„A józsefvárosi képviselő-testület elfogadta azt a rendeletet, amelyben arról döntött, hogy a Corvin Áruház Blaha Lujza tér felőli burkolatát hatósági végrehajtás keretében lebontatja” – írta tegnap a Portfolio.hu, a Fővárosi blog Facebook-bejegyzésére hivatkozva, s hozzátéve, hogy a kerület „a munkálatra 22 millió fedezetet biztosít az általános működési tartalék terhére”. Egyelőre arról nem esik szó, hogy mi történik a bontás után, lesz-e felújítás, egyáltalán, mi lesz sorsa az épületnek, ezért jobb híján csak a hányatott sorsú épület dicső múltját idézzük fel. Cikkünk 16 évvel ezelőtt jelent meg az áruház átadásának 75 évfordulóján. Az épület azóta vélhetően még rosszabb állapotban van, bár legutóbb azzal került a sajtóhírekbe, hogy kiebrudalták harmadik emeletéről a MÜSZI-t.
¤
1922-ben, amikor Magyarország éppen csak ébredezni kezdett a mérhetetlen rémálomból, amelybe az I. világháború sodorta, két német és egy holland cég részvénytársaságot alapított abból a célból, hogy Budapesten nagyáruházat hozzon létre. Briliáns ötlet volt, mivel a főváros „aranykora” idején, 1880 és 1910 között, amikor Budapestből valóban világváros lett, szinte mindent felépítettek, amit csak fel lehetett építeni, de a nagyáruház mégis kimaradt. A külföldi befektetők ezt a hiányt szimatolták meg jó érzékkel, és még kockáztatniuk sem kellett nagyon. Akkoriban ugyanis már világosan látszott, hogy kiskereskedelem jövője az áruházi forma, vagyis a nagyüzem.
Futófények, mozgólépcső
A Corvin 1926. március 1-jén nyitotta meg kapuit, és azonnal az egyik legnagyobb budapesti látványossággá vált. Az áruház tervezésével Reiss Zoltánt, az egyik legfelkapottabb - bár korántsem az újításairól híres - építészt bízták meg, aki egy olyan klasszicizáló, ám mégis diszkrét épületet álmodott a Blaha Lujza térre, ami „stílustalansága” ellenére is kitűnő arányérzékkel elkészített munka volt. Reiss a pompát is csak módjával adagolta, nem próbálta „lenyomni” a szomszédos Nemzeti Színházat, pedig valószínű, hogy a befektetők vevők lettek volna egy ilyen jellegű tervre is. Noha az épületet Pongrácz Szigfrid szobraival és Beck Ö. Fülöp reliefjeivel díszítették, az igazi attrakciót mégsem ezek, hanem az áruház grafikai osztálya által elkészített „high-tech” alkalmi látványosságok, a dekorációk, a feliratok, a futófények, a nagyméretű kirakatok berendezése jelentette.
A vásárlókat persze nemcsak a „csomagolás” hatotta meg, hanem az a tény is, hogy a Corvinban egy helyen, kényelmes körülmények között és az átlagosnál olcsóbban juthattak hozzá mindenhez, amire szükségük volt: ráadásul itt vezettek be olyan, Magyarországon addig ismeretlen szolgáltatásokat, mint a csomagküldés vagy a szezon végi kiárusítás, de a Corvinban nyílt meg az első úgynevezett „egypengős áruosztály” is a szegényebbeknek. Az üzleti siker nyomán az áruház alapterületét 1931-ben több mint tizenhatezer négyzetméteresre bővítették, élelmiszerosztályt, éttermet, büfét és kávézót létesítettek, sőt még valamiféle légkondicionálóhoz hasonló berendezést is üzembe helyeztek. Az akkori fejlesztés legnagyobb szenzációja mégis az volt, hogy itt indult meg az első budapesti mozgólépcső. Amikor a korabeli lapok lelkendezve arról írtak, hogy a Corvin semmiben sem marad el a legnívósabb bécsi, londoni és párizsi áruházaktól, egyáltalán nem túloztak.
