A repülő úgy vált az elmúlt évtizedekben tömegközlekedési eszközzé, hogy a biztonsági előírások okozta kényelmetlen légkör a mai napig csak erősödik. Viszont radikálisan csökkent a gépeltérítések, így a vonatkozó filmek száma is – a témában azonban így is kikerülhetetlen 9/11, illetve Paul Greengrass United 93-asa.
Sokáig úgy tűnik, a 7500 is a greengrassi úton halad: térfigyelő kamerák feszült egyhangúságában gyanús alakok érkeznek a repülőtérre. Ám a talált szalagosból a cockpitbe lépve ottfelejtett kamerásra vált a mozi. A pilóták folyamatosan szakszavakkal kommunikálnak, a gép Berlinből Párizsba tart, a másodpilóta azonban amerikai; ne legyenek kétségeink, ki fog a film végére hőssé válni. Főleg azért, mert amikor elkezdődik az akció, az egész erőltetett realizmusra már csak a helyszínbe kapaszkodó görcsös ragaszkodás emlékeztet: egy percre sem lépünk ki a pilótafülkéből, akkor sem, ha a dráma az előtt, vagy épp az utastérben történik. A terroristák megpróbálják átvenni az irányítást a gép felett, majd amikor mindez sikerül, elindul a lélektani harc. Aztán hipp-hopp, nagyobb meglepetések vagy fordulatok nélkül már véget is ér a film.
A nyílegyenes dramaturgiájú, röpke másfél órás utazás alatt
Joseph Gordon-Levitt a vezetőnk. Szinte végig az ő arcán nyugszik a kamera; izzad és könnyezik is becsülettel – de ami még fontosabb, úgy is képes szimpátiát kelteni, hogy gyakorlatilag semmit nem tudunk meg róla azon kívül, hogy az egyik stewardess a felesége, aki egy rágó formájában emlékezteti rá, hogy reggelente erős szájszaga van.
Elérhető az Amazon Prime-on
