Visszatér minden idők legsikeresebb természetfilmes sorozata – amíg még van miről forgatni

  • Szabó Ádám
  • 2019. február 10.

Mikrofilm

Több nagyszabású széria érkezését is bejelentették.

A Bolygónk, a Föld 2006-ban debütált, a második évad pedig nem kisebb szenzációt kiváltva 2016-ban érkezett. Mindkettő ott van az IMDb-n a legjobb sorozatok Top 5-ös listájában, sőt, a második évad egyenesen a valaha volt legjobb sorozatként van számon tartva a nézők szavazatai alapján.

A sorozat összesen 6 Emmy-t nyert, egyes felmérések szerint pedig úgy tartják, a második évad népszerűbb volt a fiatalok körében, mint az X-faktor.

Ennek ellenére nem úgy néz ki, hogy javulna a Föld helyzete, a sorozat és bolygónk hangja,

Sir David Attenborough a tavaly év végi klímacsúcson

például egyenesen civilizációnk végét prognosztizálta, ha sürgősen nem változtatunk környezetszennyező életmódunkon. Nem tudni, mindez a világ vezetőit mennyire hatotta meg, de a BBC Americánál biztosan felkapták a fejüket, hiszen nem csak a Planet Earth III érkezését jelentették be, hanem a 2011-es A fagy birodalma folytatását is. Igyekezniük is kell, hiszen nemsokára egyszerűen nem lesz miről forgatniuk: nemcsak egyes állatfajok, de a sarkkörök is veszélyben vannak.

A Bolygónk, a Föld harmadik évadja 2022-ben, A fagy birodalma folytatása 2021-ben érkezik. Előbbi nyolc egyórás epizódból áll majd, és minden idők legambiciózusabb természetfilmes sorozatának tartják, utóbbi a tervek szerint hat részes lesz. Arról nem szóltak a hírek, hogy Attenborough részt vesz-e majd a munkálatokban, a BBC szóvivője szerint túl korai még megnevezni, ki lesz a sorozatok hangja, de természetesen szívesen látnák Attenborough-t is.

Mindez valószínűleg azért nem fog megtörténni, mert a hírek szerint a természetfilmes

átpártolt a Netflixhez,

ahol nemcsak nagyobb költségvetés várja, de filmjei is hosszabb ideig elérhetőek lesznek, így több emberhez eljutnak, mint hagyományos tévés sugárzásnál. Ha valóban így alakult, akkor Attenborough és a BBC utolsó közös projektje az idén érkező One Planet: Seven Worlds lesz. A hétrészes sorozat minden epizódja egy-egy kontinensről szól majd.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.