*
A Nagykörút sohasem volt százszázalékos grand boulevard, kezdettől fogva más súlycsoportba tartozott a Ferenc körút és az Erzsébet körút, míg az utóbbi fényárban úszott hosszú évtizedeken át, az előbbi csupán szürke főútvonalként működött. Ami pedig a korzózást illeti, a József körút kifejezetten veszélyes környéknek számított, ellentétben a nett Teréz körúttal. Noha mára a szedett-vedett jelleg a Petőfi hídtól a Margit hídig ér, a Nagykörút hanyatlása elsősorban az Erzsébet és a Teréz körúton szembeötlő. (A Szent István körút tán tartja magát, a Ferenc és József körút pedig egyszerűen úgy maradt.) E két egység, amely Kádár alatt a Lenin körút nevet viselte, a "körúti hangulat" meghatározó szakaszává vált. "Az úttest mindkét oldalát a XIX–XX. század fordulóján épült, eklektikus stílusú épületek szegélyezik. Mégis érdemes szemügyre vennünk ezeket a házakat, mert mai, kicsinosított, helyreállított állapotuk az ellenforradalom utáni esztendők lendületes újjáépítő munkáját dicséri. A városfejlesztő munka sikere a Nagykörút 1958-ban felszerelt, világvárosi jellegű világítása is. Sok 'érdekesség' kínálkozik ezen az útszakaszon is a bevásárolni és szórakozni vágyó vidéki számára. Itt található a Hangszer-kereskedelmi Vállalalat zongoraterme, a város legnagyobb vas- és edényáruháza, színesbútor-áruháza és sok más üzlete" - lelkesedett a turistáknak kiadott Budapesti zsebkalauz (Közlekedési Dokumentációs Vállalat, 1959) névtelen szerzője a kötet Nagykörútról szóló fejezetében, majd hozzátette: "A Nemzeti Színháznál már a József körút kezdődik, amelynek látnivalóit villamosról fogjuk megtekinteni."
Fotó: Fortepan
Arról viszont nem esik szó, hogy a Lenin körúton nemcsak a nagyszabású üzletek csillogó kirakatai vonzották a népet: a házak udvarában a maszek/kisiparos felső tízezer szállt szembe a hiánygazdasággal - figyelemre méltó sikerrel. Az itt működő boltosok és szolgáltatók az átlagosnál drágábbak voltak, ám egy "körúti" szabónál, cipésznél készült holmi, később a kötött pulcsik és házi farmerek minőségéhez nem férhetett kétség, maga a helyszín biztosította a garanciát. S ne feledkezzünk meg a trafikok, vegyeskereskedések magánimport révén beszerzett, gyakran pult alól kínált egyedi árukészletéről sem: a tenyérnyi üzletek a nyugati illúziót árulták - olykor barkácsmódszerekkel. Csak egy példa: a Podmaniczky (akkor: Rudas László) utca sarkánál lévő kapualji trafikos különféle nyugati popújságok posztereinek buszbérlet méretű repróit árulta - és vették, mint a cukrot.
Csak törzsvásárlóknak
Harminc-negyven évvel ezelőtt az udvari üzlet bérlője (akkoriban tulajdonosról szó sem lehetett) méltán érezhette magát kivételes helyzetben, akár az élet császárának, ám a rendszerváltás után e trón ledőlt.
Kissé meglepő, hogy a Teréz körúton ma is szép számmal találni udvari üzleteket, ám ezekben a hagyományos divatáru ritkaságnak számít. A boltok többsége specializálódott: jósda, tetoválószalon, katonai ruházat, pókerkellék-szaküzlet, minden, amit csak el lehet képzelni, ám hiába a szubkultúrák fölénye, a prímet az esküvői ruha viszi a Teréz körúti udvarokban. A Nyugati és a Király utca között alig van olyan ház, melynek udvarában (esetleg az első emeletén) ne fogadná valaki a jeles ünnepre készülődő hölgyeket. A többnyire virág-, illetve y-ra végződő női neveken futó üzletek egysíkú kínálata leginkább azért ejt zavarba, mert ekkora mennyiséggel vélhetően fél Budapestet menyasszonyi ruhába lehetne öltöztetni.
"Nincs itt semmi titok, sokan több szalont is bérelnek, azért van itt ennyi esküvőiruha-bolt" - magyarázza az egyik üzlet tulajdonosa, gyorsan hozzátéve, hogy ő nem tartozik közéjük. "Én ezt az egyet viszem, kölcsönözni és vásárolni is lehet itt, de gondolom, nem lepődik meg, ha azt mondom: az egyik napról a másikra élünk, de nem amiatt, hogy a környéken mindenütt a konkurenciát látni. Ha valaki esküvői ruhát akar, sorra veszi a boltokat, és biztosan talál kedvére valót. Meg aztán árban is nagy különbségek vannak."
A szomszédos házban működő táskás-bőrdíszműves szerint azonban az esküvői ruha csak azért fut, mert ez az egyetlen dolog, amire az emberek nem sajnálják a pénzt. "Az viszont nem igaz, hogy a menyasszonyok itt korzóznának boltról boltra. Nézzen körül, uram! Ki mer csak úgy ide bejönni? Megrendelik az interneten vagy valami kozmetikusnál katalógusból, aztán csak próbálni jönnek. Két éve csinálom ezt a boltot, de egy kezemen meg tudnám számolni, hány vevő jön be egy héten az utcáról. Törzsvásárlóink vannak, idősebbek, szívesen járnak ide, mert mi valóban a vevővel foglalkozunk, nem úgy, mint a bevásárlóközpontokban a körömreszelgetős eladók. Az árut közvetlenül a gyártótól szerezzük be, mivel csak az árban tudunk versenyezni. Nézze meg azt a bőr utazótáskát! Nálunk 46 ezer, a West Endben nyolcvanöt." A férfi azt nem árulta el, mennyiért bérli 24 négyzetméteres üzletét, de szomszédjától, aki régi hanglemezekkel kereskedik - szintén kizárólag törzsvevőknek -, megtudtuk: a tizenvalahány négyzetméteres helyiségért 27 ezret fizet havonta, de nem az önkormányzatnak.
"Még a kilencvenes évek elején privatizálták az összes jobb boltot" - tudtuk meg egy régiségkereskedőtől, aki 40 ezret fizet harminc négyzetméteres üzletéért. - Az ügyvéd urak fillérekért vásárolták fel az ingatlanokat, amíg nem nyíltak meg a plázák, kaszáltak is rendesen. De most, hogy pang az üzlet, nem kérhetnek többet. Nekem persze ez is sok, épp hogy kitermelem a költségeket, de mit csinálhatnék? Jobb helyen nem tudnék boltot nyitni, a rosszabban meg biztosan éhen halnék."
