A kegyetlenség ellen nem küzdhetünk ostobán

  • Schilling Árpád
  • 2015. szeptember 21.

Magyar termék

Ha már az államból élünk, mi, értelmiségiek, akkor vállaljuk is a felelősséget azért, amit a nevünkben művelnek. Schilling Árpád reakciója egy nemzetközi nyílt levélre.

Petícióval küzdeni a fasizmus ellen nehéz. Hogy ne mondjam, lehetetlen. Különösen akkor, ha a petíció olyan hülyeségeket állít, mint ez itt.

„Természetesen nem mi vagyunk felelősek azért, hogy destabilizálódtak és összeomlottak azok az országok, ahonnan most menekülnek az emberek. Nem mi változtattuk olyan hellyé őket, ahol állandó a rettegés, erőszakos halál fenyeget, az emberélet pedig ’magányos, szegény, állatias és rövid’. A mi országainknak – ellentétben azokkal, amelyek gyarmati és birodalmi múltat tudnak maguk mögött, a háború után pedig szélesre nyitották határaikat a bevándorlók előtt – nincsenek tapasztalataik arról, hogy milyen a mindennapi érintkezés a messzi országokból és távoli kultúrákból érkező emberekkel.” (A levelet a varsói Stefan Batory Alapítvány felhívására írta alá 100 értelmiségi, művész és politikus, főleg a kelet-közép-európai új uniós tagállamokból, köztük több magyarral – a szerk.)

Mindennapi érintkezés a magyar-horvát határon

Mindennapi érintkezés a magyar-horvát határon

Fotó: MTI

Lengyelország és Magyarország is tagja a NATO-nak és az EU-nak. Éppen ezért közvetlen vagy közvetett résztvevője volt egy sor olyan katonai akciónak, amelyek elsődleges célja volt egyes afrikai vagy közel-keleti országok kormányainak a megbuktatása. Mivel ezek a katonai akciók nem elég körültekintően voltak előkészítve és végrehajtva, illetve az akciók mögött álló államok elhanyagolták, avagy kizárólag önös céljaikra használták az újjáépítést, emberek milliói számára vált lakhatatlanná és élhetetlenné a korábbi otthonuk.

Azok a „bátor” értelmiségiek, akik most aláírták ezt a petíciót, szándékukkal ellentétesen nemhogy csökkentették volna a menekültválság körüli félreértéseket, hanem maguk is jelentősen hozzájárultak a Kelet-Európára oly jellemző tudatlansághoz. Ez a petíció csak arra jó, hogy megnyugtassuk nem túl aktív lelkiismeretünket: mi semmiről sem tehetünk, ráadásul nem is láttunk még se négert, se arabot, de vagyunk annyira jószívűek, hogy segítünk nekik, ha már itt vannak.

Fene a jó dolgotokat, barátaim! Hát ha már az államból élünk, mi értelmiségiek, akkor vállaljuk is a felelősséget azért, amit a kormányaink a mi nevünkben, a tőlünk kapott felhatalmazásra alapozva művelnek. Ne csak akkor emlegessük az EU-t, amikor a jótéteményeit élvezzük. Merjünk szembenézni vele, hogy európai polgárokként már nem hivatkozhatunk arra, hogy bezzeg nekünk nem is voltak gyarmataink, mert mi csak szerencsétlen kelet-európaiak vagyunk.

A helyzet az, hogy az Európai Unió kormányainak egy olyan problémát kell megoldania, aminek az előidézésében aktívan részt vettek. Nem humanitárius megfontolásból, nem keresztényi szeretetből kell most hosszú távú és hatékony megoldást találni, hanem azért, mert részben mi, európaiak hoztuk ilyen szerencsétlen helyzetbe ezeket az embereket. Felelősek vagyunk a tetteinkért. Felelősek vagyunk azért is, amit közvetlenül nem mi idéztünk elő, de a mi figyelmetlenségünk, léhaságunk, nemtörődömségünk volt az oka annak, hogy végül megtörtént.

A szívtelenség, a kegyetlenség ellen nem küzdhetünk ostobán, a közös bűneink palástolásával. Aki ezt a levelet aláírta, az vagy nem olvasta, hogy mi van benne, vagy olyan tájékozatlan, hogy jobb, ha többé semmilyen nyílt levelet nem ír alá.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.