25 film 2021-ből, amit érdemes megnézni

Mikrofilm

Éves toplistánkba Oscar-díjas mozik, dokuk, westernek és magyar filmek is befértek.

2021-re valószínűleg valamiféle furcsa, átmeneti évként fogunk visszagondolni filmes szempontból. A tavalyi év egy részében a mozik itthon is zárva tartottak a pandémia miatt, a streamingplatformok pedig még inkább megerősítették pozíciójukat – ma már Magyarországon is dübörög a Netflix, az Apple Tv+, de egyre több tartalom érhető el magyar specifikációkkal az Amazon Prime-on is, nem beszélve az HBO Go-ról vagy a Google videótékájáról. Tavasszal aztán nálunk és a világ legtöbb részén ismét kinyíltak a filmszínházak, ám a koronavírus különböző variánsaitól való nagyon is jogos félelem, a korlátozások és előírások továbbra is éreztetik hatásukat: a bevételek csak a 2020-as, tragikus évhez képest növekedtek, a békebeli számoktól még mindig messze vagyunk. Nem csoda, ha sokan már kongatják a vészharangot, azt hangoztatva, hogy leáldozott a gigantikus büdzséjű filmek kora.

Tavaly a stúdiók a Warner vezérletével még csak tesztelték a legújabb terjesztési modelljüket, idén viszont egyre többen döntöttek úgy, hogy filmjeiket a mozikkal egy időben online is elérhetővé teszik. Persze akadtak kivételek: a halasztásaival moziláncot bedöntő James Bond például kizárólag a vásznakon akciózhatott, és nem is vallott szégyent. A box office nyertese azonban egyértelműen Pókember lett, aki a poszt-karantén időszakban először volt képes világszerte 1 milliárd dolláros bevételt elérni.

Szubjektív toplistánkban a 2021-es év legmaradandóbb filmjeit igyekszünk számba venni – a hazai terjesztés sajátosságai miatt a legjobbak között felbukkannak tavalyi, ám nálunk csak idén moziba kerülő filmek; a legutóbbi Oscaron elismert mozik és olyanok is, amelyek csak a jövő évi díjátadón rúgnak majd labdába. A listába azok a filmek kerülhettek be, amelyek a 2021-es naptári évben mutattak be Magyarországon, vagy épp idén váltak itthonról is elérhetővé online.

25. Egy igazán dühös ember

Guy Ritchie az elmúlt években leginkább biztos kezű, de kézjegy nélküli hollywoodi iparosként, vagy épp önmaga epigonjaként dolgozott. Az Egy igazán dühös emberrel azonban úgy tért vissza ahhoz, amiért igazán szeretjük, hogy végre nem próbál erőltetetten vicces, paródiaszerűen „guyritchies” lenni.

A pénzszállító című 2004-es francia film amerikai remake-je az a típusú régi vonalas kemény akciófilm, amelyből manapság egyre kevesebb készül. Nem is csoda, nehéz ugyanis az ezeréves toposzokat valóban szórakoztatóan újra tányérra rakni, Ritchie-nek azonban sikerült – ezért pedig nemcsak mi, hanem a főszerepet alakító Jason Statham is hálás lehet.

24. Pókember: Nincs hazaút

2021 legsikeresebb mozija igazi fan service, a jobbik fajtából: egyszerre képes új életet lehelni minden idők egyik legkedveltebb és leginkább elkoptatott szuperhősébe, összegezni az eddigi filmeket, fejet hajtani az elődök előtt és új kapukat nyitni a folytatás felé. Mindehhez persze kellett az ugyanezt még formabontóbban és látványosabban bemutató Pókember: Irány a Pókverzum! sikere is – és akkor még bele se gondoltunk, mi lett volna, ha James Cameron veszi kezelésbe hősünket.

