Nonstop giccs a kastélyban – Európai szellemváros Peking mellett

Mézeskalácsház holland szélmalom babakék házfal cementes csacskamacska műanyag galambok Churchill hamvadó szivarvége páncélos lovag telefonfülke bronzfóka teraszról integető jódlizó pár Mozart szobor csirkeláb körömmel és Európát – mint a világot – istenítő kínai karakterek.

Ez a Tom Wolfe-i felütés közel nem rémiszt meg és nem is istenít annyira, mint a „Varázslatos Alpesi Tündérmesék” fantázianevű rezervátum, ahová a Kínában már eleve groteszken hangzó nagy karácsonyi síelőparti alkalmával sodort el az élet.

Ha nem a szervezők visznek, talán sosem kerestem volna rá az Osztrák–Magyar Monarchia ízlés- és formavilágára hajazó, túlzás nélkül übergiccses Európa-kópiára, ami felfoghatatlan módon ötvözi a 19. századi enteriőrt az öreg kontinens végtelenül sztereotip és megmosolyogtató interpretációival.

A központtól 35 kilométerre lévő – és még Pekinghez tartozó – külvárosban, egy Huairou nevű zöldövezetben járunk, ahol az ablakpárkányra cementből készült, ijedten felreppenő galambokat ragasztottak, és a sárga telefonfülkékkel szegélyezett kis úton egymást érik az ürességtől kongó európai szatócsboltok. A sarkon, éppen a hídon átkelő bronzfóka árnyékában szélmalom kelleti magát; a hozzá tartozó emelvényen bajor népviseletben integető pincérnők sorakoznak, mintha csak az innsbrucki népművészeti múzeumból léptek volna elő. A köténykötős asszonyok a néhány házzal arrébb tündöklő román cukorkabolt és borbélyüzlet hívogató kompozíciójára merednek üvegszemeikkel, és milyen rosszul teszik, mert a mellettük lévő új-zélandi kencéket és a nagyon „vintage olívaolajat” kínáló placc ezerszer hívogatóbbnak tűnik. Felteszem, hogy a bajor sörház készakarva került az olasz makarónit és az igazi ír sört árusító étteremhalmaz mellé, ugyanakkor az utazót némiképp megnyugtató Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank (ICBC) éjjel-nappal üzemelő fiókja már egy kicsit nyomasztó közelségben van, főleg annak fényében, hogy az utca végén pompázó ötcsillagos Sissi-kastély árai eléggé emlékeztetnek az igazi európai ötcsillagos szállodák penthouse lakosztályainak áraira.

A hatásvadász kompozíció minden centiméterét így tervezhették, a „plasztikkoncepció” viszont egy kicsit jól érvényesül: az integető figurákhoz hasonlóan az üzletek sem igaziak, így aztán sosem tudjuk meg, mit rejt a „Beautiful Life” nevű bolt, ahogy a cégér szerint 24 órában üzemelő, nyugati ételekre szakosodott „Western Food Étterem” is kamu, de a 24 óra legalább stimmel: a hely ugyanis soha nincs nyitva.

A kínai adótörvényeknek és a sajátos redisztribúciónak köszönhetően a terület beépítésére adódó lehetőségek valóságos aranybányák a nagyot álmodó befektetőknek és a kínai kormányhoz közel álló fejeseknek, csak éppen ez a bizonyos aranybánya az egyetlen sanszuk is arra, hogy fennmaradjanak. Az efféle nagy kiterjedésű, az agglomerációhoz tartozó területeken ugyanis szinte senki sem lakik, az egész a turistákért van, és hiába virágzik az ingatlanipar, a helyiek csak szellemvárosnak becézik Peking a maga nemében stílusos, de egyébként valóban félelmetes és félelmetesen kihalt részeit.

Mivel a karácsonyi vizit apropóját az egyik nagy belga sörgyár – és a program kedvéért a szállás árának barátibbá faragása – adta, két koccintás között baldachinos ágy, márványkandalló és a létező legművibb borospince vett körül, nem is beszélve a Ferenc József arcáról készített makettről és a hol Erzsébetet, hol már az 1955-ös Sissi-trilógiában látható Romy Schneidert ábrázoló festményekről és fotókról. A folyosó végére állított páncélos lovagot és a kissé túlzó festményáradatot elnézve az esti órákban az az érzésem támadt, hogy ebben a szellemvárosban az éj leple alatt mindezek életre kelnek majd: a páncél elindul a perzsaszőnyegen, a vászonra pingált arcok pedig afféle hátborzongató módon a szemüket forgatják, de talán a támogató nagylelkű, kifogyhatatlan sörkútja, vagy csak a síelésnek köszönhető jóleső fáradtság hamar feledtette velem az efféle félelmeket.

A komplexumtól pusztán jó félórányira lévő síparadicsom is megér egy misét, egyrészt azért, mert a hó teljes egészében mesterséges, másrészt pedig, mert az egész a kínai nagy fal egyik lezárt része mellett található, így az ember a sífelvonón nem mindennapi látványban részesül. A fenti megfogalmazás persze megközelítőleg sem írja le az élményt, hiszen a nem mindennapi látvány Huairou övezet minden egyes négyzetméterére vonatkoztatva egészen enyhe kifejezés.

Az étkezések alkalmával már gyanúsabb volt, hogy Peking nincs messze, ebédre ugyanis nyugatiasnak keresztelt, vörösborban főzött marhahúsos tészta, azaz a kínai bolognai spagetti várt, de még ez az élmény sem tudta teljes egészében feledtetni a tévében nonstop, kizárólag kínai szinkronnal futó, mindig a közepéről induló és kikapcsolhatatlan, Ernst Marischka-féle Sissi-filmet.