NAPOZÓ - rés a présen

Nekünk is újdonság minden évben

Gottfried Juli szervező

  • rés a présen
  • 2014. július 19.

Lokál

rés a présen: Mikor és miért csatlakoztál a Bánkitó csapatához?

Gottfried Juli: Az első fesztiválhoz gimnázium után önkéntesként csatlakoztam, és a következő évben kezdtem el kiállításokat szervezni, majd civil-kulturális programokat is. Hat Bánkitó alatt közben elvégeztem a művészettörténet szakot és a kultúramenedzsment-képzést. Megfogott a közösség, barátok lettünk, és közben a fesztivál szervezésében egy olyan terepre találtam, ahol az egyetem falai között tanultakat alkalmazni tudom, és inspirál a sok elkötelezett ember, akikkel együtt dolgozhatok.

rap: Már majdnem minden fesztiválon visszafejlődött az egykor népszerű civil rész. Mi erről a véleményed, és nálatok hogyan alakul ez?

GJ: Még egy ilyen fesztiválon is, ahova civil, kulturális programokra jellemzően nyitott közönség jár, kihívás, hogy a nyári melegben a tóparti fröccsözésből vagy árnyékban szunyókálásból átcsábítsuk a közönséget egy aktív jelenlétet igénylő programra. Nálunk sosem volt hagyományos civil-sziget, inkább kísérletezünk. Nem választjuk szét a civil és kulturális programokat, olyan hibrid programokban gondolkozunk, amik segíthetik a közönség megszólítását.

rap: Idén mi lesz a kulturális programokban a nagy dobás, illetve mi az a visszatérő dolog, ami nagyon népszerű lehet?

GJ: Idén a szervezés formája az újdonság. Mindig is cél volt egy olyan platform kialakítása, ahol a fesztivál nyújtotta oldott hangulatban találkozhatnak társadalmilag aktív emberek, születhetnek és elmélyülhetnek baráti és szakmai kapcsolatok. Ezt a közösségi működést most az egész előszervezési időszakrakiterjesztettük. Március óta dolgozunk együtt a fesztiválon megjelenő civil és kulturális szervezetekkel, és arra biztatjuk őket, hogy működjenek együtt, használják egymás tapasztalatait, módszereit vagy akár közönségét a közös célok érdekében. Ezekből az együttműködésekből született projektek adják majd a programstruktúra alapját. Az idei fesztivál fő témája az alulreprezentált csoportok láthatóvá tételének kérdése, ehhez tudnak a maguk eszközeivel kapcsolódni civil szervezetek vagy műhelyek, kulturális egyesületek.

rap: Vannak-e abszolút újdonságok és nő-e a nézőszám?

GJ: Még nekünk is újdonság minden évben, hogy megint lesz Bánkitó Fesztivál. Egyre nehezebb megteremteni rá az anyagi forrásokat. Az viszont nagy öröm, hogy mindig egyre többen voltunk, és az eddigi visszajelzések alapján a tendencia folytatódik. Nagyban köszönhető ez az idei zenei fellépőknek (Akkezdet Phiai, B‘lga, Zagar, Mary Popkids, Jónás Vera, Middlemist Red), a színházaknak (Tünet Együttes, InSite Drama stb.), valamint a sokféle összefogásnak.

rap: Milyen más fesztiválokra jársz szívesen?

GJ: A fesztiválszervezés elveszi az időt, a Bánkitó után kezdődik általában a nyarunk, akkor viszont a fesztiválszezonnak már lassan vége, de ha még bírjuk, a kapolcsi Gólya-udvarba lenézünk.

rap: Ha programpont lehetnél a saját fesztiválodon, mi lennél a legszívesebben?

GJ: Talán a nulladik napi önkénteseligazítás. Akkor még mindenki friss és üde!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.