Séta

Pink Budapest

Lokál

Az idei Pride létszámbeli gyarapodását látva sokaknak lehet szimpatikus az a teória, miszerint a sok LMBTQ hirtelen bújt elő a semmiből, számos vonulót pedig pusztán a liberális korszellem és divat terelt az Andrássy útra.

A Háttér Társaság a Melegekért és a Hosszúlépés közös sétája épp e vélekedés hamisságát bizonyítja meggyőző történeti és jelenkori anyaggal. A homoszexualitás fővárosi beágyazottsága nem is abból tűnik ki legélesebben, hogy a Meleg Büszkeség Menetét 1997 óta rendezik meg Budapesten, a félig-meddig előképnek tekinthető Pink Piknikre pedig 1992 óta mutatkozik igény, hanem abból, hogy a múlt század első felében a hazai leszbikus és melegkultúra volumenében jóval közelebb járt a Nyugathoz, mint azt ma feltételeznénk. A bűnös természetesen az átkos szocializmus, melynek nő- és férfiideálja aligha kedvezett az identitás szabad vállalásának, nem beszélve arról, hogy a titkosszolgák gyakran homoszexualitásukkal zsarolták a beszervezésre kiszemelteket.

A történeti vázlat felmutatása mellett a Dudás Dóra és Merker Dávid vezette séta számos mélyfúrást végez a közösségi terek, a mozi, a színház és az irodalom terepén, így a társadalmi összefüggések mellett egyéni sorsokon is jócskán elmerenghetünk. A Pink Budapest ismeretterjesztésnek sem utolsó: kiderül belőle, mi az a csempebár, hol találunk panorámapiszoárt a mai Budapesten, és azt is megtudjuk, miért illeszkedik - pontosabban illeszkedhetne - nehezen Tormay Cécile az aktuális keresztény nemzeti kurzushoz. A séta legnagyobb erénye mégis az, hogy a szervezők a konkrét témáktól mégoly elrugaszkodott kérdésekbe is szívesen belebonyolódnak, így minden alkalommal párbeszéd alakulhat ki a résztvevők között. Mindez kárpótol a két és fél órás esemény mögötti kutatómunka láthatóan kezdetleges voltáért és a biszexuálisok, transzneműek, queerek (újabb változatokban inter- és aszexuálisok) fájó hiányáért is.

Budapest, július 12.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.