23. Még egy kört mindenkinek

Az életközepi krízis soha nem volt még ennyire sokszínű: a Még egy kört mindenkinek egyszerre keserédes töprengés az élet értelméről, fájdalmas dráma a lemondásról és felemelő film az élet szeretetéről. Thomas Vinterberg lánya négy nappal a forgatások kezdete után hunyt el autóbalesetben, a rendező pedig a tragédia utáni fájdalmát is feldolgozta. A film elhozta a Legjobb nemzetközi film Oscarját, Vinterberg pedig jelölést kapott érte a Legjobb rendező kategóriában. Olvassák el korábbi kritikánkat a filmről itt!

22. Azonos lélegzet

A koronavírus-járvány mindannyiunk életét megváltoztatta, arról azonban, hogyan kezelték a helyzetet Kínában, csak egymásnak ellentmondó híradásokból értesülhettünk. Nanfu Wang személyes hangvételű dokumentumfilmjében a kommunista diktatúra Janus-arcát mutatja be: az országban uralkodó vasfegyelem ugyan segített a minél hatásosabb karantén kialakításában, ám amikor a szellem mégis kiszabadult a palackból, a nem túl rózsás valóságot elfedő propaganda és a renitensekre lecsapó hatalom már inkább hátráltatta a vírus elleni harcot. Az Azonos lélegzet így a pandémia krónikája mellett intő jelként is szolgál azon országok számára, akik a sajtószabadságban a védekezés ellenfelét látják.

21. CODA

Sian Heder mozija az Sundance Filmfesztiválon robbant be, ahonnan el is hozta a közönségdíjat. A siket család egyetlen halló tagjának egyszerre megható és szórakoztató megpróbáltatásait bemutató film igyekszik jóvátenni azokat a hibákat, amelyeket A Bélier-család című eredeti francia változatnak róttak fel. A végeredmény egy mélyebb, ugyanakkor mégis felemelő függetlenfilm remek színészi alakításokkal. Korábbi kritikánk a filmről itt olvasható! 

20. Mitchellék a gépek ellen

A technológia emberi kapcsolatokat romboló ereje már-már közmondásosan ismert, a felnőtteknek is szánt, vicceskedő gyerekmesékből pedig hírfolyamot lehet rekeszteni, a Netflix animációjának mégis sikerült maradandót alkotnia. A Mitchellék a gépek ellen szemkápráztatóan pörgős és akciódús, ugyanakkor vicces és megható film – igazi családi szórakozás. Kattintsanak a korábbi kritikánkért ide! 

19. Evolúció

A Pieces of a Woman zajos sikere után Mundruczó Kornél nem Hollywood felé vette az irányt – inkább két lépést hátrébb lépett, de csak ami a film költségvetését és a megvalósítás grandiózusságát illeti. Az Evolúció minden más téren túlmutat nemcsak előző alkotásán, de a többi Mundruczó-filmen is: három felvonásból álló, vágás nélküli történetei a Holokauszt generációkon átnyúló hatásait vizsgálják visszatérő motívumokkal, a zárt keretek ellenére meglepően sok játékossággal és értelmezési lehetőséggel. Korábbi írásunk a filmről itt olvasható! 

18. No Sudden Move

A műfajkaméleon Steven Soderbergh ezúttal gyakorlatilag egy Coen-filmet készített – ráadásul olyat, amire a filmvilág legismertebb testvérpárosa is büszke lenne. A No Sudden Move klasszikus krimiként indul, ám a történet hamar másodlagossá válik, de ez egyáltalán nincs hátrányára, hiszen csak még több teret kapnak a remek párbeszédek, a megkapó hangulat és az első osztályú színészek. Kritikánkért katt ide! 

17. A kivégzőosztag

Kim Dzsong Un testvérének trükkös meggyilkolása az a típusú történet, amit ha egy akciófilmben vagy krimiben látnánk, csak legyintenénk rá: „Ilyen is csak a mozivásznon fordulhat elő!”. Ryan White elképesztően izgalmas dokumentumfilmje a világ leghátbozongatóbb „csínye” mögé tekintve bemutatta, hogy a forgatókönyvírók a nyomában sem érhetnek a valóságnak. Írásunk a dokumentumfilmről itt olvasható! 

