Amikor Ildikónak elromlott a csengője, villanyszerelőt keresett. A fénymásolt listát végigböngészve nemsokára talált is valakit. E-mailt küldött, a főállásban egyetemi oktatóként működő szaki nemsokára válaszolt, telefonon fixálták egy időpontot. Ildikó közben a férfi instrukciói alapján megvette a szükséges anyagot. A szerelő a jelzett időben betoppant, felmérte a munkát, majd megalkudtak az árról. Amikor a csengő újra megszólalt, a férfi szedelődzködött, Ildikó pedig feltárcsázott egy számot: "A Gyuri ma nálam dolgozott. Villanyt szerelt, háromszáz talentum értékben. Légy szíves, könyveljétek el!" A vonal túloldalán egy asszony a számítógépes adatbázisban rögzítette a tranzakciót.
A kaláka
modern, intézményesített verziójában a jótetteket nem a kollektív emlékezet, hanem a könyvelés tartja számon. A közösség nyilvántartott, azonosítható tagjai munkát végeznek egymásnak, a segítségnek pedig kialkudott ára van. Ildikó számlája mostantól háromszáz talentummal kevesebbet, Györgyé ugyanennyivel többet mutat - íme, a szívességbank, ahol tőke híján is hiteleznek, és a mérleg elvileg mindig egyensúlyban áll. A szívességek által mozgatott egyenlegeket a saját használatú virtuális valutában, jelen esetben talentumban fejezik ki. Az első és legnagyobb magyar szívességbank, a közel tíz éve alapított, százharmincas taglétszámmal működő budapesti Talentum Kör kimutatása szerint Ildikó épp mínusz kétezer talentumnál jár, a számlalevél mindig pontosan érkezik. A gyerekeit egyedül nevelő asszony a summával az egész közösségnek tartozik, ahogy a jelentős aktívumot felhalmozó György a kör bármely tagját felkeresheti, ha az általuk kínált szolgáltatások, jószágok közül valamire szüksége van. A szívességek börzéjén, a hírlevélben küldött keres-kínál táblázatban a gyerekvigyázástól a zenei kíséreten át a galériaépítésig, a lelki gondozástól a fuvarozáson át a cikkírásig rengeteg mindent találunk, és az is remélhet, aki régi lemezeket, használt frizsidert, gyerekholmit, házi lekvárt, hajnali kutyasétáltatót keres. Ildikó egyedülálló anyaként férfimunkákra vadászik, de nyaralt már a kör egyik tagjának soproni házában is, ahol a rezsit viszont forintban állta - a nemzeti fizetőeszköz jellemzően eladásra szánt tárgyak vagy a csak külvilágon keresztül pótolható költségtényezők kapcsán kerül a képbe. Az asszony cserébe for-dítást vállal, de ha kell, szervezőmunkát is végez, rendezvényeken süt-főz. A tagok nemcsak a végzettségüknek megfelelő tevékenységeket hoznak a belső piacra, hanem képességleltárt készítve színesítik életüket és a közös portfóliót. A segítő szolgáltatások körébe tartozó csereügyletek nem adókötelesek, míg külföldön általában csak a nem saját szakmában végzett munkát nem terheli köztartozás. Ildikó cseppet sem aggódik adóssága miatt. Egyenlege egyrészt még messze jár a menedzsment által javasolt +/-húszezres rizikóhatártól, másrészt a talentum csak csereeszköz, így az infláció és a kamat is elkerüli. Ideális esetben pont a tartozások dinamizálják a helyi kereslet és kínálat találkozását célzó rendszert. Ez különösen akkor válik fontossá, amikor kevés valódi pénz van a háznál.
