Afganisztán, Irán, Csád, Szudán és Észak-Korea – csak néhány a Lupine Travel által kínált úti célok közül. A 2008-ban alapított brit utazási iroda legkommerszebb ajánlatának talán a csernobili útjuk számít. Bár pontos adatok nincsenek, a Lupine Travelnél úgy látják, az utóbbi időkben jelentősen megnőtt a „veszélyes” utazások iránti kereslet. Fennállásuk alatt minden évben megduplázódtak a foglalásaik a megelőző évhez képest, tavaly már nagyjából 2 ezren utaztak velük. A cég munkatársa, James Finnerty már hét észak-koreai kirándulást tudhat maga mögött. Mint meséli, az utazóközönségük rendkívül vegyes, 18 éves, hátizsákos ügyfeleik éppúgy vannak, mint kalandot kereső 70-esek, 80-asok. Előfordult, hogy a szülők totyogó gyermeküket is magukkal vitték Észak-Koreába.
Fegyveres kíséret
A brit iroda által kínált csomagok sok tekintetben egyáltalán nem különböznek a hagyományos irodák ajánlataitól: kapunk szállást, idegenvezetőt, programot, és segítenek a vízum megszerzésében. Egyhetes túráik ára 700–800 font (250–280 ezer forint) körül mozog, ám ebben nincs benne a repülőjegy, a vízum és persze a költőpénz sem. Aki Iraki Kurdisztánban töltene egy hetet, 400–450 ezer forinttal számolhat, ennél jóval többe kerül a tíznapos Sierra Leone–Libéria-túra, amelyet 600–700 ezer forint alatt nem lehet megúszni. Ha olyan országba készülünk, amelynek felkeresését a magyar Külügy-minisztérium nem javasolja, számítsunk rá, hogy egykönnyen nem fogunk olyan biztosítót találni, amely biztosítaná az utazásunkat, és ha mégis találunk ilyet, komoly felárra készüljünk. A Lupine Travelnél fő a biztonság, ezért előfordul, hogy le kell mondani egy-egy utat; volt, hogy az iraki kurdisztáni túrát kellett lemondani, máskor az afganisztáni út nem jött össze a felmerült biztonsági kockázatok miatt. Az iroda magyar részlegeként működő Különleges Úti Célok vezetője, Pataki János megnyugtat: „Ahol a helyzet megkívánja, ott biztosított a fegyveres kíséret a túra során – ilyen például a Jemenhez tartozó Szokotra szigetcsoport.”
| ||
A magyar utazóközönség körében a legnépszerűbb extrém úti célnak mindig is Észak-Korea számított – ebben a Narancsnak nyilatkozó hazai irodák mind egyetértenek. Pataki szerint ennek az lehet az egyik oka, hogy jelenleg csak Észak-Koreában van helyi, magyar nyelvű idegenvezetés az úti céljaik közül. Van náluk „Kim Il Sung (Kim Ir Szen – G. M.) születésnapi út”, „Pjongjang Maraton út 2018”, de mehetünk „A Hadsereg napja útra” is. Észak-Koreába eljutni ma már egyáltalán nem lehetetlen feladat, leginkább csak pénz kérdése. A kommunista diktatúrába a szocialista országokból, így Magyarországról is rendszeresen jártak turistacsoportok a nyolcvanas években – tudjuk meg Csoma Mózes Korea-kutatótól, aki maga is több ízben járt az országban. A kelet-európai rendszerváltás után, a ’90-es évekbeli nagy észak-koreai éhínségek idején a korábban azért létező turizmus háttérbe szorult, s mindaddig így is maradt, amíg a rezsim meg nem irigyelte Kuba sikerét. Észak-Korea elkezdett nyitni a turisták irányába, mára pedig ott tartunk, hogy tulajdonképpen bárki elutazhat az országba, ha nem újságíró, és ha nem mondott vagy írt rosszakat a diktatúráról. Éppen ezért a vízumkérelem benyújtásakor az utazót leinformálják, érkezéskor pedig az útlevelet is le kell adni.