16. Dívák

Kőrösi Máté dokumentumfilmje első pillantásra olyan egyszerűnek tűnik, mint egy Insta-poszt – nagyszerűsége azonban épp abban rejlik, ahogy a felszínes látszat mögé néz. Három, önmagukat Díváknak nevező húszéves lány őszinte és sallangoktól mentes bemutatása hamar megható coming of age-sztorivá, majd generációs kiútkereséssé válik, miközben a rendező többek között játékos önreflexivitással messziről elkerüli az ítélkezést – így azokat is leszállítja a magas lóról, akik eredendően ítélkezően állnak hozzá ehhez a generációhoz. Kritikánkért kattintsanak ide! 

15. A Francia Kiadás

Wes Anderson néhány év alatt vált függetlenfilmes kiskedvencből sokszoros Oscar-jelölt, mindenki számára ismert és elismert filmessé. Sajátos beállításai, babaházakat idéző képei miatt összetéveszthetetlen rendezői stílusa tette őt naggyá, de ez az, ami kiüresedve rá is éghet, ahogy Tim Burtonre a rémmesék, vagy Shyamalanra az erőltetett, film végi fordulatok.

A Francia Kiadás talán az első Anderson-film, amelyen érezni lehet, hogy nagyon is igyekszik megfelelni az elvárásoknak és annak a skatulyának, amelybe az elmúlt években saját magát tette, a dolog azonban mégis működik, hiszen filmje nem más, mint egy önreflektív kisszótár a rendezőhöz, egy New Yorker magazin előtti főhajtásba ágyazva. Írásunk a filmről itt olvasható!

14. Dűne

Idén sorozat-adaptáció készült Asimov Alapítványából, és ismét a vászonra költözött Herbert Dűnéje is – mindkét könyvet megfilmesíthetetlennek tartották korábban; a Dűnével azonban nem Villeneuve volt az első, aki próbálkozott (összefoglalónk az eddigi Dűne-adaptációkról itt olvasható). Mégis, neki sikerült először a regényhez hű, ugyanakkor a saját lábán is megálló, a mai elvárásoknak megfelelően látványos és epikus adaptációt készítenie. A kanadai rendező többszörösen is kockáztatott: a Szárnyas fejvadász 2049 hatalmas buktája után csoda, hogy nem zavarták el Hollywoodból, a még nagyobb vállalásnak számító Dűnéjében ráadásul csak a regényfolyam első részének első felét álmodta vászonra. Szerencsére bejött neki a rizikó, máris berendelték a folytatást. Kattintsanak kritikánkért ide!

13. Tick, Tick… Boom!

Kevesen gondolnák, hogy az Egyesült Államok első pénzügyminiszterének élete megérne egy közel háromórás, kortárs zenékkel fűszerezett musicalt – Lin-Manuel Miranda azonban az elmúlt évtizedek legnagyobb Broadway-sikerét készítette el a témából. Hasonlóan kockázatos vállalkozásnak tűnt első játékfilmes rendezése, a Tick, Tick… Boom! is. A film egy sikertelen színdarabíró önéletrajzi ihletésű, önreflexív meta-musicale, amely igyekszik bemutatni főhősét, Jonathan Larsont, miközben az eredeti darab szellemiségéhez mérten beszél a felnőtté válásról, az idő múlásáról, az élet és az alkotás értelméről is. Miranda elképesztő ütem- és stílusérzékének, valamint Andrew Garfield ihletett alakításának köszönhetően a film minden téren kiemelkedően teljesít. Írásunk a filmről itt olvasható! 

12. A kutya karmai között

Jane Campion 11 évvel legutóbbi filmje után tért vissza a mozihoz – és minden esélye megvan rá, hogy 28 évvel legnagyobb sikere, a Zongoralecke után ismét Oscarral jutalmazzák. A kutya karmai között lassú, odafigyelést igénylő, ám rendkívül szuggesztív film, amely úgy öleli körbe nézőjét, mint egy kígyó, hogy aztán a végére kiszorítsa belőlünk a szuszt is. A kritikák elsősorban a karrierje legjobbját hozó Benedict Cumberbatch-et éltetik, de méltó társa a hasonlóan zseniális Kodi Smit-McPhee, akit eddig gyerekszerepekből ismerhettünk. Olvassák el kritikánkat a filmről itt! 

11. @Zola – Egy eszelős hétvége

A világ első Twitter-adaptációja olyan, mint egy Tarantino-film Nicki Minaj előadásában: stílusos, őrült, esztelen és veszettül szórakoztató. Főhőse, egy Zola nevű sztriptíztáncosnő hétvégi vetkőzésre indul egy pár nappal korábban megismert sztripper-társával – meglepetésére azonban egy rejtélyes lakótárs és partnere barátja is csatlakozik hozzájuk, a meló pedig nem éppen úgy alakul, ahogy azt elképzelte. A kalandjait Zola hosszú tweet-folyamban tette közzé – ez képezi a film alapját. Kritikánkat a filmről itt találják! 

10. Old Henry

2021 kiemelkedően jó éve volt a westerneknek: a revizionista A kutya karmai között mellett a szinte kizárólag fekete színészekkel felálló netflixes A vadnyugat törvényei szerint is a legjobbak közé tartozik, még ha nem is fért fel a listánkra. Az év westernje mégis egy apró, a Velencei Filmfesztiválon bemutatott függetlenfilm: az Old Henry első látásra hagyományos, régi típusú westernnek tűnik egy Isten háta mögötti, egyszerű farmerről és fiáról, akik egy szökevény bújtatása miatt kénytelenek szembenézni egy csapatnyi banditával. Potsy Ponciroli filmje azonban A kutya karmai közötthöz hasonlóan a maszkulinitás mibenlétét vizsgálja – csak épp pszichologizálás helyett szikár tanításokkal, pisztolypárbajokkal és véres leszámolásokkal teszi ezt. Tim Blake Nelson alakítása azonban Cumberbatch-éhez hasonlóan ott van az év legjobbjai között.

9. The Green Knight

David Lowery filmje az Arthúr-mondakör egy kevésbé ismert fejezetének adaptációja: a király léha unokaöccse elfogadja a titokzatos Zöld Király kihívását, miszerint bárki csapást mérhet rá fejszéjével, ám egy év múlva elé kell járulnia, hogy egy hasonlóan erős csapást kapjon viszont. A bizonyítási vágytól buzgó Gaiwan levágja a mitikus figura fejét – majd a szempillantás alatt elsuhanó 12 hónap után kénytelen szembenézni tettei következményeivel. A The Green Knight gyönyörű, elképesztő atmoszférájú film, amely nem szolgáltat egyértelmű válaszokat, inkább csak eltöpreng a felnőtté válásról, a hősiességről és arról, mit is hagyunk magunk mögött a Földön – és hogy mindez számít-e egyáltalán.

8. Pig

Nicolas Cage sűrű éven van túl: végigvezetett minket A szitokszavak történetén, C-kategóriás horrorban parádézott, majd egy nem túl acélos, kvázi-posztapokaliptikus akció-horrort lazáskodott végig – az őrült baromságok között pedig nem csak főszerepet játszott az év egyik legjobb filmjében, de egyenesen a hátán cipelte azt. A Pigben egy társadalomból kiábrándult gombagyűjtőt játszik, aki kénytelen visszatérni egykori közegébe és ismét alámerülni az elit éttermek maffiájának világában (!), miután ellopták kedvenc háziállatát – egy malacot. Michael Sarnoski első játékfilmjétől nem áll távol az önirónia, közben egy csatakos és a rászáradt vértől mocskos Cage segítségével megkapóan és meditatív módon beszél az élet valódi értelméről. Nicolas Cage posztmodern ikonná válását és idei filmjeit korábban ebben a cikkünkben tárgyaltuk!  

7. Éjszaka a házban

Első ránézésre ez is csak egy apró tucathorrornak tűnik – David Bruckner filmjének ereje pedig abban rejlik, hogy ilyen minőségben is tökéletesen működik: Rebecca Hall remekel a férje halálát gyászoló, majd annak mocskos titkaira rábukkanó főhős szerepében; a hangulat első osztályú, a rémisztgetések pedig szinte kivétel nélkül működnek. Az Éjszaka a házban azonban ennél sokkal több: rémisztő kép a traumák és a fájdalom erejéről, a sötétségről, amely minden ember felett ott bujkál a sarokban – csak épp sokan meggyőzik magukat, hogy az egész csak képzelgés.

