Nincs elég orvos a veszprémi kórházban az intenzív osztály működtetéséhez

  • narancs.hu
  • 2019. november 26.

Lokál

Négy ágyon nem fogadtak betegeket orvoshiány miatt.

Veszprém megye legnagyobb betegellátó intézménye, a Csolnoky Ferenc Kórház „a továbbra is fennálló szakemberhiányra” hivatkozva jelentette a hatóságoknak a hétvégén, hogy 12 ágyas intenzív osztálya harmadát nem tudja használni, értesült a Népszava.

Az intenzív osztály a kórház traumatológiáját, sebészetét, stroke centrumát szolgálja ki, de a balatonfüredi szívkórházból is edeszállítják a betegeket.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai szerint évről-évre több kórházi kapacitást szüneteltetnek orvosok vagy szakdolgozók hiánya miatt az intézmények. Tavaly 889 férőhelyet nem tudtak kihasználni, ez valamivel több mint az összes kórházi ágy két százaléka.

A lap szerint a szakemberhiány eddig a fővárosban és a közép-magyarországi régióban okozott problémákat.

A lap a hétvégén érdeklődött a kórház főigazgatójánál a történtekről, de választ nem kaptak.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.