A Corvin abban az időben a német (vagy inkább porosz) know-how-nak köszönhetően egy elképesztően jól szervezett, voltaképpen tervgazdálkodás (de persze nem az általunk ismert forma) szerint működő áruház volt, ahol a mintegy 700 alkalmazott pontosan tudta, mi a feladata, mivel a munkaköri leírásokat a legapróbb részletekig kidolgozták. A siker záloga mégis leginkább az volt, hogy a Corvinban nem létezett „nagy kalap”: a több mint ötven különböző iparcikkosztály vezetője a többiektől függetlenül gazdálkodhatott, vagyis a saját bőrét vitte a vásárra. Hogy mindez mekkora haszonnal járt, jól mutatja, hogy az üzemeltető társaság fő részvényese, egy Emden nevű német havonta 30 000 pengőt vághatott zsebre a Corvinnak köszönhetően, ami a korabeli átlagfizetések kétszázszorosa volt, de természetesen az áruház dolgozói is átlagon felüli fizetést kaptak.
| ||
A jelenlegi gyakorlat ismeretében megható gesztusnak tűnhet, hogy a külföldi tulajdonosok szinte kizárólag magyar cégeknek és iparosoknak adtak megbízást tömegcikkek gyártásra, igaz, a legtöbbször licenc alapján. Ne higgyük persze, hogy a Corvin igazgatótanácsát a hazai ipar iránt érzett aggodalom vezette volna. Egész egyszerűen ez volt a legolcsóbb megoldás. Kínából akkoriban még csak gyarmatárut lehetett importálni horribilis összegekért.
Lőttek neki
A Corvin Áruház karrierjét sem a gazdasági válság, sem a háború kitörése nem tudta meggátolni, Budapest ostroma azonban véget vetett a majdnem húsz évig tartó legendás időszaknak. Az épület kiégett, az árukészletet ellopták, ám az újjáépítés eufóriája az áruház dolgozóit is magával ragadta, akik nemcsak a romokat takarították el, hanem már 1945 márciusában megkezdték az árusítást, méghozzá úgy, hogy a megdézsmált áruházi készletet a környékbeli feketézőktől visszavásárolták. A Corvin 1948-ig működött részvénytársasági formában, ezután – mint jóvátétel tárgyát képező német vagyontárgy – orosz kézbe, egészen pontosan a Szovjet Javakat Kezelő Hivatal birtokába került, az áruház homlokzatára pedig futófény helyett vörös csillag. A szovjet tulajdonlás időszakában meglehetősen otromba módon, de helyreállították a romos épületet, és mivel az árukészlet jóval szerényebb volt a háború előttinél – helykihasználás céljából –, létrehoztak egy több száz munkást foglalkoztató konfekcióüzemet is házon belül. Az áruház csak négy évvel később, 1952-ben – egy amolyan „baráti gesztus” nyomán – került a magyar állam tulajdonába, gyakorlatilag változatlan profillal.
| ||
A Corvint 1956-ban ismét szétlőtték, de a forradalmat követően sokáig nem került sor átfogó felújításra, ami azt eredményezte, hogy a hatvanas évek közepére az áruház gyakorlatilag életveszélyessé vált. A halaszthatatlanná vált rekonstrukció tekintetében először az eredeti állapot helyreállításában gondolkodtak, de a szakértői vélemények szerint ezt kizárólag folyamatos zárva tartás mellett, legalább két év alatt lehetett volna csak megvalósítani. Ma már érthetetlen, hogy ez az ötlet miért ütközött ellenállásba.
Pedig akad – igaz, kissé döcögős – magyarázat, miért nem lehetett szünet a Corvin működésében. Az 1976-ban megjelent A Corvin Áruház 50 éve (összeállította: Halász Lajos) című kiadványban a következőt olvashatjuk: „Ezzel szemben (ti. a bezárással – L. T.) állt, hogy fővárosunknak a kereskedelem államosítása után megritkult és az ellenforradalom alatt tovább szűkült üzlethálózata mellett a Corvin Áruház évenként mintegy 6 millió vevő iparcikkel való ellátását biztosította. Miután ennek teljes kiesése a vevőközönség részére tovább rontotta volna az időnként egyébként sem könnyű vásárlási lehetőséget, felügyeleti szerveink hozzájárultak ahhoz, hogy áruházunk rekonstrukcióját üzemelés mellett hajtsuk végre.”
Az így végrehajtott rekonstrukció eredményét, az úgynevezett „luxalonborítást”, amellyel tulajdonképpen becsomagolták az eredeti homlokzatot, jelenleg is megtekinthetjük a Blaha Lujza téren.
A rekonstrukciós rémtett
A „luxalonnak” vagy „lux-flexnek” nevezett alumíniumborítás, amely az áruház 1966-os rekonstrukciójának szimbóluma, olyan párját ritkító otrombaság Budapest városképén, hogy azt talán csak a Roosvelt téri „spenótház” és a Krisztina körúti OTP-toronyház tudja felülmúlni. De akad itt más otrombaság is.
Az áruház felújítására kiírt pályázatot a Lakó- és Kommunális Épületeket Tervező Vállalat nyerte meg (lefogadom, hogy ugyanez a cég tervezte az alumíniumból készült portásfülkéket, lakókocsikat és nyilvános vécéket is) 85 millió forintos költségű rekonstrukciós anyagával. Az illetékes minisztérium azonban nem pénzt, hanem utasítást küldött: csináljanak egy B tervet 50 millió forinttal számolva, majd miután ezzel is elkészültek, jött az újabb ukáz: csináljanak egy C tervet. A maximális költség: 35 millió forint. Végül ezt a változatot fogadták el.
