2011, Kairó, napokkal járunk a több száz halottat követelő Tahrír téri tüntetéssorozat előtt: a közigazgatás minden szintjét teljes természetességgel szövi át a korrupció, az internet akadozik, a tévé rossz, az utcán tapintani lehet a feszültséget.
A főhősünk, Noredin nyomozó is a romlott rendszer része, jó szolgálatainak köszönhetően, na meg annak, hogy a rendőrfőnök a nagybátyja, ezredesi előléptetés vár rá. Csakhogy a Hiltonban rejtélyesen meggyilkolt bárénekesnő — akinek holtteste fölött Noredin kollégái mangót rendelnek a szobaszerviztől — vagy túlságosan emlékezteti láncdohányos, kiégett, esténként magányosan sörözgető nyomozónkat a balesetben meghalt feleségére, vagy Noredin éppen most érti meg életében először a beteg apja által szajkózott mondatot, "a méltóságot nem lehet megvásárolni, fiam". Vagy csak egyszerűen meghozott egy döntést: nem érdekli többé, mi jó, mi rossz, de nem lesz ugyanúgy bűnös, mint eddig.
Ha nem is szolgáltathat igazságot, de bukása közben eljuthat a saját igazságáig.
Úgyhogy Noredin a bűntény felgöngyölítése során elkezd a rendszer ellen dolgozni — ugyanúgy elfogadja a kenőpénzeket, de amikor föntről arra kérik, nem áll le a nyomozással. Hanem feltesz rá mindent.
| ||
Ebben a roppant hangulatos noir thrillerben — nagyszerű színészek, csodás operatőri munka, gyomorszorító zene — a szálak természetesen a legfelsőbb politikai körökhöz és az állambiztonsághoz vezetnek. Ahogy a bőrkabátos nyomozónk rágja magát befelé a háttéralkuk és korrupt viszonyok hálózatában, jelenetről jelenetre veszíti el mindenét — és persze noir antihőshöz méltóan eljut oda, ahol önmagával is le kell számolnia.
Az elsőfilmes svéd rendező, Tarik Saleh stílusosan vezeti elő ezt a kairói utcákon kibontakozó modern noirt, és jó érzékkel helyezi a történet hátterébe a közösség igazságszolgáltatását is — vagyis a forradalmat.
Noredin ébredése a társadalmi változások allegóriája is egyben: ő az a magányos forradalmár, akinek önmagát kell megdöntenie. Nem véletlenül a két szál a csúcsponton találkozik, és Noredin a forrongó nép sorai között találja magát — rendőrként.
| ||
Persze egyáltalán nem biztos, hogy az események után több lesz az igazság, ezt a film nem állítja, sőt. De azért nem zárja ki teljesen.
A film a Sundance-en kapott egy díjat, amúgy távol maradt a nagy fesztiváloktól — ezt a fajta társadalmilag érzékeny, műfaji alapú, halkszavú, előtérbe türemkedő szerzői vízió nélküli filmezést ritkán szokták elismerni a nagy európai filmfesztiválokon.
Pedig A kairói eset így két évvel a bemutatása után is érdemes a figyelmünkre: ilyen hiteles, profin kivitelezett, társadalmi folyamatokba ágyazott, „filozofikus“ krimit ritkán látunk, és még arról is képet kapunk közben, hogyan működött az egyiptomi rendszer Mubárak alatt.
Különösen ajánljuk azoknak, akiknek eszébe jutott már, hogy indulnak a Lee Marvin-hasonmás versenyen.
A kairói eset from Cirko Film on Vimeo.
