Lebontanák az egykori Wichmann-kocsmát, az önkormányzat tehetetlen

  • narancs.hu
  • 2021. január 6.

Lokál

Ötemeletes hotel épülhet a helyére.

A Falanszter blog számolt be róla, hogy lebontanák a Kazinczy utca 55. alatt álló egykori Wichmann-kocsma épületét, és néhány környező Király utcai házat is. 

A cikk szerint a beruházó 2019 decemberében kezdeményezte a bontást, az elbontandó épületek helyére egy ötemeletes gigahotelt húzna fel.

Erzsébetváros ellenzéki vezetésű önkormányzata Facebook-oldalán azt közölte, hogy "nincs lehetősége megvédeni az Kazinczy u. 55 szám alatti házat, amely nem áll egyedi műemléki védelem alatt. "

A beruházáshoz még az önkormányzat előző, fideszes vezetése adott településképi hozzájárulást, magát a bontási engedélyt pedig a Fővárosi Kormányhivatal adhatja ki vagy tagadhatja meg. 

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.