Michael Linton aerobikedzőnek
1983-ban se pénze, se állása nem volt. A Kanada egy eldugott sarkában, munkanélküliségtől sújtott vidékén élő férfi ennek ellenére megpróbálta rávenni a szomszédban lakó festőt, hogy mázolja ki a szobáit, ő pedig majd cserébe segít neki lefogyni. A mester azonban mereven elzárkózott a bartertól, ahogy az autószerelő sem lelkesedett azért, hogy az új akkumulátorért viszonzásul egy hétig a munka után még órákig ugráljon és gimnasztikázzon. Linton elindult, hogy találjon valakit, aki vevő az aerobikra, és aki cserébe valami olyat tudott felmutatni, ami viszont már a festőt is érdekelheti. Az egymásba érő tranzakciók nyomában loholva hamar rájött, hogy épp az évszázados kalákakört próbálja újra feltalálni. Hogy azonban ne kelljen minden hozzá hasonló munkanélkülinek kitaposnia a saját körét, toborozásba kezdett, remélve, hogy megfelelő létszámú és kellőképp különböző foglalkozású ember bevonásával beindulhat az egészséges "körbetartozás", vagyis előbb-utóbb mindenki megtalálja, amit keres. Az elszámolási rendszer lefektetésével végül megszületett az első LETS, a Local Exchange Trading System (helyi cserekereskedelmi rendszer), ahol a tagok számláit a nemzeti valutával paritásban álló zöld dollárban vezették, ebből az első évben kétszázhetvenezer forgott. A LETS a helyi gazdaság és a munkájukat vesztettek stimulálása révén jelentős mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a település túlélte a recessziót. A szisztéma azóta etalonná lett, a világon összesen öt-tízezer, csak Nagy-Britanniában közel ötszáz hasonló társaság működik, tizenöt-ötszáz fős taglétszámmal. A legnépesebb szívességbank Sydney mellett virágzik, ahol kétezer ember évi negyedmillió dollár értékben tesz szívességet egymásnak. Németországban egy ajánlólevelekkel ellátott tag két évig házról házra, körről körre járva és egy pfennig nélkül eléldegélt: szállásért, ételért fodrászkodott, gombot varrt, zoknit stoppolt; Angliában a hírek szerint valaki a LETS-be kapaszkodva egy fél évig ki sem nyitotta a pénztárcáját. A kalákakörök valószínűleg tovább izmosodva sem fogják megdönteni a globális gazdasági rendszert, de időről időre használható mellékszálként egy-egy közösség számára alternatívát nyújthatnak. Az ötlet hazájában egy elkötelezett család költségvetésének ma mintegy tíz százalékát fedezi szívességekből, itthon az arány alacsonyabb. A honi csúcstartó minden bizonnyal az a férfi, aki a közösség motorjaként hosszú idő alatt felhalmozódott szívességei ellenértékét egy öszszegben, gyermeke lagzijában hívta le. A menyegző egész személyzetét a kör tagjai alkották, és ez több százezer forint egyszeri kiadástól kímélte meg az örömapát.
Itthon kevesen
csatlakoznak égető anyagi gondok miatt a szívességbankhoz. "A legtöbb dolgot meg tudnám fizetni, de így sokkal személyesebb. A lényeg, hogy tartozom valahová" - mondja Ildikó. A legtöbben hasonló céllal érkeznek, bár elvétve akad olyan vállalkozó is, aki egy csodaszert népszerűsítene a baráti körben, vagy vevőkörének bővítése reményében hirdeti, hogy gázt, telefont negyven százalék-kal olcsóbban köt be. A közösség-építés a nagyvárosban akadozik, a kör eredendő terepe egy belátható területen élő helyi közösség: egy kerület, utca, falu, kisváros és lakói volnának, ahol a szereplők szerencsés esetben látásból vagy hírből már ismerik egymást. A januárban Erdőkertesen alakult kör tagjai a felújított művelődési házban szoktak összejönni. Az ott-jártunkkor épp a keres-kínál listát aktualizáló helyiek szerint a pár ezres alvóvárosban a közösség-teremtés minden formája életbevágó. Az itt élők kétharmada "gyüttment" és a városba jár dolgozni, egy ide költöző családnak pedig komoly mankó lehet, ha az intézményesített kapcsolat révén is ismert utcaszomszéd vigyáz például a gyerekre. Márta azért szállt be, mert friss "falusiként" korábban nem mert szívességeket kérni, miközben egy csomó olyan dolog adódott a kertjében, amihez nehéz munkaerőt találni. "Jobb ismerősökkel intézni az életet. Az is fontos, hogy helyből kapjam meg, ami kell." A létszám azonban itt még messze áll az ötven-száz főre saccolt kritikus tömegtől, egyelőre csak néhány ügylet köttetett. "A toborzás nehezen megy. Próbálkoztunk a helyi sajtóban, rádióban, még a református istentiszteleten is" - panaszolta Boros Attila, aki Linton munkásságától inspirálva kezdett a lakhelyén szervezkedni.
