A múlt szombati Almássy téri rendezvény java a klubok műsoros bemutatkozásával telt, de úgy tűnt, a programnál sokkal fontosabb a tisztes távolságtartás a valóságtól.
*
Késő délután érkezünk, bontják a széksorokat, készül a táncparkett. A közönség hosszú, terített asztaloknál foglal helyet, a Budapest Tv-ből ismerős flitteres statisztéria keveredik a népiesekkel, de a többség egyszerűen ünneplőbe öltözött. Asszonyok vannak többen. Sokkal. "Ó, hát lemaradtak a műsorról!" - sóhajt egy kék kosztümös néni, de a színpadra pakoló szintetizátoros láttán olyan érzésünk támad, most kezdődik csak az igazi.
De előbb a tombola
"Gyerekek, ez a hely azért nincs kivilágítva, hogy a szerelmespároknak legyen hová ülniük! Erre mi van itt? Egy női csapat. Hát nem erről volt szó! Mindenkinek van tombolája? Rendben. Akkor figyelünk és felemeljük a kezünket. 165-ös." A műsorvezető feketébe öltözött, erősen sminkelt hölgy, piros virággal hosszú ősz hajában. "A főnyeremény én leszek!" A díjak inkább jelképesek: gyümölcskosár, hamutartó, sőt egy tekercs folpack. A nyerteseknek nem muszáj a színpadhoz fáradniuk, kívánságra az asztalhoz viszik az emléktárgyakat. De vajon milyen emlékek maradnak a programról? Harmincnyolc klub, jöttek faluról és városból, még a határon túlról is. Változatos műsorszámok mazsorettől a néptáncig. Legtöbben a tréfás jeleneteket hiányolták.
"Nagyon jó a klub, nagyon szeretünk oda járni, nagyon jó vezetőnk van, aki nagyon ügyes, és sok mindenre megtanít bennünket. Egész évben nagyon készülődünk - mondja Marika a sárvári nyugdíjasok képviseletében. - Harmincnyolc tagunk van, jövőre leszünk tízévesek. Sárvár kis település, már régebbről ismerjük egymást. Többször voltunk Sopronban nemzetközin, eljárunk a környékbeli falvakba szerepelni, de akár egymáshoz is. A lényeg, hogy jól érezzük magunkat, és hogy segítsük egymást. Ha valaki beteg, bevásárolunk, kiváltjuk a gyógyszerét, gondozzuk a kertjét, szurkolunk, hogy minél hamarabb meggyógyuljon, és újra köztünk lehessen, mert az, hogy készülünk a színpadi szereplésekre, higgye el, fél egészség. Most a hajóstáncot adtuk elő, de van egy bakatáncunk is, ami most sajnos nem volt, pedig nagyon szuper!"
"Ez is nagyon jó volt, vastaps járt neki" - mondja valaki, Marika elpirul. "Egy balatoni nóta, amit matrózruhában adtunk elő, még lapátot is csináltunk hozzá."
A rendezvény házigazdája Cila mamaként mutatkozik be, mindenkihez van egy jó szava. "A nyugdíjasklubok országos találkozóját Váczi András igazgató úrral tizennégy évvel ezelőtt még az Orczy-kertben kezdtük el, majd amikor ő ide, az Almássy térre került, itt folytattuk. Szerencsénkre a ház új vezetője, Fabinyi úr is nagyon kedveli a nyugdíjasokat, a rendezvényt továbbra is megtarthatjuk, mint ahogy a Topogó elnevezésű összejövetelünket minden csütörtökön 150-160 emberrel. Mit mondhatnék róluk?
Itt vannak, és élvezik a programot
Fiatal korukban nem volt idejük szórakozni, dolgoztak, gyereket neveltek, úgyhogy most, amikor felszabadultak, legalább erre is van idejük. Mert tudja, addig nem fáj senkinek a lába, amíg táncol. Addig fiatal, szép és ragyogó. Szép ruhába öltözik, és elfelejti a gondját, baját. Aztán amikor innen kimegy, rögtön azt mondja, holnap orvoshoz kell menni, mert itt fáj, ott fáj. De ha itt van, akkor nem fáj, és csak ez a fontos. Hogy egy kis felüdülést adjon az idős embereknek. Én mindig emberekkel foglalkoztam, de nem emlékszem már rá, mi volt az eredeti munkám, olyan régen volt... Délelőtt tíz óta vezetem a műsort, higgye el, nem jelent megerőltetést, csak örömöt és szórakozást. Estig itt vagyok, aztán megyek éjszakai műsorba. Ilyen az élet! "
A bejáratnál magyarnóta- és lakodalmas kazetták, de Cila mama - hivatalosan Veiczi Irma - verseskötetei is megvásárolhatók. Az egyiknek Érted szól a fohász a címe. "Most jelenik meg a negyedik kötetem, és egyébként nóta- és dalszerző is vagyok. A rádióban és a televízióban nagyon gyakran hallani a kívánságműsorban a dalaimat. Hát én így élem a nyugdíjas éveimet!" - mondja büszkén.
