Kunsági gyógyfürdőtúra – Barna vízbe mártott testek

Lokál

Vannak helyek Magyarországon, melyeket a külföldi gyógyturisták mintha jobban ismernének, mint mi magunk. Ilyenek például a kunsági jódos vizű fürdők. Körkép.

Három megye kivételével jódban szegények az ivóvizeink. Az egyik e tekintet ben gazdag vidék a Kunság, ahol a mélyből feltörő, akár hetvenfokos forró gyógyvizek jótékony hatását fürdőkben is élvezhetjük. A harminc-harmincnyolc fokosra hűtött vizek kiválóak a jódhiány okozta pajzsmirigy-alulműködés kezelésére, de különleges összetevői reumatológiai megbetegedések, vérkeringési zavarok, idegrendszeri és nőgyógyászati panaszok enyhítésére és balesetek utáni rehabilitációra is alkalmasak.


Tiszaörs

A fürdőtelep a falu közelében található. 1932-ben, kőolajfúrás közben tört fel az alkáli hidrogénes, jódtartalmú, ötvenöt fokos víz, ezért csakhamar strandfürdőt építettek ide. Ha Tiszafüred felől érkezünk, Tiszaörsöt elhagyva balra lekanyarodunk a 34-es útról, végigmegyünk a fasorral szegélyezett keskeny bekötőn, ami a helyiek szerint már a hetvenes években is ugyanilyen csupafolt volt, és meg is érkeztünk. A bejárat mellett megcsodálhatunk egy kis, felújított templomot is, aminek meglepő mód egész nap nyitva a kapuja.

Bár a törzslátogatók szerint régen több fa, jobb étterem és pezsgőbb élet volt, elsőre így is olyan az egész, mint egy szeretettel ápolt víkendház kertje. Noha komolyabb felújításnak nincs nyoma, minden stílusos és családias. A gondosan nyírt rózsabokrok, a színesre festett gumiabroncs ülőkék, a juharfa törzsére szögelt óra, a kívül barna, belül citromsárga öltöző, aminek a bejáratán a függöny úgy lengedez a szélben, hogy az is belát, aki nem lát, végtelenül otthonos.

Három medence van. Az évtizedekkel dacoló sárga hullámlemezzel fedett termálos attól egyedi, hogy egy húszcentinként kilyuggatott bádog ereszcsatorna fut rajta körbe, amin folyamatosan csordogál a friss forró víz. Élményfürdő is van, ennél jóval újabb. A jódtól nagyon barna a víz, a két ücsörgős medencén kívül az úszóban is. A barna színű feszített víztükör a kékre festett antik startkövekkel elég érdekes kombináció.

Főként a büfésor felől nézve, ami ugyan már csak egy büféből áll, ám ez semmit nem von le az értékéből, sőt. Igaz, hogy búzasörből nem volt nekik annyi, amennyit rendeltünk, de így legalább kiderült, hogy van csapolt belga meggysörük. Állítólag a birkapörköltjük mindent visz – kár, hogy elfogyott.

Hogy teljes legyen örömünk, a strandot egyik oldalról úgynevezett parasztházsor övezi, amit a harmincas évekbeli kútfúrás felvonulóépületeiből alakítottak át, és ahol négy-öt ezer forintért kapni egyszerű, de a vályogfalnak köszönhetően igen hűs kétágyas szobát.

false

 

Fotó: A szerző felvétele

 


Kunhegyes


Vonzereje, hogy a hőségriadóval egybekötött hétvégéket leszámítva viszonylag kevesen látogatják. Vagyis aki szereti a csendet, nyugalmat, annak kimondottan ajánlott. Alig vannak a két gyógyvizes medencében, a strand ékköve, a feszített víztükrű, jó hideg úszómedence pedig szinte üres. A füves, fás területen sem fenyeget a veszély, hogy a szomszéd strandlabdáját folyton a pokrócunkra fújja a szél.
Hogy miért kevesebb erre a látogató, több oka lehet. Talán túl sok a közelben a népszerű gyógyfürdő, ahol a jódos víz erősebb, a büfésor gazdagabb, mint itt. Pedig csak pár éve újították fel, vizei és helyiségei kimondottan takarosak, talán idő kell neki… Már ha attól jó egy strand, ha nagyobb a közönsége.

false

 

Fotó: kunhegyes.hu


Kisújszállás

Télen kellemesebb lehet, ugyanis kint csak úszó- és gyerekmedence van, a gyógyvizes rész teljesen fedett, és szellőzőablakokat se látni, ami eléggé fullasztóvá teszi a teret. De ha elengedtük a klausztrofóbiánkat, érdemes felfedezőútra indulni. 
Az egyik meleg vizes medence a néhai miskolci Augusztus 20. strandfürdőt juttatja eszünkbe, a nyugágyformájú elfekvő, amiben a pezsgőfürdőt élvezhetjük, annál kevésbé. De bent van egy csúszda is, egész nagy és kanyargós, ám ahhoz nem elég izgalmas, hogy az ember negyven fölött kimásszon a meleg vízből, majd megmásszon egy lépcsőt, hogy végül a gyerekmedencében kössön ki. Amúgy van finn- és infraszauna, gőzkabin, illetve valami „szaunaceremónia”, amit az itteni dolgozók oly csábítóan ajánlgatnak, mint egy „thai masszázst", amitől aztán mindenki berezel, és elvonul inkább a gőz homályába.
Említést érdemel még az a túlbuzgó alkalmazott fiatalember, aki már azért ránk pirít, hogy nem strand-, hanem utcainak látszó papucsban lépünk a fürdőbe. De aztán ő az, aki készséggel hozza a tájékoztatót a gyógyvizek összetételéről, s kalauzol, ha kell, ha nem. Érdemes figyelni rá, mert hátul van egy tó, ahol lehet csónakázni és pecázni.

