Nem az ország elhagyásához, hanem a hazatéréshez kell bátorság

  • Kovács E. Málna
  • 2016. március 14.

Magyar Mandarin

Tipikus, hogy engem már itthon ér a hír, miszerint a miniszterelnök úgy gondolja, „a legmozgékonyabb, legbátrabb fiatalokat nem lehet megakadályozni” az emigrálásban. És ebbe simán belefér, hogy Orbán Viktor szerint csak a gyávák maradnak itthon.

Nagy kár, hogy nem esik szó azokról a komfortzónájukat elhagyó magyarokról, akik egyszer már elmentek innét, de valami miatt hazajöttek, aztán vakmerőségből, kalandvágyból vagy más okból itt maradtak. Nem esik szó a világlátott és bátor lúzerekről, akik az oktatás- és az egészségügy jelenlegi állapota, a hazai fizetések vagy a virágzó hungaropesszimizmus dacára ismét megpróbálnak együtt élni azzal a kelet-európai nyomorúsággal, amiben „boldogulhat ugyan az ember, de azért többnyire inkább rábaszik” (Gerlóczy Márton).

És most még nem esik szó a potenciális „hazahozottakról” sem, akikben ez az ország reménykedik. Én már – sajnos – nem vagyok ennyire bizakodó. Talán, mert én is a hazatért visszavágyók egyike vagyok, akinek nem az ország elhagyásához, hanem az országban maradáshoz kellett a bátorság. Az igazán szomorú az, hogy nem érzem érvényesnek a mindenhol jó, de legjobb otthon közhelyét. Nekem az itthon már nem annyira komfortzóna, sokkal inkább feladat van, és ezt nagyon nehéz elfogadni.

Ma, amikor a hazai sajtó egy drónfelvételes videóriport tipikusan atipikus történetétől is hangos, én csöndben egy teljesen átlagos, Kínában rögzített videós anyagon flashelek. Azon, amelyiken egy sofőr autóval hajt bele egy étterem kirakatüvegébe, és persze senki sem sérül meg. A maguk módján valamelyest örömteli és olyan nagyon jellemző dolgok az ilyenek. Azokra a képtelen dolgokra emlékeztetnek, amik csak Kínában történhetnek meg. Mert Kínában bármi megtörténhet, ebben egészen biztos vagyok. Talán ezért sírom most vissza az ezen a platformon oly sokat emlegetett maszkot, légtisztítót, tömeget. A köpeteket a járdán, a csótányt az étteremben, a patkányt a szemét között. A rendszert, az egyenruhát, a csillagot. A propagandát, az olykor elérhetetlen tévéadást, a kamerákat.

A világpolgárok védett buborékát, ahová derűsebb napokon nem érkezett valamiféle szégyenteljes hír Magyarországról, ami miatt magyarázkodnom kellett. Most nehéz lenne eldönteni, hogy melyik a rosszabb érzés: külföldön élő magyarként széttárni a kezem azok miatt a dolgok miatt, amiket sem befolyásolni, sem megváltoztatni nem tudok, vagy ugyanezt itthon érezni.

A helyzet az, hogy az elutazókat – bátorságtól függetlenül – csak biztatni tudom. Főleg arra, hogy maradjanak távol olyan sokáig, ameddig csak lehet.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.