Megszavazták: drágább lesz taxizni

  • narancs.hu
  • 2018. április 25.

Lokál

Akinek túl drága, tömegközlekedjen…

A Fővárosi Közgyűlés ma megszavazta, hogy július elsejétől drágább lesz Budapesten taxival utazni.

A jelenlegi 450 forintos alapdíj 700 forintra emelkedik, a kilométerdíj 20 forinttal, a percenkénti várakozási díj pedig 5 forinttal nő a döntése értelmében. Tehát a kilométerdíj ezentúl 300 forint lesz, a  várakozási díj pedig 75 forint percenként.

A tarifák rendezését a taxisok többsége támogatta: különböző felmérések szerint a taxisok több mint 80%-a alacsonynak tartotta a jelenlegi árakat, mondván, hogy az online pénztárgépek kötelező bevezetése és a kötelező felelősségbiztosítás drágulása mellett olyan kicsi haszonnal tudnak csak dolgozni, ami miatt sokaknak nem éri meg ezt a foglalkozást választani.

Tarlós István arról beszélt a szavazás előtt a hvg.hu szerint, hogy majd ha túl drága lesz a tarifa, az emberek nem szállnak be a taxikba, hanem tömegközlekedéssel fognak közlekedni.

A döntés kifogásolói szerint probléma azonban, hogy az utazók érdekeit figyelmen kívül hagyják, hogy a csalók ellen sincs komolyabb fellépés, ráadásul az alternatív megoldásokat, mint például az Uber, élből elkaszálták.

A közgyűlés arról is döntött, hogy szeptemberben kezdődhet a Lánchíd felújítása, amely többek között tartalmazza a Duna-meder szükség szerinti rendezését, a hídfőkben lévő gyalogos-aluljárók szélesített átépítését és a pesti hídfő alatti aluljáró újjáépítését is. A rekonstrukció költsége több mint bruttó 16 milliárd forint. A Lánchíd felújításához pedig kapcsolódik a várhegyi alagút és a Clark Ádám tér felújítása is, de ez – második ütemként – csak a későbbi években valósul majd meg.

Nem tárgyaltak a városnéző buszok üzemeltetésére vonatkozó koncessziós szerződésről és a több kerületet érintő új parkolási fizetőövezetek kialakításáról szóló előterjesztésekről sem, ezeket májusra halasztották.

Figyelmébe ajánljuk

Hogyan tanítsuk pénzügyi önállóságra a gyermeket?

  • Támogatott tartalom

A gyermekeknek egyértelmű keretekre és azon belül önállóságra van szükségük ahhoz, hogy magabiztos, kompetens és felelősségteljes felnőtt váljon belőlük. Segít nekik, ha önállósodási törekvéseiket a szülő támogatja, de a család által világosan meghatározott értékek és elvárások mentén. Ez igaz a költésekre és pénzügyi döntésekre is.

Drónfal ereszkedik le a kontinensre

Ha nem is Stettintől Triesztig, mint a vasfüggöny annak idején, de most a terjeszkedő újszovjet birodalom ellen védekezik Európa. Ezúttal a dróntámadások elhárítása a cél, ebben állapodott meg az EU védelmi biztosa és kilenc kelet-európai ország minisztere.