Szeles idő várható március 15-én

  • narancs.hu
  • 2023. március 14.

Lokál

A hullámzó hidegfront átvonulását sokfelé kíséri eső, zápor. 

70-80 km/órás széllökések lehetnek nemzeti ünnepünkön – írja az Időkép

Hidegfront veti vissza több fokkal a hőmérsékletet, a maximumok jó 10-12 fokkal alacsonyabban alakulnak, mint kedden.

A hullámzó hidegfront átvonulását sokfelé kíséri eső, zápor, holnap pedig az Északi-középhegységben, délután pedig a Tiszántúlon is havas eső, havazás válthatja az esőt, de megmaradó hó inkább csak az északi hegyekben valószínű. Napközben a Dunántúlon már nem várható csapadék, délután nyugat felől megkezdődik a felhőzet felszakadozása.

A front legkellemetlenebb velejárója ezúttal is az erős, viharos szél lesz. Az északira-északnyugatira forduló szél ugyanis országszerte feltámad, főként a Dunántúlon és északkeleten többfelé viharossá fokozódik, írja az Időkép. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.