Nyár elején térhet vissza az Uber Budapestre

  • narancs.hu
  • 2024. április 16.

Lokál

A pontos konstrukciót még nem ismerni, de azt ígérik, nem ugyanaz a szolgáltatás lesz, mint a Főtaxié.

Most már biztosan visszatér a magyar piacra az Uber, miután a cég megkapta a diszpécserszolgálati engedélyt is – válaszolta a Telex kérdésére a cég magyarországi részlegének kommunikációs ügynöksége, tehát a BKK után a Nemzeti Közlekedési Hatóság is rábólintott a tervre.

Az engedély birtokában az Uber csapatának most sofőröket kell toboroznia a platformra, amelyhez már napokon belül csatlakozhatnak. A szolgáltatás várhatóan a nyár elején indul Budapesten.

A cég a Főtaxival együttműködésben lép piacra. A taxiscég nemrég belső levélben nyugtatta sofőrjeit, hogy az Uber visszatérésével csak még jobban járnak majd. A levélben azt írták, hogy a sofőröknek ez az együttműködés még több fuvart és bevételt jelent majd, de hogy miért, azt nem részletezték.

„A veletek történő elszámolás módja nem változik. A tagdíj mértéke változatlan, befizetésük a meghatározott időintervallumban történik a jövőben is” – olvasható a levélben, amiben azt is megemlítették, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, a Balaton Sound, a Sziget Fesztivál hivatalos taxiszállító partnere továbbra is a Főtaxi lesz.

Az Uber szerint különálló szolgáltatásként tervezik a visszatérést Budapestre, tehát a Főtaxi létező applikációját nem érinti a dolog, az Uber sofőrjeit pedig Uber Taxival fogják szállítani.

Ennek a pontos mikéntje még ismeretlen: az Uber a budapesti szabályok miatt nyilván nem fog tudni úgy vetélytársak alá menni árakban, hogy visszahozza azt a helyzetet, amikor épp a hagyományos taxitársaságok üldözték el, a taxipiac viszont már így is annyira telített, hogy az Uberhez nagyon hasonló megoldásokkal dolgozó Boltot is támadni kezdték a taxisszövetségben.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.