Kulka János mondta az újévi köszöntőt a híradóban

  • narancs.hu
  • 2020. január 1.

Lokál

„Ne maradjunk némák.”

A színész természetesen nem a köztévén beszélt, hanem az RTL Klub Híradóban.

„Ne maradjunk némák, beszéljünk egymással, egymásért és a jövőért. Ne féljetek szeretni!”

 

Mint ismeretes, a színművész 2016-ban kapott sztrókot, azóta afáziával küzd: mindent megért, de nem, vagy csak nehezen találja a szavakat. Színpadon már beszélő szerepet is vállal és új filmre is készül. Tavaly októberben az otthonában beszélgettünk, interjúnkat itt olvashatja:

Kulka János: „Ami volt, elment. Megnyugodtam"

2016-ban kapott sztrókot, azóta afáziával küzd: mindent megért, de nem, vagy csak nehezen találja a szavakat. Színpadon már beszélő szerepet is vállal és új filmre is készül. Az otthonában beszélgettünk. Magyar Narancs: Még mindig csütörtökönként van az a kórus, ahol a beszédproblémákkal küzdő betegek együtt énekelnek? Kulka János: Á, én már nem járok.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.