Magyar Természettudományi Múzeum, Bp. VIII., Ludovika tér 6. Nyitva: kedd kivételével 10-18 óráig

Hogy Toldi a nádasban aranysakálokkal küzdött, merthogy ez a toportyánféreg, alias nádi farkas leánykori neve, nekem bizony új. Meg is néztem gyorsan Brehm papánál, a személyleírás, jellemrajz és élőhely stimmel: a nádasba emigrált Toldi valóban bukkanhatott sakálkölykökre. Így kezdődik hát az anyaföld természeti kincseinek bemutatása, hogy a rövid irodalmi-zoológiai demó után rögtön a nagyágyú,

a korona drágakövei

jöjjenek.

Látványos, ötletes, ügyes, precíz, áttekinthető és szórakoztató: a korona fém alkatrészeit átlátszó plexi jelképezi, hogy csak a kövekre irányuljon a figyelem. Ki az istennyila hitte volna ezt a ménkű sok követ? A tudományosság kedvéért kiderül, melyik micsoda, ott vannak mind a vitrinben tömbös formában is. A nemzeti egység jelképe, ahogy egy ásványgyűjtő Móricka látja: almandingránát, vagyis Fe3Al2(SiO4)3.

Révay Péter koronaőr 1569-ben kiadott könyvének kivonatából azt is megtudjuk, melyik mire jó: a zafír a skorpió marását hárítja el, a rubin háborús időben, balsors közepette segít a királynak a bátorság és vitézség erényeinek gyakorlásában. A smaragd felüdíti a szemet, és elhárítja a szemérmetlenséget. Kell-e mondani, hogy Révay az almandint hitte rubinnak - így már érthető egyik-másik királyunk gyenge vitézségteljesítménye.

Egyszerre csak a teremőr néni összeesküvő hanghordozással előbbre terel: ott görnyedjek hétrét, és a lyukon fejem félig bedugva, nézzek fölfelé. Mert ott a kiskakas gyémánt félkrajcárja. Görnyedek, dugok, nézek: tényleg ott van, még kísérőszöveg is magyarázza, hogyan kell érteni a gyémánt félkrajcárt. Aztán, ahogy a néni figyelme egy pillanatra lankad, visszaosonok a koronához. Az ásványrészleg egyébként Frédi-Béni díszlettel van megoldva, mint mesterséges barlang, a vitrinek akár az Ökör Kör klubhelyiségében is lehetnének. Amit történelemből, irodalomból ásványügyben össze lehetett szedni, azt begyűjtötték, és az érdekesebbjét ki is állították, dagadhat a magyar kebel, miket tud a Kárpát-medence. Alapjában véve hidegen hagynak az ásványok, de még legalább húsz percet nézegetnék, ha nem kéne attól tartani, hogy a néni megint betérdepeltet valahová. Öklömnyi opálok, rózsaszín, korallszerű rodokrozit, epidot, kermezit, galenit, dolomit, ametiszt - az ásványpornó rajongóinak elfüggönyzött video-boxról is gondoskodtak. Itt, a sötétben UV-fény világítja meg a köveket, melyek nem fluoreszkálnak, hanem foszforeszkálnak, tehát a nem látható fényt alakítják láthatóvá, már ha jól értettem.

Van cseppkőterem, melyben a magyar mitológia és az őslénytan átfedései találhatók. Középkori leírások az erdélyi barlangokban rothadó

sárkánytetemekről,

és a tudományos magyarázat: a régiek a barlangi medve és a gyapjas orrszarvú maradványait nézték sárkánynak. A koponyákat én is simán elfogadnám sárkánynak, ha épp az lenne ráírva, hiába, a régiek se voltak hülyék, csak akkor még nem voltak ilyen pompás kiállítások. Majd, kis tematikai zavarként, a honfoglalók csontjai következnek - természeti kincsként kicsit necces, de az előző TTM-kiállítás óta tudjuk, a múzeumnak kiváló koponyarestaurátora van, aki ez alkalomból ismét elhelyezhetett néhány mívesen megformált Vikidál Gyulát. MIÉP-es képviselők pedig jókat szörnyülködhetnek a mediterrán honfoglalókoponyákon - Pigmeus Emil őse egy emelettel feljebb látható, Noé bárkájának kijárata közelében.

A hon kiveszőfélben lévő vagy már kihalt növényei lepréselve láthatók, kedvencem a boldogasszony papucsa, mely a legnagyobb virágú európai orchideaféle, 450 nyilvántartott tővel. A kiállítók célja az igényes és szórakoztató kollekció kialakítása mellett egyértelműen az volt, hogy ők is jól érezzék magukat. A fékevesztett, babázós muzeológus-buli egyik árulkodó nyoma a honfoglaló kalyiba tetején felejtett, kitömött szimatoló menyét.

Kis mesterséges tavon rémületes tömegjelenetben láthatók a múzeum kitömött vízimadarai, a kishíd túloldalán erdeink élővilága, aztán a bogarak kackiás római légió alakzatokba rendezve. Félelmetes látni, milyen nemzeti kincseink vannak rovarvonalon: amit én simán káposztalepkének néznék, az flóránk egyik büszkesége, a magyar fehér lepke. A fantomképét köröztetni kéne, nehogy valaki véletlenül lepermetezze. Nagy, színes madaraink látványossági szempontból bármelyik trópusi esőerdőben megállnák a helyüket: szalakóta, gyurgyalag, kékbegy, ám igazán azokért érdemes eljönni a múzeumba, amelyeket élőben szinte kizárt, hogy valaha is lássunk. Favoritom a csíkos szöcskeegér, melynek külseje méltó a nevéhez, és viszont. És bárcsak egyszer szembejönne velem egy földikutya - kétöklömnyi vak, szőrös kis izé, frontálisan nem is látható belőle más, mint négy rettenetes metszőfog. És egy nyugalmi állapotban lévő denevért is kérek.

A minden ízében gusztusos kiállítás egyetlen hibája az interaktivitás hiánya: sehol semmi nyomógombos, kukorékolós, villogó-kattogó berendezés.

A Természettudományi Múzeumnak most két nagyon erős állandó kiállítása van. Idővel az undorító vadásztrófea-részleget kéne csak kikúrni, és oda is valami lélekemelőt mesterkedni, mondjuk rekonstruálni egy telt házas honfoglaló focimeccs közönségét. Internek nem aktív, de ha fel akarunk vágni külföldi vendégeink előtt, vagy csak szórakoztatnánk a gyereket, nyugodtan elhozhatjuk őket.

- winkler -