Amit a rezsim enged
Észak-Koreát magánúton is fel lehet keresni, ám ezt az egyetlen észak-koreai állami utazási iroda úgy értelmezi, hogy egyszemélyes csoport érkezik, és a turista mellé ugyanúgy kirendelik a kísérőket, akik az utazó anyanyelvét beszélik. Nélkülük egyetlen lépést sem lehet tenni. Az észak-koreai utak jellegzetessége, hogy a program a legapróbb részletekig meg van tervezve, csakis a rezsim által engedélyezett helyekre lehet eljutni: ilyen például a főváros, Phenjan, vagy Keszong város a demilitarizált övezet közelében. „Észak-Korea a világ egyik legbiztonságosabb turistadesztinációja. Utasainknak soha semmilyen problémája nem volt a helyi hatóságokkal, és nem estek áldozatul semmilyen bűnténynek. Az egyetlen módja annak, hogy valaki bármilyen bajba keverje saját magát, ha nem követi a túravezetők utasításait, megsérti a helyi törvényeket, vagy folyamatosan az észak-koreai vezetőket, kormányt és a rendszert kritizálja!” – szól az egyik, észak-koreai utazást is szervező iroda tájékoztatója. Csoma Mózes is arról számol be, hogy a magyar utazónak szinte semmitől sem kell tartania, ha betartja a rezsim által lefektetett, fekete-fehér játékszabályokat. A kutató szerint az elmúlt évtizedben két olyan esetről tudni, amikor magyar utazó áthágta a helyi szabályokat. Egyszer valaki tiltott helyen fényképezett, mire erőteljesen rászóltak a kísérők, hogy ez tilos, míg egy másik esetben egy használati tárgyat akart elhozni a szállodájából egy magyar utazó, de tettét nem koronázta siker: a helyi erők jelezték, hogy a kérdéses tárgyat azonnal szolgáltassa vissza vagy fizesse ki. „Ha amerikai állampolgár csinál ilyet, valószínűleg letartóztatják, és államellenes bűncselekménnyel vádolják meg” – magyarázza Csoma, aki szerint az amerikai és dél-koreai állampolgárok vannak csak veszélynek kitéve, mert ők adunak számítanak a rezsim kezében.
Aki Kim Ir Szen szobrának árnyékában szeretne nyaralni, annak érdemes spórolnia, egy észak-koreai út ugyanis nem olcsó mulatság: az irodák által szervezett hosszabb túrák általában 900 eurótól indulnak, és akkor még nem számoltuk a repülőjegyeket és a költőpénzt sem. Nem véletlen, hogy a legnépszerűbb észak-koreai túra a szintén extrém utakkal foglalkozó, kínai székhelyű utazási iroda, a Young Pioneer Tours „ultra budget” útja, amely mindössze 445 euróba kerül. Ezért az összegért két éjszakát tölthetünk Phenjanban.
A Zóna
Igencsak népszerűek a csernobili túrák is. Aki az 1986-os atomerőmű-baleset helyszínére szeretne látogatni, több lehetőség közül választhat: mehet rövid, egynapos túrára (ezt akár 45 ezer forintból is kihozhatja), de ha Csernobil minden zegzugát szeretné felfedezni, egy teljes hetet is eltölthet a területen.
A szabályokat minden esetben be kell tartani: 18 éves kor alatt senki nem léphet be a Zónába, kötelező a hosszú ruha és a zárt cipő, a túra közben pedig nem tanácsos cigarettázni és enni sem (lapunk munkatársa, Nagy Gergely Miklós 2016-ban járt a helyszínen – lásd: „Csernobilnál jobb helyet el sem tudtam képzelni” – 30 éves a történelem legnagyobb nukleáris balesete, Magyar Narancs, 2016. április 21.). Vannak túrák Budapestről is, de mindenképpen olcsóbb, ha Kijevből vágunk neki, helyi szervezésben. A csernobili utakkal foglalkozó irodák mind azzal nyugtatják az utazót, hogy ma már egyáltalán nem veszélyes az egykori atomreaktor területére látogatni, olyan iroda is van, amely egyenesen azt állítja, hogy ennél még egy hosszabb repülőút során is nagyobb sugárterhelésnek vagyunk kitéve. „Úgy tapasztaljuk, hogy egyre népszerűbb ez az út a »retró« kultúrát kedvelő fiatalok körében, akik jóval a baleset után születtek, és csak a történelemkönyvekből vagy a szüleiktől hallottak a csernobili balesetről” – teszi hozzá Pataki János.
