Változatok egy illúzióra – A kék ég Pekingben

  • Kovács E. Málna
  • 2014. november 18.

Magyar Mandarin

Pekingben mintha készakarva ontanánk magunkból a füstölt szalonnára emlékeztető, letagadhatatlan bukét, amikor a metróban a hajunk, az arcunk és a szagunk is összeér. Odakint a felszínen meg tényleg az egész mindenség eltűnik.

Az amerikai álom azt jelenti, hogy az ember a kertvárosban lakik, ahol otthon heti kétszer-háromszor kiül a teraszra elszívni egy jó füves cigit. A kínai álom pedig azt, hogy van egy lakásod a belvárosban, és havonta akad egy, maximum két napod, amikor maszk nélkül ki tudsz menni friss levegőt szívni. Ezeket nem én mondtam, de még csak a blikkfangos felütést sem én találtam ki, ugyanis ha légszennyezésről és Kínáról van szó, akkor minden Pekingben élő és dolgozó újságíró a kínai humorista, Henry Guo fenti poénját idézi majd, aki ezzel az összehasonlítással kezdte valamelyik stand-up előadását. A helyzet az, hogy e sorok születésekor a Henry-féle sztenderdekre jócskán ráver a közelmúlt kék színű, tiszta égboltja, amit itt Pekingben az elmúlt napok fontos csúcstalálkozói miatt csak „APEC-kéknek” hívunk, nem kis gúnnyal a hangunkban.

Az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcsot megelőző intézkedések ugyanis drámaian megváltoztatták a kínai főváros, sőt a nagyobb tartományi jogú városok életét is. A gyári munkások nagy része átmenetileg munkanélkülivé vált – a munkahelyüket ugyanis bezárták –, a fázósabb irodisták lila körmökkel gépeltek, a szerelmesek pedig a csillagokat bámulták a telihold fényében. Noha Kínában nyilván az efféle találkozóktól mentes időszakokban is akad a városban nem működő gyárépület, telihold meg szerelem is, az biztos, hogy a 69 gyár leállításával és további 72 működésének korlátozásával, illetve azzal, hogy a szénnel való fűtést és az autóhasználatot is részlegesen limitálták, azaz a kormányzati autók 70 százalékától átmenetileg bevonták a működési engedélyt, szinte egy éjszaka alatt ebből az értékből:

false

ez lett:

false

 

A kínai vezetés döntése értelmében megengedhetetlen lett volna, hogy Barack Obama vagy Vlagyimir Putyin egy olyan városba érkezzen, ahol szennyezett a levegő, és ahol az ember az orránál tovább nem nagyon lát.

Mert mi volt a jellemző az idei APEC-csúcs előtti időszakra? Mi a jellemző egyébként? Ősszel/tavaly tavasszal/ karácsonykor/ vagy általában az év nagyobbik hányadában?
Füstköd. Porméreg. Pöfék. Ammónium-szulfid. Kén-dioxid. Az acél-, a textil- meg a vasipar megbetegítő mellék- és végtermékei. A vakító Swarovski-kristály a védőmaszkokon: az egykor fehér, de már beszürkült vagy mintás kiegészítőkön, amik százával, ezrével vonulnak, feszülnek a tömegeken. Filléres vagy éppen méregdrága sanszok arra, hogy az ember gyermeke ötéves korára nem lesz asztmás, és felnőttként nem a tüdőgondozóban kell kezdenie a napot. Az év nagyobbik, sötétebb és a mostaninál komorabb hányadában a télikabátok hanyagul, mintha készakarva ontanák magukból a füstölt szalonnára emlékeztető, letagadhatatlan bukét, ahogy a metróban a hajunk, az arcunk és a szagunk is összeér. Odakint a felszínen meg – csak mint a szürke szamárnak szokás – minden, tényleg az egész mindenség eltűnik.

A felsoroltakat az elmúlt bő egy hétben a Pekingbe érkező magas rangú politikusok biztosan nem akarták volna megtapasztalni, ahogy az átlagemberek nagy része úgy általában nem akarná. De csodát tenni – minden optimizmus és igyekezet ellenére – sem lehetett, így a csúcstalálkozó első napján, amikor a levegőben a szálló por koncentrációja jóval magasabb volt az optimálisnál, a kínai kormány rövid időre hozzáférhetetlenné tette a máskor egyébként jól bevált és napi használatban lévő légszennyezettség-mérő mutatókat, különös tekintettel a pekingi amerikai nagykövetség szuperérzékeny műszereire.

Krasznahorkai László a kelet-kínai Nanjingban tett látogatásakor még olyan keserűen fogalmazott, hogy „nincs szó erre a reménytelen színre, a barnának és a szürkének erre a lassan gyilkoló változatára, ami beteríti (…) a várost”. Az elmúlt napokban azonban – ahogyan ez a 2008-as olimpiai játékok ideje alatt is így volt –, szinte nyomát sem lehetett látni az efféle reménytelenségnek, így még a legtájékozottabb utazót (legyen bár maga az amerikai elnök) is megtéveszthette az illúzió. Az illúzió, hogy a szikrázó égbolt egy légszennyezéstől mentes, egészséges Peking felett ragyog, ahol a gazdasági mutatók ismeretében vitathatatlan, hogy rendületlenül pezseg például az acél-, a textil- és a vasipar, virágzik a kohászat. Tény, hogy ez a szebb, és ez a ritkább, ez a „kék változat”.

Csak kár, hogy a másik alternatíva meg a füstködös-pormérges átláthatatlan káosz, ahol hiánycikk a maszk, és tömve vannak a tüdőgondozók. Hát ez meg a sztenderd, az igazi és a „lassan gyilkoló változat”.

FRISSÍTÉS: 2 kép, amin a különbség felettébb nyilvánvaló:

Az APEC-csúcs idején

Az APEC-csúcs idején

Fotó: Yves Chan You

Egy héttel az APEC-csúcs után

Egy héttel az APEC-csúcs után

Fotó: Yves Chan You

Figyelmébe ajánljuk