Megerősítette a kanyaró megjelenését az állami fenntartó is

Lokál

Az ÁEEK szerint azonban semmi ok az aggodalomra, nincs járvány.

Ahogy azt a múlt héten megírtuk, megjelent a kanyaró Budapesten: információink szerint a Madarász utcai Gyermekkórházban egy gyermeknél kanyarót találtak az orvosok. A gyereket átszállították a Dél-pesti Centrumkórház gyermekinfektológiai osztályára. Cikkünk megjelenése előtt mindkét intézményt és az Állami Egészségügyi Ellátó Központot (ÁEEK) is próbáltuk elérni, mindhiába. A két kórházban dolgozó néhány forrásunktól annyit tudtunk meg: valóban találtak kanyarós beteget, ezért az osztályon lévő többi páciensnél ellenanyagszintet mértek, akinél pedig indokoltnak találták, beoltották. Mást azonban nem mondhattak, mert ezt az instrukciót kapták a vezetőségtől.

Múlt pénteken a hvg.hu elérte a Dél-pesti Centrumkórház orvos-igazgatóját, Müller Pétert, aki megerősítette a hírt, hozzátéve, nem kell megijedni, elszigetelt esetről van szó, Magyarországon nincs kanyarójárvány.

Négy nappal kérdéseink elküldte után az ÁEEK hajszálpontosan ugyanazt a választ küldte levelünkre, mint amit az orvos-igazgató mondott: „Valóban ápoltak bizonyítottan kanyarós beteget Budapesten, azonban fontos hangsúlyozni, hogy elszigetelt esetről beszélhetünk.” Vagyis nincs járvány.

A konkrét esetről tájékoztatást ők sem adhatnak, de megjegyzik, az elmúlt években csak akkor fordult elő hazánkban néhány elszigetelt kanyarós eset, amikor behurcolták azt, például tavaly Romániából. Az átoltottság azonban 98 százalék felett van, ezért „egy kanyarójárvány kialakulásának esélye is minimális”.

A magyarországi kanyarós megbetegedésekről pontos és hivatalos adatunk utoljára tavaly márciusban volt, akkor szűnt meg ugyanis az addig az Országos Epidemiológiai Központ által kiadott Epinfo, amit a központ ÁEEK-be és Emmibe való olvadása után (erről itt olvashatnak bővebben) senki sem vitt tovább.

Megjelent a kanyaró Budapesten, de a hivatalos megerősítés még várat magára

Több forrásból úgy értesültünk, hogy egy budapesti gyermeknél kanyarót találtak az orvosok. Információink szerint egy budapesti gyermeknél kanyarót találtak az orvosok. A beteget a Madarász utcai Gyermekkórházban fedezték fel, majd a vizsgálat után átszállították a Dél-pesti Centrumkórházba (korábbi és ismert nevén Egyesített Szent István és Szent László Kórház), ahol a felnőtt infektológia (fertőzőosztály) mellett gyermekinfektológiai osztály is működik.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.