Külön könyvet érne meg, mi mindent ettek-ittak meg eleink a valódi helyett. Annál érdekesebb, hogy némely kétes értékű lelemény még a szükséghelyzet múltán is megőrizte népszerűségét - maláta- és cikóriakávé, dejós tészta, hitlerszalonnával töltött péksütemény, hogy csak néhányat említsünk a "népszerű" termékek közül.
Kéne, ha volna
Számos körülmény vezethet ahhoz, hogy valódi híján helyettesítőkkel kelljen beérnünk: a történelem folyamán elegendő okot kínált egy-egy termék relatív drágasága, viszonylagos ritkasága, illetve az időnként fellépő abszolút hiány. A hadiélelmezés, a néha békeidőben is általános córesz, vagy a tömegétkeztetésben jelentkező spórolásvágy is előidézhet olyan helyzetet, hogy valódi dió helyett pörkölt napraforgómagból és búzacsírából, valamint citromsavból és aromából álló, előre cukrozott dejóval - jóféle gyümölcslekvár helyett pedig tömbösített, szalonnaszerűen szeletelhető (innen a kitalálhatóan háborús eredetű "hitlerszalonna" elnevezés), gyümölcsöt csak nyomokban tartalmazó műlekvárral kelljen beérnünk.
A kávé- és a tearakományok sem mindig érték el céljukat - mivel ezek fő hatóanyaga a koffein, úgy gondolhatnánk, hogy pótlásukra valami olyasfélét kerestek, amely, ha kisebb mértékben is, de azért "pörgeti" felhasználóját. De erről szó sincs, a pótszerek kiötlőit egészen más szempontok vezették - mint látni fogjuk, ezek közül némely még manapság is méltányolandó.
Kevesen tudják, de háborús szituációkban alkalmanként a teát is pótolni kellett - például málnalevéllel vagy az árvacsalánfélék közé tartozó, macskáknál elképesztő pszichotikus tüneteket okozó, de egy kicsit az embert is stimuláló macskamentával. A kávéhelyettesítők története pedig egyidős a kávéval - a megoldást sokan egy Moldova-szatírából ismerik (ez lett volna a zaccból készült Fekete Csillag népkávé), pedig Fernand Braudel társadalomtörténész szerint a zacc újrakifőzése és árusítása már a XVII. században is elterjedt volt Franciaországban. Kávépótlásra használtak számos nyersanyagot: mindenféle gabonamagvakat (főleg rozs és árpa), ezekből készült malátát (a malátakávé manapság is népszerű), cukorrépát, az ebből gyártott melaszt, továbbá szójababot, földimogyorót, szőlőmagvat - s a legvégső esetben makkot!
Kék színű virág
Eleink nyilván hosszú kísérletezés után találtak rá a cikóriára, amely gyakorlatilag a minden természetjáró előtt jól ismert kék virágú mezei katáng (Cichorium intybus) domesztikált verziója. Még ma is rejtély, hogy milyen attribútumait találták vonzónak: koffeint ez a növény egyáltalán nem tartalmaz - habár a cikórianövénynek tulajdonított némi élénkítő hatást a hagyományos, népi gyógyászat, de ezt a modern tudomány még nem igazolta. Mondják néha, hogy az íze távolról tán hasonlít a kávéra - ezt azonban a tesztalanyok többsége rögvest cáfolja. A vele kapcsolatos eljárás amúgy hasonlatos ahhoz, amellyel valamennyi kávépótló esetében élnünk kell: a gyökeret kell megpörkölni, azután megőrölni és csomagolni - tisztán, esetleg eredeti kávéval beütve, amit az igazi cikóriarajongók nyilván undorral utasítanak vissza. A cikória amúgy sok tekintetben hasznos növény - fogyasztását pedig nem csupán gyökerei esetén és műkávészinten ajánlják a dietetikusok. Annyi bizonyos, hogy a cikória sok más élettanilag is fontos anyag mellett inulint tartalmaz (ez adja a cikóriakávé oly jellegzetes keserű-édeskés ízét): ez a poliszacharid olyan vegyület, amely úgy biztosítja szénhidrátszükségletünket, hogy nem emeli a vércukorszintet - kiváló vércukorpufferként részlegesen még az inzulint is kiváltja. Apróbb hátulütője, hogy a cukorbontó enzimek nem nagyon tudnak mit kezdeni vele, s csupán a vastagbélben esik szét egyszerűbb összetevőkre - ott azután jelentős gázképződés közepette (ha nem mondtuk volna, hagymában, fokhagymában is van belőle rendesen...). Az inulin ettől függetlenül a cukorbetegeknek is javallott termék, s a cikóriagyökérből gyártott édesítőszert az ipar is használja.
Pótvizsga és pótkerék
A kávénak való kultúrkatángot a XVIII. századtól termesztik és dolgozzák fel - a belőle készült pótkávé fogyasztását rendre megdobták a lokális és a globális konfliktusok. Nálunk például Jánossomorja környékén termesztették nagyobb mennyiségben, s ugyanitt működött 1911-től a Franck és Fiai Rt. régiószerte legendás termékeket előállító műkávégyára. Érdekes, de az 1970-es évektől úgyszólván megugrott a világ cikóriakávé-fogyasztása - amiben a nyilvánosságra került kedvező élettani hatások mellett szerepet játszhatott a kávé világpiaci árának hektikus ingadozása is. 1976 körül például a baráti NDK vezetőinek okozott súlyos dilemmát a lakosság kávémániája, mely az egekbe szökő árak mellett komolyan megrendítette az ország (például fegyverkereskedelemből származó) valutatartalékait. Ezért az olcsó, ám tiszta kávékeverékeket sürgősen bevonták a boltok polcairól, s helyükre került a félig cikóriát tartalmazó Mischkaffé, mely rettenetes íze miatt közutálatnak örvendett. Néhány éven belül azután kapóra jött a kávéárak csökkenése és a szintén baráti Vietnam segítsége - utóbbi azóta a világ egyik legnagyobb kávétermelőjévé avanzsált. Amúgy az is jellemző, hogy a német Ersatz kifejezés egykori világháborús angolszász hadifoglyok közvetítésével került az angol nyelvbe - ők ugyanis mindenből csak "pót"-ot kaptak, már amíg volt belőle -, ám az összeomlás küszöbén végül a pótkávé is elfogyott.
