Film

Ezek

Reisz Gábor: Magyarázat mindenre

  • 2023. október 4.

Kritika

Mikor kezdődött? Valamelyik kormányváltásnál? A rendszerváltáskor? ’56, esetleg ’44 vagy Trianon után? De hiszen már Ady is erről, a lelkek temetőjéről ír: a szomorú, sőt halálszagú magyar rónáról, amely lakhely, élettér, egyszersmind a dolgok állapota, ahogyvansága.

Megöröklött balhitek s kényszerképzetek (Radnóti) rontják meg életünket, a természetünkké lett gyanakvás, a meg nem oldott életproblémáink másokra vetítése, egyáltalán: a világ felosztása Miránk meg a Másokra. Reisz Gábor filmje ezekről a végtelenül mérgező dolgokról beszél könnyeden, ugyanakkor szemérmes fájdalommal.

Ábelnek (Adonyi-Walsh Gáspár) érettségire kéne készülnie, de képtelen a bemagolandó, ám számára érdektelen történelmi tételekre koncentrálni, talán éppen azért, mert otthon, nemzeti érzelmű („fideszes”), a kommunista rendszer által (nemesi) származása miatt egykor kisemmizett családjában örökké ez van műsoron: a múlt sérelmei és szenvedései. Egy katicabogár jobban érdekli őt, mint Julius Cae­sar, akinek életét és korát nem is tudja ismertetni az érettségin. Pláne, hogy tanára némi éllel érdeklődik, hogy ugyan már miért visel kokárdát zakóján. Júniusban. Jakab, a tanár (Rusznák András) demonstrációnak véli a március óta egyszerűen fenn felejtett jelvényt, mert neki meg olyan háttere van, ahol nemzeti színek ünnepeken kívüli használata kifejezetten fenyegetésként értelmeződik, ugyancsak a (zsidó) származás okán, amely, bár itt nem esik róla szó, közismert, milyen sérelmek és szenvedések ürügye lehetett – szintén a múltban. Ábel apjának (Znamenák István) rég­óta bögyében van a „liberális” tanár, s bár a jobbik fele tudja, hogy fiacskája nem a kokárda miatt bukta el a vizsgát, később, amikor már az eset kiszivárgott, és egy (Hatházi Rebeka játszotta) inkább ambiciózus, mint etikus újságírónő (aki a „kisebbségiként üldözött erdélyi magyar” szintén nagyon alkalmas sámlijáról próbál magasabb pozíciókat elérni – sikerül is neki) cikke nyomán hirtelen országos „ügy” lesz belőle, nem habozik beleállni abba, s a kínálkozó lehetőséget kihasználva megumbuldálni egy második esélyt a felkészületlen ifjúnak. Aki viszont, szerencsétlen magyarázkodásának és még szerencsétlenebb interjújának következményeit felmérve egyre tisztábban kezdi látni – főleg, hogy (elérhetetlen) szerelme a képébe is vágja –, hogy mennyire kihasználják.

Megannyi, egymástól szakadékokkal elválasztott sziget. Nemcsak a meghurcolt tanár és a sértődött szülő nem érti egymást, de a közösségi tereken, a munkában, a család(ok)ban is gátolt a kommunikáció, mindenki a saját, külön bejáratú realitásából kéri számon (nem is a Másikon, „ezeken”, csak a másikon, a legközelebb állón), hogy az miért nem az ő nótáját fújja. És mindent áthat a rossz közérzet. A lose-lose helyzet, a megoldhatatlanság tudata.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk