A legnépszerűbb film is díjat kap az Oscaron

  • narancs.hu
  • 2022. február 15.

Mikrofilm

A gálának ráadásul három év után ismét lesz műsorvezetője.

A nézők visszahódítása helyett az Oscar a presztízsre pályázik – írtuk cikkünkben, melyben a jelöltek kihirdetése után vontuk le a főbb tanulságokat. Ahelyett ugyanis, hogy a nézők megnyerése érdekében bejutattak volna a jelöltek közé néhány sikerfilmet, inkább egy háromórás japán művészfilmnek, a Drive My Carnak szavaztak bizalmat. Úgy néz ki azonban, a díjat odaítélő Akadémia mégsem engedte el teljesen a fiatalok és a tévénézők kegyeiért folyó harcot: a ceremónián kiosztják majd a legnépszerűbb filmnek járó, rajongók kedvence fantázianevű Oscart is. Ezt ráadásul nem is az Akadémia több mint 10 ezer, filmesekből álló tagja adja majd oda: bárki szavazhat twitteren az #OscarsFanFavorite hashtaggel bármelyik, 2021-ben bemutatott mozira, március 3-ig. Sőt három twitteren szavazó vendégeivel együtt meghívást nyerhet a 2023-as gálára, ahol egy díjat is átadhat – vélhetően ugyanúgy a közösségi médiás verseny győztesének.

Nem ez az első próbálkozás egy hasonszőrű elismerésre: az Akadémia először 2019-ben gondolkodott el azon, hogy külön kategóriát hoz létre a legnépszerűbb filmeknek, hogy így próbálja megnyerni magának a közönséget. A terv nem aratott osztatlan sikert, ezért gyorsan el is vetették. A mostani ötlet viszont lényegében ugyanezt a célt szolgálja: azzal, hogy a Pókember: Nincs hazaút, vagy épp a legújabb James Bond is érintett lehet a gálán, abban reménykednek, hogy többen kapcsolnak majd oda a tévében. Persze egy csomó, jelölés nélkül maradt remek film kaphatna így esélyt – ilyen a Red Rocket, A francia kiadás, a Zola, vagy akármelyik, listánkon szereplő mozi – ám a box office sikerek mellett várhatóan inkább a trollkodásé lesz a főszerep: máris kampány indult például, hogy ismét díjhoz juttassák a Shreket, mely ugyan 2001-es film, így nem jelölhető, de hát az internetnek nem lehet parancsolni. 

Így, hogy a szavazás a twitteren zajlik, ráadásul még több fiatalhoz eljuthat az elismerés híre: a múltban az aranyszobrocskát illetően legfeljebb az OscarSoWhite hashtag pörgött, mikor egymás után több évben is kizárólag fehér színészek és rendezők kaptak jelölést. A legnépszerűbb film mellett az Akadémia még egy kampányt indított a közösségi médiában: OscarsCheerMoment hashtaggel várják a kedvenc, 2021-es filmes jeleneteket is, a győztest a tweetekkel együtt szintén bemutatják majd a díjátadón.

A ceremónia házigazdái Amy Schumer (Kész katasztrófa), Regina Hall (Horrorra akadva) és Wanda Sykes (Rossz anyák) komikusok lesznek. Legutóbb a 2018-as, A víz érintése sikerét hozó gálán volt hostja a shownak, majd Jimmy Kimmel szerepvállalása után három évig műsorvezető nélkül adták át a díjakat. Az elmúlt években az Oscar házigazda szerepe igazi forró krumplivá vált Hollywoodban: van, aki a mai napig nem felejtette el, milyen borzalmasat alakított; máskor elég volt, ha csak felmerült egy név, az internet népe azonnal rávetette magát és előcibált róla valami kompromittáló dolgot a múltból, ahogy történt ez Kevin Hart esetében.

A 94. Oscar-gálát március 27-én rendezik.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.