Film

7500

  • SzSz
  • 2020. augusztus 23.

Mikrofilm

A repülő úgy vált az elmúlt évtizedekben tömegközlekedési eszközzé, hogy a biztonsági előírások okozta kényelmetlen légkör a mai napig csak erősödik. Viszont radikálisan csökkent a gépeltérítések, így a vonatkozó filmek száma is – a témában azonban így is kikerülhetetlen 9/11, illetve Paul Green­grass United 93-asa.

Sokáig úgy tűnik, a 7500 is a greengrassi úton halad: térfigyelő kamerák feszült egyhangúságában gyanús alakok érkeznek a repülőtérre. Ám a talált szalagosból a cockpitbe lépve ottfelejtett kamerásra vált a mozi. A pilóták folyamatosan szakszavakkal kommunikálnak, a gép Berlinből Párizsba tart, a másodpilóta azonban amerikai; ne legyenek kétségeink, ki fog a film végére hőssé válni. Főleg azért, mert amikor elkezdődik az akció, az egész erőltetett realizmusra már csak a helyszínbe kapaszkodó görcsös ragaszkodás emlékeztet: egy percre sem lépünk ki a pilótafülkéből, akkor sem, ha a dráma az előtt, vagy épp az utastérben történik. A terroristák megpróbálják átvenni az irányítást a gép felett, majd amikor mindez sikerül, elindul a lélektani harc. Aztán hipp-hopp, nagyobb meglepetések vagy fordulatok nélkül már véget is ér a film.

A nyílegyenes dramaturgiájú, röpke másfél órás utazás alatt
Joseph Gordon-Levitt a vezetőnk. Szinte végig az ő arcán nyugszik a kamera; izzad és könnyezik is becsülettel – de ami még fontosabb, úgy is képes szimpátiát kelteni, hogy gyakorlatilag semmit nem tudunk meg róla azon kívül, hogy az egyik stewardess a felesége, aki egy rágó formájában emlékezteti rá, hogy reggelente erős szájszaga van.

Elérhető az Amazon Prime-on

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.