Ha élethelyzetünk nem engedi, hogy néhány hónapig őrt álljunk egy kihalófélben lévő faj mellett Amazóniában vagy utcagyerekeket számoljunk a Himalája tövében, ne csüggedjünk, az altruizmus napszámosait itthon is rengetegen várják tárt karokkal. Ez ugyan az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) által szervezett rendezvényen nem volt túlságosan szembeötlő, az ünneplésbe csomagolt "állásbörzén" ugyanis a szűk büdzsé miatt kiállítóból, de valamiért nézőből is kevés jött össze. A fehér sátrakat talán szerencsésebb lett volna a kőhajításnyira gomolygó borfesztivál bodegái közé elhelyezni.
Munka utáni értelmes elfoglaltságot keresve az eső elől a Fővárosi Igazságügyi Hivatalhoz menekülünk. A Jóvá-Tett-Hely Közösségi Foglalkoztatóban börtönt megjárt vagy pártfogói felügyelet alá helyezett emberek számára kínálnak lehetőségeket az újrakezdéshez, beilleszkedéshez. Mehetnék hozzájuk korrepetálni, de hiába dicsekszem a földrajz ötössel, nem kapkodnak értem: az ÖKA-n keresztül folyamatosan érkeznek a gyakran pszichológiát vagy pedagógiát is végzett segítők. A kórházban sínylődő kiskorúak felvidításával foglalkozó Gyermekvilág Ágyszínház Alapítványnál viszont széles mosollyal fogadnak, és avval biztatnak, hogy biztos beválok: ha van egy régi társasjátékom, tudok egy elfogadható papírrepülőt hajtogatni, vagy van kedvem beszélgetni a lábadozó gyerekekkel, már jöhetek is. Épp a baleseti sebészetre bejáró csapatot verbuválnak, akinek van heti két órája, köztük a helye. A csoportos látogatók
báboznak, énekelnek,
játszanak, kézműveskednek, fő produkciójuk azonban az 1991 óta futó ágyszínház, amelyben vagy száz, 14 és 92 év közötti önkéntes játszik. A kezdeményezést az intézmények is hálásan fogadják.
"Önkéntes alapon tartom el a családomat. Ez minden időmet elviszi" - mondja egy erre tévedt kétgyermekes családfő, aki szerint "akkor kezdődik az önkéntesség, ha van elég lóvé". Az adatok ezt csak részben igazolják. A jobban kereső, iskolázottabb magyarok valóban többet segédkeznek, és Nyugat-Európában az emberek nagyobb hányada végez rendszeres önkéntes tevékenységet. Egy 2005-ös hazai tanulmány szerint a 14 éven felüli magyar lakosság 40 százaléka évente legalább egy napot segít valahol (pl. egy szülői munkaközösségben), az elkötelezett önkéntesek aránya 5 százalék, ami több mint 400 ezer embert jelent. Ez a szám azonban a kilencvenes évek közepe óta nem változott, viszont ugyanannyi ember ma már harminc százalékkal többet tesz le az asztalra. A legtöbben lakóhelyi, települési segítségnyújtásban (hivatalos ügyek intézésében, faluszépítésben stb.) jeleskednek, illetve a szociális, egészségügyi, művelődési ágazatban tevékenykedő szervezeteknél jelentkeznek. A bekapcsolódók életkora egyre alacsonyabb, már a középiskolások is megjelentek, a legaktívabb a 31-40 éves korosztály. A nők jobb adományozók, de a munkavégzésben lényegesen kisebb arányban vesznek részt. Az önkéntesek jó része nem akar hosszú távú elfoglaltságot, így szinte mindenhol elég nagy a fluktuáció.
