Sok kiránduló szánkópályának használja az egykori buchenwaldi koncentrációs tábor helyét

  • MTI
  • 2021. január 15.

Lokál

Konkrétan a tömegsírok között csúszkálnak.

Megszigorították az egykori buchenwaldi koncentrációs tábor helyén működő emlékhely őrzését, miután a kirándulók rákaptak a szánkózásra a tömegsírok között.

 Az elmúlt hétvégén nagyüzem volt az egykori tömegsíroknál, az összes parkoló megtelt, de nem látogatókkal, hanem a télisportok kedvelőivel - közölte csütörtökön a Buchenwaldi és Mittelbau-Dora-i Emékhelyek Alapítvány.

    Az alapítvány elnöke, Jens-Christian Wagner az emlékhelyre vonatkozó rendelkezések betartására és a holtak nyugalmának megőrzésére kérte az embereket, egyben közölte, hogy megerősítették az őrséget az egykori láger körül és fel fogják jelenteni az előírások megszegőit.

    Wagner elmondta, hogy a szánkózás nyomai egészen a tömegsírnak ásott gödrökig vezetnek, mások kutyát sétáltattak, egy nő hordozható hangfalból bömbölő zenére sportolt a hóban. "Az idő múlásával csökken a történelmi érzékenység" - jegyezte meg.

    A Weimar melletti egykori buchenwaldi koncentrációs táborban csaknem 280 ezer embert tartottak fogva 1937 és 1945 között, 56 ezer ember pusztult bele a kínzásokba, az orvosi kísérletekbe, a betegségekbe, további 20 ezer ember halt meg a V2 rakéta gyártására 1943-ban létesített Mittelbau-Dora-i kiegészítő létesítményben.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.