Gránátalmák

  • Kovács E. Málna
  • 2014. szeptember 13.

Magyar Mandarin

A pekingi gettó a szombati szokásos rendben éledezett, és csak akkor állt meg egy pillanatra, amikor egy meztelen külföldi lejtett végig a kihalt soron. Ez a meztelenül elsuhanó külföldi én voltam.

A szombatokat, a gránátalmaárusok szombatjait valamiért mindennél jobban szeretem Pekingben. Ha gránátalma van, minden van, tartja a mondás, amit most találtam ki. Ez a fenséges, külsőre meglehetősen csúnyácska gyümölcs mindig eszembe juttatja azt a dichotómiát, hogy igenis létezik olyan hely, amit az ember ugyanazért szeret, amiért utál.
Meggyőződésem, hogy Pekinget például csak szeretni lehet.

Két héttel ezelőtt a gránátalmák épp úgy sorakoztak az árus előtti asztalon, mintha minden rendben lenne, pedig nem volt. Leszakadt az ég, az utcákon hömpölygött a vízzel vegyült kosz; a sár apró gömböcök formájában a fehér nadrágszárakra csapódott; megdöbbentem azon, hogy a férfiak közül ez senkit sem zavart. A pekingi gettó a szombati szokásos rendben éledezett, és csak akkor állt meg egy pillanatra, amikor egy meztelen külföldi lejtett végig a kihalt soron. A zivatar földindulássá erősödött, a parányi terekre behúzódott emberek csöndben, feszült figyelemmel, enyhülésért fohászkodva bámultak maguk elé. Nagy kár, hogy ebben a kompozícióban az előttük meztelenül elsuhanó külföldi én voltam.

A filmvásznon ilyenkor szokott működni a szélfúttára-csuromvizesre belőtt haj, a járomcsontokon finoman megülő fekete szemfesték, egy kevés, nedvesen csillogó szájfény az ajkakon, és persze a világos, lehetőleg áttetsző blúz. Ezek a kötelező kellékei az esőben ázós, rendszerint vad szexbe fulladó jeleneteknek. A valóságban (és azon a szombaton) viszont a világos, vizes lepedőként rám csavarodó ruha és az arcomról legördülő esőcseppek dacára sokkal inkább valami egészen megháborodott idegenre hasonlíthattam. Olyanra, aki ismerve a pekingi időjárást, nemcsak nem hord magánál esernyőt, de bőrig ázva sem várja meg a vihar végét, hanem a mindent engedni láttató rongyokban – nincs vesztenivalója alapon – képes a kapuig vezető két-három étterem és zöldséges előtt elhaladva hazaindulni. Olyanra, aki azt hiszi, hogy mindent tud a városról, ahol csak kínai módon, azaz nagyon ritkán esik, olyankor viszont akár pár perc is elég, hogy be tudjunk húzódni valahova. Vagy nem.

A városról persze így sem lehet mindent tudni. Adós vagyok még magamnak egy rendhagyó közvélemény-kutatással arról, hogy vajon hány európai, útbaigazításért esedező lányt néztek már hozzám hasonlóan kurvának. Az angol persze inkább a call girl kifejezést használja, ami valóban elegánsabban hangzik a kemény és naturális valóságnál.
Egy ismeretlen városrészre kellett mennem néhány használt bútorért meg egy macskáért; nincs is a macskaszitternél keresettebb nyári részmunkaidős elfoglaltság Pekingben. A metrómegállóban gyanútlanul és kissé szórakozottan szólítottam meg egy laowait, vagyis velem egyívású külföldit, hogy igazítson útba a lakópark felé. Ő válasz helyett azonban kérdéssel felelt:

„Európai lánynak tűnsz, ugye nem vagy call girl?” – tért a tárgyra gyanúsan, és olyan érdektelenül méregetve, hogy elgondolkodtam azon, vajon hányszor fordult elő vele, hogy kifehérített bőrű, európaiasra sminkelt lányok nem búcsúztak el tőle a kapuban. Kettőt hátralépve egészen büszkén (hogy máris ragadt rám valami a kínai nők szemérmes céltudatosságából), de azért elhűlve mentettem a menthetőt, ám az angol úr hárított:

„Kérdezd meg a gránátalmaárusokat!” – adta ki az utamat, majd elköszönt.

Egy sokkal csendesebben induló szombaton az árusok még ki sem pakolták a cókmókot, amikor a sarki muszlim étteremben kis híján elszabadult a szombati másnapos pokol. A személyzet két tagja dolgozott, de fél szemükkel végig a tévéképernyőn futó szappanoperát figyelték: a kínai hősök félmeztelenül kergették egymást, és angolul üvöltötték, hogy megöllek. Nem is kell ennél több egy jó szombati műsorhoz. Ezeket a kockákat figyelve még én sem tudtam, hogy az igazi élmény majd akkor kezdődik, amikor bangladesi barátom – akivel magányosan futottunk egymásba, és szóba került köztünk a színház az étterem ragacsos asztalai között – bengáli nyelven az én arcomba üvölti majd Macbeth egyik monológját. Ültünk a birkára várva a legyek között. Szemközt az önjelölt színész, a sarokban a tévé harsogta ordítva, amit lehet, a nagy zajra az egyik konyhás fiú is fölébredt a két székből összetákolt ágyán, és majd’ leesett róla ijedtében. De a szívünk a pekingi csendéletben erősen kalapált, és a gránátalmaárusok is rendre munkához láttak. Szombat volt mégiscsak, és a szombatot – csakúgy, mint a hét összes többi napját ebben a városban – mindennél jobban szeretem.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.