A rekonstrukció nívóját szemlélteti a már idézett 1976-os dolgozat: „Az eladótér és kirakatok korszerűsítése mellett az áruház elektromos vezetékének és világításának, valamint csatornahálózatának teljes felújítására engedélyezett nagyon alacsony összeg természetesen ráütötte bélyegét a rekonstrukció színvonalára. A III. emeleten megkezdett felújításnál a minél olcsóbb megoldás érdekében a járófelület összetördelt, IV. osztályú és selejtes metlachi lapból, a mennyezet kazettásan kiképzett deszkaborítással készült.” (Képzelhetjük, mi lehetett igazából, ha a nyilvánosságnak szánt összeállításban ennyire kritikus a hangvétel!)
A Corvin helyzete csak 1968 után, az „új gazdasági mechanizmust követően” javult, mivel innentől kezdve nem a minisztérium folyósította a rekonstrukcióhoz szükséges pénzügyi fedezetet, hanem a cégek maguk finanszírozhatták az ilyesmit nyereségükből. Ugyanebben az évben hozták létre az Országos Áruházi Vállalat romjain a Centrum Áruházak elnevezésű nagyvállalatot, amelynek természetesen a Corvin lett a zászlóshajója.
| ||
1968 után az áruház újra „sztárrá” nőtte ki magát. A folyamatos rekonstrukciónak köszönhetően huszonnégy év után ismét beindult a mozgólépcső, a szénkazánt olajkazánra cserélték, sőt alig kevesebb mint kétezer négyzetméterrel az alapterület is bővül. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy ebben az időben bővült az áruválaszték is, kevesebb hiánycikk akadt, Nyugatról is érkezett áru: a gulyáskommunizmus még felszálló ágban volt. A Corvin Áruház alkalmasnak bizonyult arra, hogy az új életformának a „fellegváraként” működjön. Megszületett a „Legnagyobb áruház, legnagyobb választék” szlogen, az úgynevezett „Centrum-hétfőkre” maga Gobbi Hilda csábította a tévénézőket. Az áruháznak volt még néhány jó éve, de amikor 1976-ban megnyílt a nagyobb, modernebb és gazdagabb Skála Budapest, ezzel a Corvin Áruház ötvenéves egyeduralma véget ért.
Pláza lenyomni nagyáruház
A kilencvenes évek közepétől, a plázák megjelenésével egy időben sorra húzták le a redőnyt a budapesti áruházak, a Corvin azonban megmaradt, sőt 1996-ban, a 70 éves születésnapját komoly belső megújulással ünnepelhette. Egy 250 millió forintos beruházásnak köszönhetően az épületben új szupermarket nyílt, a földszintet teljesen felújították, számítógépes vezérlésű hűtőrendszert, új mozgólépcsőket, fotocellás bejárati ajtókat helyeztek el. Ennek ellenére túlzott optimizmusnak tűnt már akkor is az a kijelentés, mely szerint "2000-ig egy valódi világvárosi, abszolút klimatizált áruház fogadja majd a vásárlókat, mely a Corvint a hagyományos áruházi kategóriában az egyik legnagyobb és legkorszerűbb áruházzá növeli".
Csakhogy a „hagyományos áruházi kategória” kifejezés lassanként anakronizmussá válik. Afféle utolsó szalmaszálba kapaszkodás volt két évvel ezelőtt a Centrum Áruházak fúziója az egykori nagy rivális Skálával S&C néven, létrehozva ezzel Magyarország legnagyobb áruházláncát. Nagy Zsolt, a Corvin Áruház megbízott igazgatója elmondta: mindent megtesznek azért, hogy ne pártoljanak el tőlük a vevők, de tisztában vannak vele, hogy a Corvin jelenleg nehéz helyzetben van. Az épület műszaki szempontból még mindig nem megfelelő, kérdéses azonban, érdemes-e foltozgatni a hiányosságokat. A legjobb megoldás az eredeti állapot helyreállítása, majd egy exkluzív divatház létrehozása lenne, csakhogy ezt saját erőből képtelenek megvalósítani. 1999-ben készült egy terv a rekonstrukcióra, de a megvalósítás körülbelül akkora összeget igényelne, amennyiből két plázát is fel lehetne építeni zöldmezős beruházás keretében.
_top_story_lead_focuspoint_70x70.jpg?key=cda49058a6a5ffee9a5d01bd6351485d)
