A kedvenc volt a BAFTA kedvence

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. február 11.

Mikrofilm

De a legjobb film azért a Roma lett.

Újabb Oscar-előrejelző versenyt rendeztek a filmvilágban. Ezúttal a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) rendezte meg díjkiosztó gáláját Londonban. A várakozásoknak megfelelően Jorgosz Lanthimosz A kedvenc (The Favourite) című kosztümös filmje kapta a díjak zömét. A legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó két fő elismerést azonban a nagy vetélytárs, az Alfonso Cuarón rendezte Roma vitte el.

A kedvencet tizenkét díjra jelölték, és ebből hetet el is hozott az Oscar-díjas győzelmek viszonylag megbízható előrejelzőjének tekintett BAFTA-rendezvényen. Ez az alkotás nyerte a kiemelkedő brit film, a legjobb produkciós tervezés, a legjobb smink, a legjobb eredeti forgatókönyv és a legjobb jelmeztervezés díját. De a legjobb női főszereplőnek, illetve mellékszereplőnek járó díjakat is az ebben a filmben nyújtott teljesítményéért kapta meg a XVIII. századi brit uralkodó, Anna királynő alakítója, Olivia Colman, illetve az udvarhölgyet játszó Rachel Weisz.

A kedvenc a legjobb film és a legjobb rendező díjáért is versenyben volt, e két fődíjat azonban a Roma című mexikói alkotás és rendezője, Alfonso Cuarón gyűjtötte be a patinás londoni Royal Albert Hall rendezvényközpontban tartott, éjszakába nyúló, fényes gálán.

A díjkiosztón részt vett Vilmos herceg, az Egyesült Királyság majdani uralkodója és felesége, Katalin hercegnő.

A hét díjra jelölt Roma kapta a legjobb nem angol nyelvű filmnek, illetve a legjobb fényképezésnek ítélt elismerést is.

A legjobb férfi főszereplő díját Rami Malek vehette át. Malek alakítja a Queen néhai frontemberét, Freddie Mercuryt a Bohém rapszódia (Bohemian Rhapsody) című, szintén hét díjra jelölt filmben.
Ennek az alkotásnak ítélték a legjobb hanghatásért járó elismerést is.

A legjobb film díjáért A kedvenc és a Roma mellett a Zöld könyv, a Csillag születik és a Csuklyások: BlacKkKlansman is versengett.

A rendezők mezőnyében Alfonso Cuarónnak A kedvencet készítő Lanthimos, valamint Bradley Cooper (Csillag születik), Pawel Pawlikowski (Hidegháború) és Spike Lee (Csuklyások: BlacKkKlansman) volt a vetélytársa.

A Bohém rapszódia rendezője, Bryan Singer jelölését ugyanakkor a brit filmakadémia a múlt héten "felfüggesztette", miután négy férfi nemrégiben azzal a váddal állt elő, hogy gyermekkorukban Singer szexuális támadást követett el ellenük. Az 53 éves Singer tagadja a vádat, a BAFTA állásfoglalása szerint azonban a terhére rótt szexuális visszaélések teljességgel elfogadhatatlanok, és összeegyeztethetetlenek az akadémia alapértékeivel. Singert három héttel a Queen-film befejezése előtt menesztették a Bohém rapszódia stábjából is, mert a gyártó szerint "megbízhatatlan magatartást" tanúsított a forgatáson, neve azonban a stáblistán maradt.

Olivia Colman versenytársa a legjobb színésznők mezőnyében Lady Gaga (Csillag születik), Viola Davis (Nyughatatlan özvegyek), Melissa McCarthy (Megbocsátasz valaha?) és Glenn Close volt.
Glenn Close a A feleség című filmben mutatott alakításért már elnyerte a legjobb drámai színésznőnek járó Golden Globe-ot.

A Freddy Mercuryt alakító Rami Malek a legjobb férfi főszereplő BAFTA-díját Christian Bale (Alelnök), Viggo Mortensen (Zöld könyv), Bradley Cooper (Csillag születik) és Steve Coogan (Stan & Ollie) elől vitte el.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.