false

 

Fotó: termalfurdo.hu

 

Karcag

Ha valaki tényleg gyógyulni szeretne, akkor itt kezdje – a víz nemcsak jódos, hanem erősen sós is. Állítólag régebben még sósabb volt, olyannyira, hogy a bőrön fehér lerakódás maradt, mint a tengervíztől. De most is csak annyira hígítják, hogy a s ó nem tegye tönkre teljesen a vízszűrő rendszert.
Aki mozgásszervi panasszal érkezik, itt azonnal, de tényleg azonnal érzi, ahogy múlik a fájdalom. Ilyen erős hatást még egyik víz se váltott ki, a velünk érkező Imre bácsiból se, akinek tulajdonképpen évtizedek óta mindene fáj. Egy helyi asszony azt mesélte, hogy jár ide egy ügyvéd hölgy, aki eladta fővárosi lakását és Karcagra költözött, mert bejárta az ország összes gyógyvizét, de ez hozta helyre a súlyos övsömörét.
A strand külső tere egyébként elég lepukkant, és úgy általában tele van cseppet sem praktikus elemekkel. Találkoztunk olyan hölggyel, aki saját bevallása szerint teleírta már a panaszkönyvet, de az is  jellemző, hogy az információs pultnál a „Mondja el véleményét” feliratú dobozka összevissza szakadt, szóval eleve romos, így mit is mondhatnánk.
Nemrég építettek egy fedett úszómedencét, amit a kinti gyógyvízből télen egy huzatos halálfolyosón átrohanva érhetünk el, ugyanezt most szaunának használhatjuk. A kinti három gyógyvizes medence egyike a megtestesült retró a nem túl barátságos kivitelből, a másik kettőt viszont – ezekben van a varázsvíz – felújították, árnyékolót tettek rá, van benne buzgár, nyakzuhany, még vízágy is. Tulajdonképpen ezért a két medencéért érdemes ide jönni.
Merthogy az étterem is megér egy külön bejegyzést a panaszkönyvbe. Legyen elég annyi, hogy noha a kerti asztalok a fürdőn belül vannak, az étterem csak kívülről közelíthető meg, aminek okát senki se tudja.

false

 

Fotó: termalfurdo.hu

 

Berekfürdő

Ha nem akarunk nagyot csalódni, de extra elvárásaink sincsenek, itt a helyünk. Öt gyógymedence működik, a jódos víz itt is igen erős, ráadásul van felújított gyerekmedence csúszdával meg egy kissé zsúfolt úszómedence.
Berekfürdő amúgy Magyarország egyik legrégebben működő gyógyvizű fürdője. A gyógyvizes kutat még a múlt század elején fúratta dr. Pávai Vajna Ferenc geológus, aki szerint „a bereki víz még a szoboszlóinál is jobb”.

Noha birkapörkölt nincs, a büfésor kimondottan hosszú, mindenki találhat magának valami strandkaját. Ami a helyet gasztronómiailag mégis valamelyest különlegessé teszi, az a fürdő közepén található fagylaltozó, ahol valami spéci szerkezettel fagyasztott gyümölcsökből helyben készítik a fagyit. A fagyiárus hölgynek álcázott orákulum elmondása szerint azzal szórakoztatja magát, hogy a vevők fagyievési szokásaiból a jellemükre következtet.

A strand olyan, mint egy park, ami kincs ezen a puszta vidéken. Még fürdőruhára vetkőzni se muszáj, elég, ha a hatalmas fák alatt hűsölhetünk, leürített aggyal, napszemüveg mögül lesve a lombok közt a bárányfelhőket. Késő nyáron mogyorót is szedhetünk, de annyira természetközeli a hely, hogy a verebek a törülközőkről csipegetik a morzsákat, és ha mozdulatlanok maradunk, talán még a kezünkből is esznek.

A bejárat előtti ivókútból érdemes vinni pár flakon gyógyvizet. Aki esetleg valami kevésbé zsibongó élményre vágyik, a szomszédos Pávai Hotelnek nagyon jó, saját kutas gyógymedencéi vannak, oda is be lehet menni fürdeni.

false

 

Fotó: berekfurdo.hu

 

ÁRAK

Fürdő      Felnőttjegy (Ft)    Nyitva tartás 
Tiszaörs          1000                       7–19 óráig, egész évben
Kunhegyes      1000                       8–20 óráig, május 1-jétől szeptember 30-áig
Kisújszállás     1200                      7–20 óráig, egész évben
Karcag            1400                      6–20 óráig, egész évben
Berekfürdő      1300                       8–20 óráig, egész évben

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

A puritán

A puritán már kora gyermekkorában nagyon puritán volt. Mondták is a pedagógusok a szülői értekezleten, hogy jó gyerek, csak egy kicsit puritán. Aztán, az értekezlet végén, hogy ne hallja a többi szülő, Aranka néni megsúgta, valójában a puritán a legpuritánabb az osztályban, meglehet, az egész iskolában, jobb lesz, ha odafigyelnek rá.

Költözik a hivatal

Lassan tíz éve jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Várnegyedbe kell költöznie, a „Budapest I. kerület, Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanba”.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.