Méhésznek állna? Siessen, idén tanulhatja utoljára a szakmát!

  • 2020. január 21.

Lokál

A kutyakozmetikusoknak és targoncavezetőknek is leáldozott.

Idén lép életbe az új Országos Képzési Jegyzék, amely alaposan rostálást végzett: az eddigi 760 OKJ-s szakmából kevesebb, mint 200 élte túl a reformot. Több népszerű szakma ezután csak iskolarendszerű képzésben lesz majd megszerezhető - ilyenek az érettségire épülő szakképzések is. Olyanok is akadnak szép számmal, amelyek sem iskolarendszerben, sem felnőttképzésben, sem egyéb formában nem választhatók majd, és nem is lettek összevonva más képzésekkel - ezeket egyszerűen kitörölték. Így járt többek között az ingatlanközvetítő, a targoncavezető, a kutyakozmetikus, a magánnyomozó, vagy épp a méhész is.

A változtatás több kérdést is felvet, akadnak ugyanis olyan eltörölt szakmák, melyek betöltését jogszabály írja elő - ilyen a társasházkezelő, vagy a tűzvédelmi előadó is. Utóbbit egy 2015-ös törvényrendelet szerint iskoláknak, óvodáknak, idősotthonoknak, szállodáknak, irodaházaknak, illetve ipari és mezőgazdasági tevékenységet végző, több mint 100 főt foglalkoztató cégeknek is kötelező foglalkoztatniuk. A jövőben közös képviselő sem lehet egy hétköznapi társasházi lakos: a tisztség betöltését ezután képesítéshez kötik.

A folyamatosan pusztuló méhpopuláció miatt egyre fontosabbá válik a méhészek szerepe, ügyüket azonban nem igazán szolgálja, hogy eltörlik a szakma képzését. Más, most megszüntetett OKJ-s szakmák azért voltak népszerűek, mert könnyen megszerezhetőek, a munkaerőpiacon mégis hamar el lehetett velük helyezkedni: ilyen volt a PLC programozó, vagy épp a személy- és vagyonőr képzés.

Via 24.hu

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.