Piros riasztás: ép fákat is kidönthet most a vihar

  • narancs.hu
  • 2023. február 4.

Lokál

100 kilométer/órás széllökésekre lehet számítani szombaton a Dunántúlon, és arra, hogy utakat kell lezárni.

A meteorológiai szolgálat szombat hajnalban narancs, majd reggel hét után piros riasztást adott ki.

Várhatóan tovább erősödik az északnyugati szél, amely a nappali órákban egyre inkább északira fordul. Szombaton napközben az országban sok helyen lehet 70 kilométer/óra fölötti széllökés.

Erősen viharos – 90-100 kilométer/órát meghaladó – szélrohamok elsősorban a Dunántúlon, a Duna vonalának környezetében, valamint az északkeleti tájakon – Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – várhatók. Emellett kiemelten a Dunántúli-középhegységben főként a Bakonyban, a Mecsek környékén és a Balaton térségében 110 kilométer/óra körüli, vagy azt meghaladó lökésekre is lehet számítani.

Ezért

Baranya, Fejér, Somogy, Veszprém, Zala megye területére a legmagasabb, harmadfokú (piros) figyelmeztetést adta ki a meteorológiai szolgálat, itt a várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 110 kilométer/órát.

Az ajkai, balatonalmádi, balatonfüredi, enyingi, fonyódi, keszthelyi, marcali, siófoki, tapolcai, veszprémi és várpalotai járás területén a harmadfokú riasztást is kiadták reggel.

Szombat délelőtt további járások területére adtak ki harmadfokú riasztást: így a bicskei, devecseri, kisbéri, komáromi, móri, nagykanizsai, oroszlányi, pápai, sümegi, székesfehérvári, tabi, tatabányai, tatai, zalaegerszegi, zalaszentgróti és zirci járás területére.

Másodfokú (narancs) figyelmeztetés van érvényben Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas megye területén, itt a várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 90 kilométer/órát.

Mivel a talaj nagyon nedves, az erős szél nemcsak faágakat törhet le, hanem teljesen egészséges fákat is kidönthet – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, Mukics Dániel tűzoltó alezredes.

Azt írta, a balesetek megelőzése érdekében a legjobb, ha a meteorológiai riasztással érintett területen mindenki otthon marad.

Délelőtt negyed tízkor az MTI arról számolt be, hogy Zirc és Veszprém, valamint Dombóvár és Kaposvár között vonatpótló autóbuszok közlekednek, az M1-es autópálya Hanság pihenőjét pedig mindkét irányban lezárták fakidőlések miatt.

Aki autóba kényszerül, az indulás előtt lehetőleg tájékozódjon a meteorológiai helyzetről és az utak állapotáról, mert előfordulhat, hogy a kidőlő fák miatt utakat kell lezárni. Aki teheti, az autójával épületektől, villanyvezetékektől, reklámtábláktól, fáktól távol parkoljon. Akit gyalogosan ér el a vihar, keressen védett helyet egy épületben, aluljáróban. Távol haladjon a fáktól, épületektől, hogy a letört ágak, cserepek, üvegszilánkok ne okozzanak sérülést.

Az ilyen erős szél kárt tehet az épületekben is. Ha valahol a szél, vagy egy szél miatt kidőlt fa komoly károkat okoz az épületben, hívják a 112-es segélyhívó számot. Az erős szélben kidőlő fák esetenként elektromos vezetékeket szakítanak el, ezért ilyenkor áramkimaradásra is fel kell készülni. Ha bárki sérült közművet, elszakadt elektromos vezetéket, bajba jutott embert, vagy állatot lát, hívja a 112-es segélyhívó számot.

Az erős szél miatt megnőhet a szén-monoxid miatti riasztások száma is. Ilyenkor megfordulhat a kéményben az áramlás, mert a szél visszafújja a füstgázt, ami miatt a nyílt égésterű fűtőeszközöknél szén-monoxid keletkezhet. Fontos a figyelmeztető tünetekre figyelni.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

BKV: csak semmi pánik, lesz fizetés!

A cég megbízott vezérigazgatója belső körlevélben igyekszik nyugtatni a cég dolgozóit, hogy mindenki megkapja a fizetését júniusban. A szakszervezetek megkezdték az egyeztetéseket arról, milyen eszközökkel éljenek, ha ellehetetlenül a BKV és többi fővárosi szolgáltató cég működése.

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.