"Magyar Narancs? Ne izéljen már! Mi emeszpések vagyunk!" - hárítja el a beszélgetést egy ősz hajú (ki nem az?) úr, egy másik viszont örömmel a rendelkezésünkre áll. "Egy kis kiállítással kedveskedtünk a mai napon, hogy a közönség, ha elfárad a tánctól, ne unatkozzon." Juhász Gézán nem látszik, hogy hetvenéves, sőt az ilyen körben oly gyakori "művészkülsőt" (általában fekete garbó vagy nyaksál) is mellőzi. Nem véletlenül. Kiderül ugyanis, hogy Juhász úr nem képzőművészeti kiállítással, hanem termékbemutatóval kedveskedik, amelynek keretében nemcsak tusfürdőt és testápolót, hanem szabadalmaztatott levegő- és víztisztító berendezést is lehet rendelni húszezer forint körüli áron. "A nyugdíjasklubban ez úgy csapódik le, ha valakinek az unokája asztmás-allergiás, akkor a nagypapának nem kell a nyakába vennie a várost, hogy szerezzen valami hasznos berendezést, hanem itt is megrendelheti."
Érdekes, de nem akad senki, aki a múltját, egykori munkáját emlegetné. A politika vagy az életszínvonal sem kerül szóba. Nincs sírás, panasz, csak zene és tánc. Már-már álomszerű, hogy itt van egy rakás önfeledten szórakozó magyar nyugdíjas, aki
kivonta magát a valóságból
"Engem miért nem fényképeztetek, ahogy rokizom?" - kérdi egy farmermellényes férfi, Sándor, aki végre az élettörténetét is megosztja velünk. "A Szolnok Megyei Gabona és Malomipari Vállalatnál dolgoztam a munkaügyi osztályon, amikor a szüleim meghaltak. Akkor eladtam a családi házat, és Kaposvárra költöztem a nővéremhez, aki a Csiky Gergely Színházban volt primadonna. A Somogy megyei művelődési háznál lettem gazdasági vezető és amatőr színész, de megismerkedtem egy fiatalemberrel, aki a földhivatalnál dolgozott főelőadóként. ' hívott Jákóba, ebbe a kis faluba, Kaposvártól húsz kilométerre. A termelőszövetkezetnél helyezkedtem el. Közben elvégeztem a közlekedési főiskolát, a forgalmi tisztit, szóval mindent, amit kellett. De Németországban is voltam állami megbízott. Perfekt német vagyok."
Sándor nem tagja a jákói nyugdíjasklubnak, nincs is még abban a korban, leszázalékolták. De, mint mondja, ő ott az "agytröszt", szerényebben a "mindenes". "Nálunk hetente van összejövetel, sütünk, főzünk, készülődünk a fellépésekre. Most már nagyon jó az összetartás a lányok között, mert a fele csapat kilépett és egy másik klubot alapított. De nincs harag. Pályázatot nyertünk, úgy jutottunk el erre a találkozóra, a nagybajomiakkal béreltünk közösen buszt, de a sofőr jákói, itt parkolunk a Rózsák terén. Sajnos a műsornak csak a végét láttam, mert épp az unokaöcsémet kerestem a Népszínház utcában - kiderült, hogy elköltözött. De jövő szerdán megint lesz fellépés, a Lamperth Mónika hívott meg bennünket Kaposvárra, egy ilyen műsoros akármire. Dehogy lesz kampányrendezvény! Látja, ez sem az."
Diós Péter szintetizátoros nemcsak a zene szeretete, de a nyugdíjkiegészítés miatt is örömmel vállal fellépéseket. "Ma már kizárólag ennek élek. Szeretem a nosztalgiát, több nyugdíjasklubban is fellépek, szeretem a közönséget. Ez még az a korosztály, amelyik kiöltözik az alkalomra, sütit hoz, itókát, jól és elvan. Romantika is akad, szerelmek szövődnek, több esküvői buli is volt már a klubban. De a többség a mozgalmas számokat kedveli. Cigányt, polkát, diszkósat."
Hogy ez mennyire így van, jól mutatja, hogy amikor olyan örökzöldek csendülnek fel, mint a Kacsatánc vagy a Hosszú fekete haj, a dalokat már-már eksztatikus tombolás kíséri. Nem hiszünk a szemünknek, egy kicsit aggódunk is.
*
Hazafelé menet az jár a fejünkben, hogy egy ilyen rendezvény mondanivalója a zenét és az életkort leszámítva vajon miben különbözik a tinédzserek működtette rajongói klubokétól. Mit is mondott az egyikük? "A régi nyugdíjasklubokra az volt jellemző, hogy nyugdíjas. Most inkább az, hogy klub. Az emberek itt megtalálják magukat, valahol újraélednek. Csodálatos érzés."