Film

7500

  • SzSz
  • 2020. augusztus 23.

Mikrofilm

A repülő úgy vált az elmúlt évtizedekben tömegközlekedési eszközzé, hogy a biztonsági előírások okozta kényelmetlen légkör a mai napig csak erősödik. Viszont radikálisan csökkent a gépeltérítések, így a vonatkozó filmek száma is – a témában azonban így is kikerülhetetlen 9/11, illetve Paul Green­grass United 93-asa.

Sokáig úgy tűnik, a 7500 is a greengrassi úton halad: térfigyelő kamerák feszült egyhangúságában gyanús alakok érkeznek a repülőtérre. Ám a talált szalagosból a cockpitbe lépve ottfelejtett kamerásra vált a mozi. A pilóták folyamatosan szakszavakkal kommunikálnak, a gép Berlinből Párizsba tart, a másodpilóta azonban amerikai; ne legyenek kétségeink, ki fog a film végére hőssé válni. Főleg azért, mert amikor elkezdődik az akció, az egész erőltetett realizmusra már csak a helyszínbe kapaszkodó görcsös ragaszkodás emlékeztet: egy percre sem lépünk ki a pilótafülkéből, akkor sem, ha a dráma az előtt, vagy épp az utastérben történik. A terroristák megpróbálják átvenni az irányítást a gép felett, majd amikor mindez sikerül, elindul a lélektani harc. Aztán hipp-hopp, nagyobb meglepetések vagy fordulatok nélkül már véget is ér a film.

A nyílegyenes dramaturgiájú, röpke másfél órás utazás alatt
Joseph Gordon-Levitt a vezetőnk. Szinte végig az ő arcán nyugszik a kamera; izzad és könnyezik is becsülettel – de ami még fontosabb, úgy is képes szimpátiát kelteni, hogy gyakorlatilag semmit nem tudunk meg róla azon kívül, hogy az egyik stewardess a felesége, aki egy rágó formájában emlékezteti rá, hogy reggelente erős szájszaga van.

Elérhető az Amazon Prime-on

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.