A huszonéves fiú a nyakán megjelent rejtélyes csomók eredetét kutatja; a tizenöt éves lány terhességi tüneteket vél felfedezni magán; a középkorú úr kiirthatatlan gombafertőzéssel küzd; a negyvenéves nő az áttétes agydaganatára szedett gyógyszerekről kérdez, és a betegsége okozta mozgáskorlátozottság miatt keres segédeszközöket. Néhány probléma, amelyre a betegek - egy egészségügyi honlap "orvos válaszol" rovata szerint - az interneten keresztül várják a segítséget. Az utóbbi években beindult egészségügyi portálok mennyisége és minősége jelzi, hogy
a tudásigény hatalmas:
a jól felépített és kivitelezett, teljes szerkesztőségeket felvonultató oldalak látogatottsági adatai százezrekben mérhetők. Az egyik legrégebbi portál, a Vital nemsokára arculatváltással és az interaktív szolgáltatások fejlesztésével szeretné növelni a havi "csupán" százezer látogató hétszázezer oldalletöltését, míg a praktizáló orvosoknak is hasznos (szakmai írásokat és híreket közlő) Weborvos egy egész kis hírügynökséget működtet egészségügyi hírszerkesztésre szakosodott újságírókkal (és napi csaknem húszezer oldalletöltéssel). A portálok sokkal inkább számíthatnak azokra az alkalmi olvasókra, akik keresőprogramokon keresztül találnak rájuk (egy-egy betegségre, tünetre keresve), mint törzsközönségükre. Az egészségügyi húzótémákkal kapcsolatos tájékoztató anyagok tekintetében tehát nagy a verseny: minél feljebb kell kerülniük a Google vagy az Altavista listáján, ha a felhasználó például az onkológiára, a táplálkozászavarokra, a depresszióra és más népbetegségekre vagy az időszakos slágertémákra (mint a madárinfluenza vagy a húsevő baktériumok) keres.
Szinte minden egészségügyi portál "alapfelszereltségéhez" tartozik egy "orvos válaszol" rovat. Ez nem a nyomtatott magazinok számonként egy vagy néhány kiragadott olvasói levelének leközlését és megválaszolását jelenti: a portáloknak dolgozó általános orvosok, szakorvosok a beérkező, többnyire anonim levelekre ahogy lehet (legrosszabb esetben pár nap múlva), nyilvánosan vagy e-mailben válaszolnak. Az általános egészségügyi szájtok igyekeznek a legtöbb szakterületet lefedni, a leveleket tehát továbbküldik a megfelelő szakorvosnak, akivel kapcsolatban állnak (legyen az fogorvos, urológus vagy pszichoterapeuta). Elég csak ránézni a beküldött kérdésekre, rögtön látszik: az olvasók kortól, nemtől, végzettségtől és a baj komolyságától függetlenül írnak - méghozzá igen nagy számban (a Weborvosnál ez napi 40-50 kérdést jelent). A portálok működtetői azonban leszögezik: mindez nem helyettesíti a személyes vizsgálatot. "Sürgős esetben ne írjanak, hanem forduljanak orvoshoz!" - olvasható az InforMed Fontos tájékoztató menüpontja alatt. Hogy ez nem magától értetődő, azt Gerencsér Emőke, a Weborvos munkatársa is tapasztalta. "Vannak, akik azt hiszik, hogy mi akut ügyeletet végzünk, helyettesítjük mondjuk a baleseti ambulanciát. Valakinek elvágta a körfűrész a kezét, lefényképezte és elküldte, hogy mit csináljon - utána feljelentett, mert két napig nem válaszoltam, és ezért >>bekényszerültA diagnózis már csak azért sem működhet, mert a betegek esetében sosem a teljes képet, az összes szükséges eredményt nézik, hanem csak azokat, melyeket a levelében közöl: ez pedig gyakran csak egy-két kiragadott vérvizsgálati érték vagy részleges tünetleírás. Gerencsér Emőke nap mint nap tapasztalja, hogy a betegek nem értik: a normális leletértékek egyénenként (nem, kor, életmódbeli szokások stb. szerint) változnak, így egy-egy eltérést csak a többi vizsgálati eredmény függvényében lehet értékelni. "Annyit tudok a betegről, hogy például a koleszterinszint mennyi; nem tudom, férfi-e vagy nő, koraszülött-e vagy aggastyán, hogy van-e más baja, miért nézték egyáltalán a koleszterint. ' pedig azt hiszi, ezzel az egyetlen értékkel tudok valamit kezdeni. Szoktak is reklamálni, mert ilyenkor - természetesen - visszakérdezek."
