az Invalidusoknál, nem másért, mint hogy az ezernyi rokkant katonát istápoló intézményből könnyebben ki tudják hordani a szemetet a funkcióját vesztett árokba, amiben egykor víz, talán a Duna vize riasztotta az ellent. A városi szeméttel lassan feltöltődő árkok így nem akadályozták, hogy házakat építsenek a fal tövébe. Olykor telekhatárként funkcionált az egykori védelmi rendszer, hol pedig egyszerűen hozzáragasztották az épületeket, míg végül teljesen körbeépítették. Nem volt ilyen spontán folyamat a bástyák és a középkori forgalomra méretezett szűkös kapuk eltüntetése. Ezeket a 18. század végén kezdték el módszeresen bontani. Először a Váci kaputól és a Duna felőli védelmet biztosító északi Nagyrondellától szabadultak meg, amiről az 1789. augusztus 13-i tanácsülésen határoztak a városatyák. Kőanyagát Kemnitzer János tímármester vásárolta meg, a rondella helyén nyílt Márványos kávéház már csak az ott mért feketelevessel emlékeztetett az egykori ostromokra. 1794-ben a Kecskeméti kaput (mai Kálvin tér), majd 1808-ban a Hatvani kaput (Astoria) is lebontották. A város északi részén – ez volt az elegánsabb, itt építkeztek a legtöbbet – szinte teljesen eltűnt a városfal, csak itt-ott, egy-egy ház pincéjében tűnik elő, mint például a Deák Ferenc utca 15. alatt, az ún. Deák-palota kazánházában – derül ki az említett kötetből.
Kopogni kell
„Jankovich Miklós polihisztor 1817-ben, a Tudományos Gyűjteményben publikálta a pesti városfal maradványaival kapcsolatos részletes megfigyeléseit – mondja Holló Szilvia Andrea. – Ő volt a kivétel, amúgy az 1810-es évek tudósai csak sajnálkoztak, hogy miért nem dokumentálták a szemük előtt lebontott, körbeépített falszakaszokat. Igaz, később sem tulajdonítottak nekik nagy értéket. Jellemző, hogy amikor az 1990-es években a Városháza udvarán előkerült a fal egy szakasza, nem tudtak vele mit kezdeni, a feltárás után visszatemették. Ahogy korábban a metró építésekor a Hatvani kapu Astoriánál előkerült szakaszát is elfalazták, pedig az aluljáróban megmutatható lett volna, éppúgy, mint a római emlékek a Flórián térnél, de csak egy emléktáblára futotta az idővel versenyző építőknek.”
Délebbre viszont sok helyen előbukkan a felszínen is. Ha bekéredzkedünk a Múzeum körút 31–33-as házak egyikébe, vagy a 9–11. számú házba, láthatjuk a középkori falak maradványait. Az utóbbi udvarán a 19. században még szabadon állt az erődítés, később beépítették, de az 1940-es évek elején ismét kiszabadították, kiegészítették és helyreállították. „Itt kaptak először a régészek képet a fal méreteiről: két méter vastag, mintegy 8,5 méter magas volt. Tetején pártázat, befelé szűkülő lőrések tagolták, belső részén pedig gyilokjáró futott végig, hogy a védők biztonságosan közlekedni tudjanak a tüzelőállások között” – mondja Zádor Judit.
Néha az utcára is kitüremkedik a körúti házak között bujkáló városfal, ilyen az Astoriához közel, a Magyar utca és a Ferenczy István utca kereszteződése (Ferenczy István utca 26.). Itt emléktábla is van. A Múzeum krt. 27–29.-ben folytatódó szakasz különlegessége, hogy az egyik torony részletei is előkerültek itt. A leghosszabb szabadon futó szakasz a Bástya utcában található, melynek páratlan oldalát több ház hosszúságban szegélyezi a városfal (Bástya utca 1–11.). Az 1970-es években ugyanis az itt állt bérházakat lebontották, a tűzfalként szolgáló városfalat szabaddá tették, helyreállították a „gyilokjáró folyosót”, illetve a pártasort. Jelenleg parkoló, játszótér van itt, így bárki fogalmat alkothat az egykori városfalról. Igaz, a feltöltések miatt a magassága nem közelíti meg az eredetit.
Nem így a Királyi Pál utca 13/B kapubejáratában látható szakaszon. „A negyvenes években felhúzott bérház építése közben impozáns darab került elő a városfalból, ezért a Fővárosi Közmunkák Tanácsa tervmódosítást rendelt el, és a földszintnek és az első emeletnek a városfal melletti helyiségeit leválasztották a bérháztól” – írja Zádor Judit egy tanulmányában. A főváros a párkánymagasság megemelésével kárpótolta az építtetőt, és bemutatóhelyet nyitott a néhány négyzetméteres, de a kimélyítésekkel csaknem 10 méter magas helyiségben, ahol a 13 és fél méter hosszan álló városfal a ráccsal elválasztott kertben tovább folytatódik, összesen 30 méter hosszan.
Az aprócska kiállítóhely hamarosan bezárt, csak a hatvanas években nyitották meg újra, a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) kiállításával, de mivel egyre rosszabb állapotba került, újra bezárt. 2010-ben az V. kerület megkapta a ICOMOS citromdíját, épp a fal-kiállítóhely miatt (megközelíthetetlen, közterületről láthatatlan, állapota rohamosan romlik stb.), ám egy évvel később a Budapesti Városvédők Egyesülete kiállítást rendezett a műemlék történetéről, s ugyanebben az évben jelent meg a már többször idézett könyv is, Saly Noémi szerkesztésében, Csontó Sándor, Götz Eszter, Holló Szilvia Andrea és Zádor Judit írásaival. A szerzők sétákat is vezettek az érdeklődőknek.
A civil kezdeményezésnek köszönhetően az önkormányzat rászánta magát, hogy uniós forrásból, 11 millió forintért felújítsa a helyiséget. Üzemeltetőt is sikerült találni, a városi túrákat vezető Imagine Budapestet (IB), így nem kell külön személyzetet fenntartani a tömegeket azért nem vonzó látványosság számára. Aki kíváncsi rá, az bekopog az IB Királyi Pál utca 18. alatt található irodájába, és elkéri a kulcsot. Az IB munkatársai szívesen átkísérik, és mondanak pár szót a turistáknak a helyről. „A látogatás ingyenes, az Imagine és az önkormányzat között sincs pénzmozgás” – tudtuk meg Káldi Mártontól, az IB ügyvezetőjétől. (Nekik ebben az a „biznisz”, hogy a túráikon ezt a látványosságot is bemutathatják, esetleg aki csak a kulcsért jön be, egy-egy sétához is kedvet kap.)
Az önkormányzat nem vette a fáradságot, hogy egy új kiállítást építsen, a több évtizedes tárlatot újították fel, igaz, egy – ottjártunkkor még nem működő – információs terminállal kiegészítették azt. Jellemző az is, hogy sem az önkormányzat, sem az Imagine Budapest nem vette fel a kapcsolatot azokkal, akik könyvükkel, kiállítással, ingyenes sétáikkal felhívták a figyelmet a városfalra, s akik vélhetően a legtöbbet tudják róla.
