A következő Oscar nagy esélyesei és filmtörténeti kuriózumok Budapesten

  • narancs.hu
  • 2024. október 21.

Mikrofilm

Az első Budapesti Nemzetközi Filmfesztiválhoz hasonló ínyenc filmválogatás ritkán érkezik hazánkba.

Október 29. és november 3. között különleges seregszemlét rendeznek a budapesti Corvin moziban, amely remélhetőleg hagyományteremtőnek bizonyul: a Budapesti Nemzetközi Filmfesztivál (BIFF) a nyugati filmfesztiválokon már bizonyított, legizgalmasabb mozifilmek magyar premierjei mellett retrospektív válogatást is bemutat.

Az esemény egyik legnagyobb izgalommal várt filmje A brutalista című epikus dráma (hetekkel a fesztivál kezdete előtt mindkét vetítésére elfogytak már a jegyek). Brady Corbet (Egy vezér gyermekkora, Vox Lux, A zsúfolt szoba) filmje egy Amerikába emigrált magyar építészről, az Adrian Brody alakította Tóth Lászlóról szól. A három és félórás történelmi drámát zajos sikerrel mutatták be az idei Velencei Filmfesztiválon, ahol a legjobb rendezőnek járó Ezüst Medvét is elnyerte. A filmet Budapesten forgatták, Brody, Felicity Jones és Guy Pearce mellett többek között Vilmányi Benett és Sztarenki Dóra is feltűnik benne. Egyik producere Petrányi Viktória, a vágója pedig Jancsó Dávid. Utóbbit máris a jövő évi Oscar egyik fő esélyeseként emlegetik, de jelen állás szerint a film számtalan egyéb kategóriában feltűnhet majd: ott lehet a legjobb film, a legjobb rendező és Adrien Brody révén a legjobb férfi főszereplő kategóriában is, hogy csak párat említsünk.

Ugyancsak találkozhatunk a jövő évi díjátadón a BIFF nyitófilmjével, A szent füge magjával. Ez az alkotás ugyanis a mindig jó eséllyel induló Németország hivatalos Oscar-nevezettje. Egy iráni ügyvédről, Imanról szól, akinek lehetősége van feljebb lépni a társadalmi ranglétrán, ez azonban azt is jelenti, hogy családjával együtt be kell állniuk a rezsim szolgálatába. A film többek között elnyerte a zsűri különdíját a cannes-i filmfesztiválon. Rendezőjét, Mohammad Rasoulofot 2020-ban a Berlini Filmfesztivál fődíjával díjazták a nálunk is bemutatott Nincs gonoszért, de eddig egyetlen játékfilmjét sem mutatták be Iránban, ugyanis elüldözték hazájából.

További, a legjobb nemzetközi film Oscar-díjáért versengő filmek is érkeznek a BIFF-re. A The Devil’s Bath Ausztria, míg a Kneecap Írország hivatalos nevezettje. Előbbi egy 18. században játszódó folkhorror a szigorú vallási dogmák között élő asszonyokról, utóbbi pedig egy szabadszájú feketekomédia egy zenetanárról és két semmirekellőről, akik Kneecap néven alapítanak rapegyüttest – mely valóban létezik.

A fesztiválon mutatják be az egyik legizgalmasabb brit rendező, Andrea Arnold új filmjét is. Az alkotó még 2005-ös, Darázs című rövidfilmjével nyert Oscart, négy évvel később pedig jött emlékezetes nagyjátékfilmes bemutatkozása, az Akvárium. Legutóbb egy tejgazdaságban élő tehénről készített dokumentumfilmet, most pedig a Bird című filmjével érkezik, melynek egyik főszereplője napjaink egyik legfelkapottabb színésze, az Oscar-jelölt Barry Keoghan. A történet egy Bailey nevű, Kentben élő fiatal lányról szól (Nykiya Adams első filmszerepe), aki bátyjával és apjával él, de egyiknek sincs túl sok ideje rá. A film az ő sorsán keresztül mesél a felnőtté válásról, szexizmusról és reményről.

Az Animal az Európai Parlament és az Európai Filmakadémia közös filmművészeti közönségdíja. A görög Sofia Exarchou filmje egy csapat animátort, azaz a hotelek közönségét szórakoztató zenés-táncos előadót mutat be.

A Minden, ami fénynek tűnik harminc éve az első indiai film, amelyet Cannes-ban vetítettek. A francia Oscar-jelölő bizottság rövidlistájára is bekerült, a legtöbben azonban azt várták, hogy Indiát képviselheti majd. A híresen kiszámíthatatlan indiai bizottság azonban hatalmas meglepetésre és még nagyobb felháborodásra nem ezt, hanem Kiran Rao Lost Ladies című filmjét választották; annak ellenére, hogy a Minden, ami fénynek tűniket Cannes-ban is díjazták, és máris minden idők egyik legszélesebb körben terjesztett indiai művészfilmjének számít. A mozi egy mumbai nővérről és lakótársáról szól, akik a nagyvárosi forgatagot hátrahagyva egy vidéki szigetre utaznak.

Az I Saw the TV Glow az idei év egyik leghangosabb indie filmsikerét aratta. Rendezője, a non-bináris Jane Schoenbrun már 2021-es We’re All Going to the World’s Fair című Sundance-en bemutatott horrorjával letette névjegyét. Ehhez hasonló különös hangulatú és látványvilágú film várható tőle, mely ugyancsak a tinédzserek szorongását helyezi fókuszba.

Anzix: Kísérleti mozi címmel külön szekciót kapnak a rendhagyó mozgóképes kísérletek. Ilyen Leos Carax Ez nem én vagyok című 41 perces alkotása, mely egyfajta önarckép. Ugyanebben a szekcióban nézhető majd a Kifulladásig – mellyel kapcsolatban csak a rendező, James Benning vallomását idéznénk: „2023. november 28-án a kaliforniai Pine Flatben lévő otthonomból a Great Western Divide-on át a Felső Kern folyóhoz vezettem. Azért jöttem, hogy filmre vegyek egy fát. A levelek narancssárgák voltak. Néhány percen belül olyan dolgok kezdtek történni, amelyeket nem terveztem. Azt gondoltam, a francba. Az elmúlt néhány évben számos erdőtűz égett ezen a területen. A szemem előtt zajló történések ennek voltak köszönhetőek. Elkezdtem filmezni, de ekkor megtámadtak a levegőből. Háború. Úgy volt, hogy a filmem egy pontosan olyan hosszúságú, nem-narratív film lesz, mint Godard Kifulladásig (1960) című alkotása, de végül mégis valami más lett belőle. Ez a Kifulladásig (2023).”

Az új filmek mellett retrospektív vetítések is lesznek 100 év Sherlock és a mozi nyomában címmel. Itt látható majd Buster Keaton legendás 1924-es vígjátéka, az Ifjabb Sherlock detektív, amely mai napig a legjobb Sherlock Holmes-film, és Keaton pályájának egyik legkiemelkedőbb darabja. Az idén elhunyt Alain Delonra egyik klasszikusával, az 1970-es A vörös kör című Jean-Pierre Melville-krimivel emlékeznek a szervezők. Szintén vetítik az Oscar-díjas Kathryn Bigelow kultikus 1995-ös cyber-thrillerét, a Strange Days – A halál napját; valamint Abbas Kiarostami filmtörténeti jelentőségű Close Up című dokumentumfilmjét.

További információk és jegyek a BIFF weboldalán érhetőek el.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.