Egy megélhetéséért robotoló, radikálisan individualizálódott társadalmat nem könnyű régi-új mechanizmusokkal kísérletező önsegítő egyletekbe terelni - különösen, hogy a szívességbank működése számos ponton szembemegy az épp csak elsajátított hétköznapi gazdasági racionalitással. Éberség, kockázatelemzés és haszonmaximalizálás helyett bizalmat és nagyvonalúságot követel. A szívességet sokszor csak hónapok múltán kapjuk vissza, és a jótett (adósságunkhoz hasonlóan) nem kamatozik. "Pont ez a lényeg: akkor használod a rendszert, amikor szükséged van valamire" - mutat rá az egyik alapelvre egy tag. A szolgáltatások ára ráadásul általában nem a külső piaci viszonyok szerint alakul. Végeredményben a felek közötti alku során dől el, mi mennyit ér, de a közösségi ajánlás értelmében mindenki munkája egyformán értékes. Egy munkaóra száz talentum, legyen szó egy eb megsétáltatásáról vagy zongoratanításról. "Az elején még átszámolgattam forintba, jól jártam-e, aztán szépen lassan leszoktam erről. Egyszerűbb az idővel kalkulálni. Ez egy megnyugtató, más logika. Egy óra az én életemből ugyanannyira értékes nekem, mint neked" - ismerteti a második pillért Ildikó, aki szerint az emberek saját munkájukért rendszerint baráti árat szabnak, amit sokszor épp a vevőnek kell feltornásznia. "Hogy itt nincs hierarchiája a tudásoknak, ez lényegében a piac kritikája. Az egyéni igényen túl inkább társadalmi igazságosság az ügy-letek mozgatórugója, mintsem a piaci logika" - véli Matolay Réka, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója, aki a Vállalatgazdaságtan Intézet Döntéselmélet Tanszékén tanulmányozza diákjaival a hazai kalákaköröket.
Az egyenlősdi persze nem mindenki számára evidens, van, aki szerint a munkaerő-piaci realitások hermetikus kizárása előbb-utóbb bomlasztólag hat. De mi van, ha ráadásul a szűk kínálat-ból bizalommal csemegézve egy trehány alakba botlunk - számla és szerződés híján minőségi és egyéb kifogásainkat ugyanis mindenképp egymás között, tárgyalásos úton kell rendeznünk. "Az üzlet olyan emberek között jön létre, akik később meg is tudják találni egymást, egy egész közösség előtt égni pedig nagyon kellemetlen. Ha valakit a kéthavonta tartott találkozóról megismersz, jobban odafigyelsz, hogy tisztességes munkát végezz" - állítja Péter, aki szerint az egész
a felelősségvállalásra tanít,
és mostanáig is inkább a túlzott lelkesedés okozott problémákat. "Volt, hogy egy ember a körben elkezdett rendbe tenni egy házat, de aztán átrendezett mindent - lebontott, átépített, pedig nem kérték. A tulaj annyira megdühödött, hogy ki kellett tiltani a szerencsétlent." A belépőnek azt is meg kell emésztenie, hogy a tartozásokat nincs, aki bevasalja, bár a lakhelyváltás miatt vagy szándékosan hátrahagyott tetemes adósságot az egész bank együtt bukja. Az új tagnak feltétlenül türelmesnek kell lennie, hiszen még a zászlóshajóként számon tartott fővárosi Talentum Körben is beletelhet néhány hónapba, míg megcsörren a telefon. "Lehet, hogy nálunk túl sok az értelmiségi és az azonos tudás. Mindenkinek tudok aján-lani valamit, viszont ritkán találok olyat, ami nekem kéne. Ráadásul el vagyok havazva pénzes munkával" - magyarázza a jelenséget János, az öt szakmával rendelkező iparos, akinek diszlexiáját a körön belül orvosolták ugyan, cége könyvelését mégsem meri szívességi alapon intézni.
