Tévésorozat

Az izraeli kém: kétszer egy dimenzió

  • Bori Erzsébet
  • 2020. január 1.

Mikrofilm

Aki attól félt, hogy Ali G vagy Borat lehengerlő figurája előtör a komoly szerep alól, annak nincs mitől tartania.

Sacha Baron Cohen meggyőzően formálja meg Izrael híres kémjét – már amennyire a forgatókönyv megengedi neki. Hogy „igaz történetet” látunk, az fenntartással kezelendő, hiszen Eli Cohen alakja köré legendák szövődtek az idők során, és ezekre most még jó pár lapáttal rátesznek.

Hasonló vagy még nagyobb fenntartás jár a szíriai reakcióknak: az arab világban, ki hinné, nem fogadták jól „a Moszad fércművét”. A kulcsszereplők közölték, hogy nem ismerték Kamel Amin Thaabetet (Eli fedőneve), sohasem találkoztak vele, a lebukásáig nem is hallottak róla. A „bukott kém” közelébe sem jutott a hatalom felső köreinek, legfeljebb másod-, harmadvonalbeli kapcsolatai lehettek. Arra nincs válasz, hogyan tevékenykedhetett akkor négy éven át zavartalanul egy rendőrállam szívében, hogyan tehette be a lábát a Golán szigorúan elzárt katonai körzetébe, és hogyan juthatott titkos információkhoz.

false

 

Fotó: Netflix

A sorozat kétarcú hőse civilben szerény hivatalnok, rajongó férj, inkább félénknek mondható, némi passzív-agresszív beütéssel; erős bizonyítási vágy dolgozik benne, mert úgy érzi, Egyiptomból érkezett arab–zsidóként másodosztályú állampolgárnak tekintik.

A Moszaddal még szülőhelyén került kapcsolatba, aktív szerepet vállalva a veszélyeztetett diaszpóra kimenekítésében. Odahaza már hiába ajánlkozott, a szolgálat nem kért a túlbuzgó amatőrökből. Nem egészen érthető, miért az ő nevét húzták ki mégis a kalapból, amikor sürgősen szükségük lett egy Szíriába telepítendő ügynökre.

Postamunkában kapta meg az alapkiképzést,

és még az arabtudása sem bizonyult egyértelmű előnynek: az egyiptomi akcentusát át kellett állítani szíriaira. (Erre a sorozat nem tér ki: a nyelvi hitelességre eleve nem sokat adnak az alkotók.) Eli minden téren csodás előmenetelt mutat, ám a sietség sajnos megbosszulja magát, két epizóddal később kiderül, hogy az új skillek nem épültek be készségszinten (a másik lehetőség, hogy a szerzők már elfelejtették az első részt, amelyben emberük volt a leggyorsabb futó, és sasszemmel szúrta ki a követőit).

Eli kém énje homlokegyenest a civil ellentéte: sármőr és humorharold, az esztelenségig vakmerő, fegyelmezetlen, és azután sem vesz vissza, hogy már retteg a lelepleződéstől. Tartótisztje (Noah Emmerich) nem töri magát, hogy kordában tartsa, és nem sokkal tűnik profibbnak az ügynökénél. A Moszadot megdicsőülés helyett gyengén szervezett, elképesztően laza titkosszolgálatnak látjuk, ahol nem működik az ellenőrzés, nincsenek operatív szabályok, a rádiósok evés-ivás, meccsnézés közben fogadják a csúcsügynök hívásait, amelyeknek nincs korlátozva az időtartama; Elit a három otthonléte alatt nem képzik tovább, és kísérlet sem történik az elavult felszerelése cseréjére. De ő csak szállít és szállít.

Ha mindezt lenyeltük, már csak a figurák egydimenziósságával – Eli esetében kétszer egydimenziósságával – kell szembesülnünk. Gideon Raff író-rendező-kreátor a Homeland izraeli eredetijének (Hatufim) alkotójaként vált ismertté, és az ő nevéhez fűződik a szintén a Netflixen látható Vörös-tengeri búvárparadicsom is. Ezúttal mintha nagy lett volna rá a kabát, úgy a történetvezetés, mint a jellemábrázolás számos kívánnivalót hagy maga után, a bevetett suspence-klisék pedig sajnálatosan megkoptak Hitchcock némafilmjei óta.

Ezer szerencse, hogy a sztoriban és Sachában van annyi svung, ami nézhetővé, helyenként kifejezetten érdekessé teszi Az izraeli kémet.

Elérhető a Netflixen

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.

Egyszerű világpolgár, hídépítő

  • Mártonffy Marcell

Észak-amerikai pápára senki sem számított. Íratlan szabály volt – állítják bennfentesek –, hogy jezsuita és amerikai szóba sem jöhet. A szilárd alapelv egyik fele 2013-ban, másik fele 2025. május 8-án dőlt meg. A Chicago környékéről származó Robert Francis Prevost bíboros a megbízható szakértők listáján sem szerepelt a legesélyesebbek között. A fehér füst azonban meglepően hamar előgomolygott a Sixtus-kápolna ideiglenes kéményéből.