Hetvenméteres torony épül a budai Várban

„Majd kipanamázzuk”

Belpol

Karácsonykor közölték a Várnegyed felújításával foglalkozó Nemzeti Hauszmann Program illetékesei, hogy visszaépítik a Magyar Nemzeti Levéltár tornyát, amelyet „a helyreállítása helyett 1945-ben felrobbantottak”. Csakhogy a tornyot már a megépítése idején is felesleges nagyzolásnak tartotta a szakma és a közvélemény jó része.

A karácsony előtt megjelent, Orbán Viktor szignálta kormányhatározat egy újabb, száz évvel ezelőtti műtárgy visszaépítését rendeli el az építészszakma véleményezése nélkül a budai Várnegyedben.

Kéne egy ház

Az első hazai modern levéltár annak az 1874-es minisztertanácsi határozatnak az alapján született, amely eldöntötte, hogy az országszerte számos helyen tárolt iratanyagokat egyesítsék. Az így létrejött új Magyar Országos Levéltár (amelyet 2012 óta Magyar Nemzeti Levéltárnak neveznek – L. T.) élén 1903-ban bekövetkezett haláláig Pauler Gyula főlevéltárnok állt, az ő majd’ 30 éves működése alatt vált az intézmény világszínvonalúvá, de csak tudományos értékeinek tekintetében. Pauler művének megkoronázása lett volna, ha a felbecsülhetetlen értékű, de a működése idején folyamatosan ide-oda költöztetett iratokat egy épületben helyezik el, ám ez egyre inkább elhúzódott. A főlevéltárnok egy 1897-ben kelt levelében indulatosan írja, hogy a levéltári épület viszonylatában „az oláhok is Bukarestben már megelőznek minket”, ezért nagy reményeket is fűzött két évvel később Széll Kálmán miniszterelnöki javaslatához, amely a „levéltári követelményeknek megfelelő palota” építését szorgalmazta; a levéltár vezetőjét pedig azzal bízta meg a miniszterelnök, hogy készítsen építési programot. Mindezt Pauler részletesen kidolgozta, olyanokra is kitérve, hogy az épület önálló háztömb legyen, hogy a későbbiekben – az iratok gyarapodása miatt – bővíteni lehessen, s fordítsanak különös gondot a természetes fényekre és a tűzvédelemre, de még arról is említést tett, hogy az állványok 2,25 méter magasak legyenek. Egyúttal a neves építészt, Pecz Samut bízta meg azzal, hogy készítsen vázlatokat. Igaz, még az sem volt tisztázott, hogy pontosan hol kellene felhúzni az új épületet.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.