A Távol az Otthontól Alapítvány a nálunk menedéket talált külföldiek életét szeretné megkönnyíteni, de mivel se a pályázatíráshoz, se az adománygyűjtéshez nem értek, legfeljebb a közösségi helyiség karbantartásában tudnám odatenni magam. A migránsok addig sem a Blahán ülnek csüggedten, az Eb alatt pedig jó lesz a hangulat - csábít a szervezet vezetője. Az Otthon Segítünk Alapítvány gyakorló szülőket toboroz, a felvételin már a játék baba bepelenkázásánál lebukom. Olyan kisgyermekes, esetenként egyszülős családokat istápolnak, akik rokoni, baráti segítségben nem reménykedhetnek. A jelentkezőhöz környezettanulmányra is elmennek. Ha életünk szemmel láthatóan kaotikus, vagy épp ellenkezőleg: pöffeszkedő fegyelem- és rendmániásak volnánk, itt semmi esélyünk. Aki viszont megfelel, azt képzik, a szervezet gyakran tranzitállomás a gyesről a munkaerőpiacra visszafelé tartó aszszonyok számára. A közérdekű önkéntes tevékenységet szabályzó 2005-ös törvény jórészt rendezte a szektor helyzetét. Korábban a fogalmat a magyar jog nem ismerte, az ingyen végzett munka mindkét fél részéről svarcolásnak számított. Azóta ha egy szervezet a szociális minisztériumnál regisztrálva vállalja, hogy az előírások szerint foglalkoztatja a segítőket, kedvezményekben is részesül. Nem kell az önkéntesének juttatott költségtérítés, munkaruha, egészségügyi ellátás vagy képzés után adót, járulékot fizetni; ahogy "munkavállalóként" a kambodzsai út előtt kapott nagy értékű védőoltást most már bátran bevallhatjuk az APEH-nak is. Eddig hatszáz szervezet és intézmény regisztrált: az önkéntes munka kifehérítése jellemzően a költségvetési intézmények, főképp a szociális és egészségügyi ellátórendszer befogadó kedvét növelte. A törvény a civil szervezetek közül csak a közhasznúakra, a bejegyzett ötvenháromezer bő felére vonatkozik, a többiek az előnyöktől elesnek, de legalább a munkaügyi felügyelőség nem zaklathatja őket. A jogszabály a kedvezményért cserébe az eddigi esetleges és jellemzően
papírok nélküli
"foglalkoztatást" kiszámíthatóbb mederbe tereli - a minisztériumnál jelentkezőknek az önkénteseket nyilván kell tartania, szerződni kell velük - ez pedig remélhetőleg máshol is érezteti majd a hatását. A civil szférában ma még meglehetősen kevesen értenek az úgynevezett önkéntes menedzsmenthez, az ÖKA képzői abban tudnak segíteni, hogy a folyamat profibbá válva mindkét fél kölcsönös megelégedését szolgálja. F. Tóth András, a szervezet vezetője szerint a jogalkotónak és a kormányzatnak is volna némi tennivalója. Az előbbi számára most készítették el a törvény kiegészítését szolgáló, szektoronkénti finomhangolási javaslatot; az utóbbitól azt várják, hogy a nemzetgazdasági szinten sem elhanyagolható önkéntesség fellendítésére dolgozzon ki stratégiai programot, amelyben helyet kaphatna egy pénzügyi támogató alap is.
Valószínűleg a tisztább jogi helyzet miatt találjuk itt a Szépművészeti Múzeumot is, amely már két éve vár önkénteseket az információs pultba, a könyvtárba és rendezvényszervezéshez is. A kiszámítható együttműködés jegyében féléves szerződést kell aláírni, amelyben vállaljuk, hogy havi nyolc órát biztosan ott vagyunk. Nyolcvan önkéntesük túlnyomó része lány és asszony, ezért a szintfelmérő társasjátéknál nagy örömmel fogadnak. A velem versenyző lány azonban sokkal komolyabban gondolja, és annyira elver a játékban, hogy zavaromban nemsokára a kiállításon elveszett gyereket a ruhatárba, a leadott pénztárcát pedig zsebre tenném. Andrea és Zsuzsanna, a két nyugdíjas, életvidám asszony arca egy pillanatra elsötétül, de rögtön megenyhülnek, ahogy munkájukra terelődik a szó. "Emberek között vagyunk a pultban, gyakoroljuk a nyelvet, és állandóan történik velünk ott valami. Mindig szerettünk volna a kulisszák mögé látni. Borzasztóan élvezzük."