A 2000-ben alapított szolnoki Jótékonysági Cserebolt működése kapcsán kiderült, hogy a közösségi önsegélyezés rendszere tud-e valamit kezdeni a piac által leszavazott hazai munkanélküliekkel. A kül-városi Széchenyi-lakótelep szélén nyílt üzlet alapötlete szerint mindig van, aki fölösleges, megunt értékekkel rendelkezik, de nincs ideje lakása, kertje karbantartására, viszont akadnak olyanok, akik munkanélküliként számos szolgáltatást fel tudnának ajánlani, cserébe a tárgyakért. A boltot eredetileg egy faluba tervezték, de hamar kiderült, hogy az emberek nem vennék fel azt a kabátot, amit már a szomszéd is viselt. "A gyakorlat a városban is rácáfolt az elméletre. Akinek volt ideje, általában nem volt szakértelme vagy kedve a munkához. Aki értett valamihez, felkapott volt, idővel állt rosszul. Aki hajlandó lett volna dolgozni egy holmiért, az meg sokszor gyatrán végezte a munkát. Nem biztos, hogy szándékkal, rengeteg megtört, a munkanélküliség pszichózisát nyögő ember szabályosan elfelejt dolgozni. Azok a tagok, akik betettek valamit, nem tudtak kivenni semmit. Az eredeti rendszer elbukott, ma már csak tárgyak cserélnek gazdát" - meséli Tóth Ferenc, a cserebolt vezetője. Ha most egy asszony betol egy kinőtt, jó álla-potú babakocsit, akkor kap érte mondjuk tizenkétezer zöld forintot, a valódi forinttal egyenértékű helyi elszámolási egységet. Ha megtetszik neki egy bicikli, ami nyolcezerbe kerül, azt elviszi a gyereknek, a számláján mutatkozó négyezer zöld forintnyi aktívumot pedig később is levásárolhatja. A bolt a zömmel alacsony jövedelmű lakótelepiek számára így is nagyon fontos: a napi öt óra hosszat nyitva tartó üzlethelyiségben fellelhető háztartási cikkekből, ruhanemű-ből havonta háromszáz-hétszáz-ezer zöld forintnyi cserél gazdát. A négyszázötven fős tagság rendszeresen ide járó felét főleg kisgyerekes anyák, nyugdíjasok alkotják, akiket a használt termékeket forgalmazó boltokhoz képest is olcsó árak, illetve a készpénz nélküli vásárlás vonz ide. A lakás méretű csereboltban két megváltozott munkaképességű ember dolgozik, a bér fedezetét költségvetési támogatás, a rezsit és a bérleti díjat a vásárlás után tranzakciós költségként levont tízszázalékos tagdíj, illetve az adományozói kör által ingyen biztosított holmik fedezik. A munkanélküliekért utóvédharcot folytató vezetés 2004-ben elérte az önkormányzatnál, hogy a helyi segélyalapból a jogosultak számára a boltban beváltható csekket adjanak, hogy a rászorultak ne a kocsmában költsék el a juttatást - az elvitt áru értékét az önkormányzat utólag téríti meg. Városszerte azonban öt másik boltban is levásárolhatók a helyhatóság által ki-bocsátott papírok. "A csereboltba a segélyesek közül alig jönnek, mert innen csak a készletből vihetnek. Máshol viszont - a pletykák szerint - az ötezer forintot érő segélyt a boltos háromezer-ötszázért kápéra váltja, azzal pedig mindenki azt csinál, amit akar. Kigondoltuk, mi kell a rászorultaknak, de úgy tűnik, tévedtünk. Az egész társadalmi kísérletnek indult, de jelen körülmények között könnyen lehet, hogy erre nincs szükség" - értékeli a tapasztalatokat Tóth Ferenc.
A kilencvenes évek közepe-vége óta bő féltucatnyi kalákakör jött létre és sorvadt el, mostanra csupán néhány kisebb-nagyobb, jól-rosszul működő hazai kezdeményezés létezik. A gyakori kudarcot az "egyenlősdivel" és kollektivizmussal szemben tapintható lakossági idegenkedés mellett a szolnoki szervező azzal magyarázza, hogy a létfontosságú húzóemberek a legtöbb közösségben két-három év alatt kiégnek. Az ötlet azonban mégis elég vonzó ahhoz, hogy mindig átvegyék a staféta-botot, az erdőkertesi mellett nem-rég a nyolcadik kerületben is alakult egy kör. "A jövő valószínűleg a szűkített tevékenységű csoportoké. Angliában például mostanában gyermekekre felváltva vigyázó szülők állnak így össze."
