Megöröklött balhitek s kényszerképzetek (Radnóti) rontják meg életünket, a természetünkké lett gyanakvás, a meg nem oldott életproblémáink másokra vetítése, egyáltalán: a világ felosztása Miránk meg a Másokra. Reisz Gábor filmje ezekről a végtelenül mérgező dolgokról beszél könnyeden, ugyanakkor szemérmes fájdalommal.
Ábelnek (Adonyi-Walsh Gáspár) érettségire kéne készülnie, de képtelen a bemagolandó, ám számára érdektelen történelmi tételekre koncentrálni, talán éppen azért, mert otthon, nemzeti érzelmű („fideszes”), a kommunista rendszer által (nemesi) származása miatt egykor kisemmizett családjában örökké ez van műsoron: a múlt sérelmei és szenvedései. Egy katicabogár jobban érdekli őt, mint Julius Caesar, akinek életét és korát nem is tudja ismertetni az érettségin. Pláne, hogy tanára némi éllel érdeklődik, hogy ugyan már miért visel kokárdát zakóján. Júniusban. Jakab, a tanár (Rusznák András) demonstrációnak véli a március óta egyszerűen fenn felejtett jelvényt, mert neki meg olyan háttere van, ahol nemzeti színek ünnepeken kívüli használata kifejezetten fenyegetésként értelmeződik, ugyancsak a (zsidó) származás okán, amely, bár itt nem esik róla szó, közismert, milyen sérelmek és szenvedések ürügye lehetett – szintén a múltban. Ábel apjának (Znamenák István) régóta bögyében van a „liberális” tanár, s bár a jobbik fele tudja, hogy fiacskája nem a kokárda miatt bukta el a vizsgát, később, amikor már az eset kiszivárgott, és egy (Hatházi Rebeka játszotta) inkább ambiciózus, mint etikus újságírónő (aki a „kisebbségiként üldözött erdélyi magyar” szintén nagyon alkalmas sámlijáról próbál magasabb pozíciókat elérni – sikerül is neki) cikke nyomán hirtelen országos „ügy” lesz belőle, nem habozik beleállni abba, s a kínálkozó lehetőséget kihasználva megumbuldálni egy második esélyt a felkészületlen ifjúnak. Aki viszont, szerencsétlen magyarázkodásának és még szerencsétlenebb interjújának következményeit felmérve egyre tisztábban kezdi látni – főleg, hogy (elérhetetlen) szerelme a képébe is vágja –, hogy mennyire kihasználják.
Megannyi, egymástól szakadékokkal elválasztott sziget. Nemcsak a meghurcolt tanár és a sértődött szülő nem érti egymást, de a közösségi tereken, a munkában, a család(ok)ban is gátolt a kommunikáció, mindenki a saját, külön bejáratú realitásából kéri számon (nem is a Másikon, „ezeken”, csak a másikon, a legközelebb állón), hogy az miért nem az ő nótáját fújja. És mindent áthat a rossz közérzet. A lose-lose helyzet, a megoldhatatlanság tudata.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