Nem ilyen könnyű eljutni Angolába, a világ egyik legkorruptabb államába (a Transparency International listáján szereplő 176 ország közül a 164. helyen áll), bár akadnak külföldi irodák, amelyek ide is szerveznek utakat. Szilasi Ildikó Afrika-szakértő, az Utazz Afrikába Utazási Iroda alapítója azt mondja, Angolába kifejezetten nehéz vízumot szerezni, a fővárost, Luandát pedig a világ egyik legdrágább városaként tartják számon. Aki mégis Angolában szeretne kikapcsolódni, annak elsőként egy 100 dolláros vízummal kell számolnia, és azzal, hogy a fővárosban nehezen fog találni olcsó hotelszobát. Az utazás ellen szólhat, hogy Luandában gyakoriak a fegyveres rablások, de a vidéki utazgatást sem javasolják, elsősorban a polgárháborús időszakból megmaradt, nem hatástalanított taposóaknák miatt. Nem véletlen, mondja Szilasi Ildikó, hogy tudomása szerint Angolába nem is nagyon mennek magyarok, szervezett túra nincs is itthonról.
„Akinek nagy nehezen sikerül eljutnia Szaúd-Arábiába, és betartja a szabályokat, annak szerintem felesleges tartania bármitől is. De a rossz hír az, hogy a bejutás szinte lehetetlen, ha, mondjuk, nem él ott valamelyik rokonunk, vagy a munkahelyünk nem küld ki” – ezt már a közel-keleti királyságról meséli a Narancsnak egy nemzetközi cég magyar munkatársa, aki kétszer is járt egy üzletkötő csoport tagjaként a turisták elől elzárt országban. Ez pedig nagy szó, mert oda szinte lehetetlen mezei utazóként eljutni: üzleti és rokonlátogatási vízummal mehetünk, turistavízum elvileg csak az idei évtől lesz. Nem véletlen, hogy jelenleg egyetlen olyan magyar utazási iroda sincs, amely Szaúd-Arábiába szervezne utat, és külföldön sem igazán találni ilyet. Aki valahogy mégis eljut a közel-keleti országba, arra ugyanúgy vonatkoznak a szigorú szabályok, mint a helyiekre: a női utazót végig kísérnie kell egy férfinak, helyieket fotózni egyáltalán nem ajánlott, és a női turisták számára is kötelező az abaja viselése.
Ha mindenki fizet
„Többször volt, hogy visszafordítottak a jemeni határról, de az is többször előfordult, hogy nem akartak kiengedni Dzsibutiból, csak ha bizonyos összeget adok a korrupt határőröknek” – ezt Csonka Gábor, ismertebb nevén Vándorboy meséli, aki közel harminc éve járja a világot hátizsákos utazóként. Nem a veszélyes országokat keresi, de tucatnyi olyan helyen járt már, ahová a hétköznapi utazónak eszébe sem jutna elmenni: „Voltam olyan országokban, ahol a hatóságok azt gondolták, hogy veszélyben vagyok, ezért letartóztattak, mint például a Boko Haram által uralt kameruni és csádi területen. Afganisztán déli részére pedig nem engedtek be, mert itt az al-Káida igyekszik elrabolni külföldieket egy kis váltságdíj reményében. A Közép-afrikai Köztársaság sem az utazók Mekkája, de Nigéria is jelenthet kihívást a kalandkeresőknek, mivel ott annyira nem volt turista, hogy napi szinten letartóztattak, mert nem dzsippel és sofőrrel érkeztem, ami alapból gyanús.” A Közép-afrikai Köztársaságról a világutazónak számító Katalinnak is vannak tapasztalatai. „Itt csak másfél napot voltunk, de a csoportunk buszát két fegyveres őr kísérte, nehogy valami baj történjen. Ennek ellenére a legtöbb, országon belüli ellenőrző pontnál azt mondták, hogy csak akkor mehetünk tovább, ha mindenki fizet. Ilyenkor nem tudsz mit csinálni, ki kell nyitni a pénztárcát, és odaadni valamennyi pénzt.” Katalin eddig nyolcvanegy országban járt, ezek között voltak diktatúrák, polgárháború sújtotta államok és más olyan országok, amelyektől rendszerint eltanácsolják a turistát: „Ha azt mondom, hogy Észak-Korea volt az egyik legbiztonságosabb ország, ahol jártam, biztosan mindenki szörnyülködni kezd, pedig tényleg így gondolom. Nyomasztó, furcsa, szomorú, de nagyon biztonságos.”