Nehezíti a helyzetet az anonimitás és az, hogy a betegnek nemcsak testi folyamatai, de előélete, életmódja, társadalmi státusa sem világos: így nagyon nehéz egyáltalán megszólítani. "Nem tudom, ki a kérdező. Nem tudom a képzettségét, a végzettségét, nem ismerem az alapokat, amire a választ építhetném, amit megért. Ha visszakérdez, már tisztábban látom a helyzetet, tudom, hogy fogalmazhatok kicsit bonyolultabban, vagy egyszerűbben kellett volna." A doktornő praxisában a személyes vizsgálat előtt mindig megkérdezi ezeket a betegektől (akiktől egyébként elvárja a "nyolc általános műveltségét"), hogy olyan analóg példákat hozhasson a magyarázat során, amelyet könnyen megértenek.
Nem csak kommunikációs nehézségek jelentkeznek az internetes orvoslás során: az anonim és látatlan kapcsolat orvos és beteg között jogilag is tisztázatlan. Kismarton Judit ügyvéd szerint (aki orvosi diplomájával évekig rendelt a Kékgolyó utcában, és fájdalomcsillapítási tanácsokat adott a Daganatok portálon) nagyon fontos, hogy az olvasók megértsék: "az orvos válaszol" szolgáltatások
nem gyógyítanak
"Ezeken a honlapokon nem betegségről nyilatkoznak, hanem felvilágosítást, tájékoztatást adnak olyan orvosok, akiknek sok év gyakorlat után már egy levél alapján is van valami meglátásuk, hogy merre kellene elindulni. Ez nem pótolja a személyes vizsgálatot. Az olyan eset pedig nincs jogilag szabályozva, amikor az internetes tanácsadással kapcsolatban valamilyen káresemény következik be, és kártérítési ügy indul. Egyébként sincs orvos, aki vállalná a felelősséget, hogy egy levél alapján diagnózist állít fel, és vényköteles gyógyszereket ajánl, kockáztatva, hogy ezt a beteg valamilyen módon beszerzi." Nem győzik felhívni a páciensek figyelmét, hogy ha bármi baj van, menjenek és nézessék meg magukat - de az ügyvédnő szerint a betegnek, ha úgy érzi, az internetes tanáccsal kárt okoztak neki, még e figyelmeztetés hiányában sincs lehetősége jogorvoslatra, hiszen nem vizsgálták meg, nem látták már meglévő leleteit. 't terheli tehát a felelősség saját döntéseiért (gyógyszer beszerzése, a rendelő kerülése) még akkor is, ha hallgatott a válaszoló orvosra.
A beteg helyzetét nehezíti, hogy nem tudja, ki ad neki tanácsot: sok levelet alá sem írnak, vagy ha igen, reklámcéllal. Kismarton Judit szerint azonban ezekkel nincs baj: bár valóban nem tudja a kérdező, hogy tényleg egy végzett orvos ül-e az internetes csatorna másik végén, szinte elképzelhetetlen, hogy nagyobb, komoly cégek által támogatott portálok esetében ne így lenne. Az a válaszlevél pedig, amelyet például egy magánklinika nevében írnak alá (ahogy gyakran meg is történik), még akkor sem minősül direkt reklámnak, ha azt tanácsolják benne a betegnek, hogy jöjjön be személyes konzultációra. Az orvosi adatközlő - nem összehasonlító, hivalkodó - önreklám különben is engedélyezett.
Ha az interneten "praktizáló" orvosok lehetőségei ennyire korlátozottak, miért keresnek sokan először a világhálón testi-lelki enyhülést ahelyett, hogy - ami sokkal célravezetőbb lenne - elmennének a rendelőbe? "Van, aki szégyelli a betegségét, ezért érdeklődik először nálunk, van, akinek nincs ideje dokihoz menni, és reméli, hogy mi mindent helyettesítünk. Nagyon sokat kell a rendelőben várakozni, van, hogy nem is bízik az orvosában, úgy érzi, félvállról veszik az ügyét." A személyes vizsgálat halogatását és az internetes szolgáltatásokhoz fordulást pszichológiai tényezőkkel is magyarázhatjuk. "Belső félelmeink hatására hajlamosak vagyunk homokba dugni a fejünket, ha pedig betegek vagyunk, gyakran a legrosszabb lehetőségre gondolunk, ezért vonulunk vissza értelmileg és érzelmileg" - mondja Varjú Katalin pszichológus.
