Az itteni prérit Gubacspusztának nevezték, ahol még az 1860-as években két telep alakult ki, Kossuthfalva és Erzsébetfalva – az alapítók 1870-ben egyenesen Kossuth Lajostól és Erzsébet királynétól kértek és kaptak engedélyt a névhasználatra. A felparcellázott kis alapterületű, olcsó telkeket leginkább Budapestről kiszorult munkások és közalkalmazottak vásárolták meg. Egyre többen. Az ipar megjelenésével a lakosság száma is rohamosan emelkedni kezdett, ezért egyre nagyobb gondot jelentett, hogy a telepek közigazgatás szerint a szomszédos Soroksárhoz tartoztak. Noha a betelepülők közadakozásból már 1882-ben építettek maguknak egy „községházát”, önálló településről csak azután beszélhetünk, hogy Erzsébetfalva és Kossuthfalva egyesült, és az Erzsébetfalva nevet megtartva nagyközségi rangot kapott.
A „függetlenség” mámorában az addigi községháza szerénynek találtatott, ezért az elöljáróság elhatározta, hogy olyan reprezentatív épületet állíttat – ugyancsak közadakozásból –, amely Erzsébetfalva dicsőségét is hirdeti. Kezdetben többfunkciós létesítményt, afféle üzletházat képzeltek el, amelynek a felső szintjén működött volna a községháza, alsó szintjén pedig vendéglátóhelyek és boltok üzemelnek, de a neves építész páros, Hegedűs Ármin és Böhm Henrik már egy tisztán hivatali funkciókra alkalmas épület tervezésére kaptak megbízást. Az építkezés 1905-ben indult, a kacsalábon forgó községházát egy évvel később adták át.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