Mindezek ellenére az interneten válaszoló orvosok úgy vélik, van értelme a munkájuknak, leveleikkel tényleg képesek segíteni. "Nekem az a dolgom, hogy megtanítsam az olvasóimat kérdést föltenni. Az igazi munka akkor kezdődik, amikor a betegnek van egy már diagnosztizált betegsége, és erről mindent tudni akar. Ekkor összefoglalást készítek (tünetek, terápiás lehetőségek, statisztikák) - és nem azt mondom, meddig fog élni, hanem hogy statisztikailag mi várható. Ezután kérdezhet konkrétumot. Azokkal pedig, akik így állnak hozzá, fantasztikus a kapcsolatom interneten keresztül is, igazi családi betegek ők." Gerencsér Emőke három éve napi több tucat levélre ír részletes válaszokat, a szerkesztőségtől nem fogad el pénzt, munkáját terápiának tekinti.
Az interaktív "orvos válaszol" szolgáltatások mellett az egészségügyi portál olvasói számára a fő információforrást a hírek és a hosszabb, tájékoztató, ismeretterjesztő szövegek jelentik. Általában jól megírt, a téma összes szempontját feldolgozó,
megbízható írások ezek,
amelyek támpontokat adhatnak a betegeknek. A legtöbb portál teljes egészében a laikus betegeknek szól, nem egy helyen azonban kifejezetten orvosoknak, szakmabelieknek írt anyagokat találhatunk - nem is beszélve az online orvosi folyóiratokról, a korlátlanul hozzáférhető, tudományos igényű, képekkel illusztrált betegség- és esetleírásokról. Hipochonder hajlamú internet-használók számára ezek olvasása rosszul végződhet: saját vélt vagy valós tüneteiket csak részben érthető, ezért kifejezetten ijesztő kontextusban visszaolvasva könynyen kialakulhat alaptalan, de komoly betegségtudat, amely nemcsak az érintett betegeket és orvosaikat, de az egészségügyi kasszát is megterhelheti.
"Természetes, hogy kitárult a világ, és a betegeket érdekli betegségük, kezelésük, de az a véleményem, hogy ha olvasok az interneten egy betegségről, és annak a tüneteit látni vélem magamon, az egy eleve meglévő hajlamon múlik. Ezzel kapcsolatban nagyon szigorúan kell fellépni - a legnagyobb betegségek influenzaszerű tünetekkel kezdődnek, és nem lehet mindenkit szűrni, aki kettőt köhög. A beteg viszont olvas, és úgy megy orvoshoz, hogy lediktálja, milyen vizsgálatokat kér, majd felháborodottan levelet ír, hogy a doki még ezeket sem képes megadni. Pedig ez sehol nem így működik." A beteg ilyenkor vagy perel, vagy addig keres, amíg nem talál valakit, aki beutalja a százezrekbe kerülő képalkotó vizsgálatokra. Gerencsér Emőke szerint tehát szigorúan utána kellene nézni, hogy az illető orvos megalapozottan küldte-e tovább a pácienst. "A netzseni beteg egyébként külön kategória: mindent tud. ' már nem is ereszkedik le az orvos szintjére, nem kell konzultálnia, meg is operálná magát, csak nincs ideje vagy eszköze. Valójában bizonytalan az ő lelke is, és csak megerősítést akar arra, amit a neten olvasott. Nehéz velük, mert ragaszkodnak ahhoz az egy betegséghez vagy terápiához, amit megtanultak, és nehéz eltéríteni őket."
Úgy tűnik, ha a saját testünkről, egészségünkről van szó, elveszítjük józan ítélőképességünket, és nem tudunk távolságot tartani a témától. A pszichológus szerint ez nem feltétlenül baj. "Ez szó szerint vérre megy, és míg az, hogy mi van a kocsimmal, legfeljebb pénz kérdése, a testem egy és oszthatatlan, ebben én vagyok a leginkább kompetens. A bajban érzett túlzott aggodalom tehát bizonyos szintig az ép működésünk jele. Ez még nem hipochondria, amely paranoid téveszme, és az elmebetegségek közé soroljuk. Azért nehéz tudományosan kezelni, mert bármely kórképben, betegségcsoportban felbukkanhat, személyiségzavarosok éppúgy produkálhatják, mint depressziósok" - mondja Varjú Katalin.
A pszichológusok, pszichiáterek egyébként nem feltétlenül bánják, ha a beteg jól informáltan, akár már kész öndiagnózissal érkezik. Egyrészt sokszor jobban tudja, milyen folyamatok zajlanak a lelkében, mint a testében, így jobban képes eltalálni a saját pszichés betegségét, másrészt e tudományterület hozzáállása is más: "A belgyógyász mondhatja, hogy maga nem beteg, magának ott nem fáj - mi nem, mert ezt csak a beteg tudhatja." Nincs meg tehát az a szigor, amelyet a fizikai bajokat kezelő orvosok alkalmaznak, amikor a beteg internetről összeszedett tudással felvértezve elfelejti, hogy a rendelő asztalának melyik oldalán ül.