6. West Side Story

Steven Spielberg először rendezett musicalt – az pedig valószínűleg senkit nem lepett meg, hogy a dráma, a kalandfilm, a sci-fi, az animáció, a háborús film, a krimi és a vígjáték mellett ez is megy neki. Azt azonban kevesen gondolták, hogy adaptációja több ponton egyenesen felülmúlja a műfaj egyik legismertebb és legelismertebb alkotását, a 10 Oscarral jutalmazott 1961-es verziót. Az új West Side Story kiválóan idézi meg Jerome Robbins és Robert Wise klasszikusát, de hangszerelése kellően modern, a koreográfia pedig még jobb is, mint az eredeti – a forgatókönyv apróbb változtatásai pedig szintén a film javát szolgálják. A mozi legnagyobb felfedezettje az első szerepében feltűnő YouTube-sztár Rachel Zegler, de érdemes odafigyelni az eredetiért Oscart kapó, majd később Emmyt, Grammyt, és Tonyt (azaz a teljes EGOT-ot) begyűjtő Rita Morenóra is, nem beszélve Mike Faist-ról, aki alakításával új szintre emelte a tragikus sorsú Riff figuráját. Kritikánk a filmről itt található! 

5. Az igazság bajnokai

Madds Mikkelsent akkor is szívesen néznénk, ha két órán keresztül a tükörbe bámulva saját, emlékezetes alakításain merengene – hát még amikor érzelemmentes katonát alakít, aki felesége halála után igyekszik felnevelni tini lányát, miközben egy csapat balfékkel azon ügyködik, hogy lekapcsolja azokat a bűnözőket, akik felelősek lehetnek szerelme haláláért. Az igazság bajnokai amellett, hogy a skandináv filmek legjobb hagyományaihoz hű éjsötét szatíra, az év egyik legviccesebb drámája, vagy épp a legszórakoztatóbb krimije, amely Nicolas Bro Emmenthalerével 2021 legeredetibb filmes figuráját is megalkotta. Írásunkat a filmről ide kattintva érhetik el! 

4. A nomádok földje

Chloé Zhao mozija a legutóbbi kurta-furcsa díjszezon legnagyobb nyertese volt, nem is érdemtelenül: minden apró darabjából árad a megértés, a humanizmus és a film főhősei iránt érzett tisztelet és szeretet. A stáb nemcsak filmet forgatott a lakókocsiban élő modern nomádokról, hanem csatlakozott is hozzájuk – a dokumentarista megközelítésmód nemcsak rendezői fogás, a bemutatott sorsok nagy része valódi, a nomádok pedig önmagukat alakítják. A szerepéért harmadik Oscarját bezsebelő Frances McDormand maga is hónapokig vödörbe végezte a dolgát, vagy épp karakteréhez hasonlóan beállt egy raktárba dolgozni – amit A nomádok földjében látunk tőle, az nem is annyira színészkedés, mint inkább teljes átalakulás. Kritikánk a filmről itt, ajánlónk itt érhető el

3. Isten keze

A mama, aki egy öklömnyi mozzarellát falva távolról ítélkezik a család felett; a ledér nagynéni, aki nem szégyell pucéran napozni a teljes rokonság előtt; a bankár apuka, aki meggyőződéses kommunistának vallja magát – az olyan nagy témák, mint az egyház, a politika vagy az öregedés után Paolo Sorrentino a kamerát saját magára irányította. Eddigi legszemélyesebb hangulatú filmjében nemcsak családja, de legszűkebb hazája, Nápoly, valamint gyerekkori hőse, Maradona előtt is fejet hajt – sőt, még arra is van érkezése, hogy bemutassa, hogyan születik meg egy rendező. Olvassák el kritikánkat a filmről itt!

2. Luca

A sors fura fintora, hogy a magyar Országgyűlés épp akkor fogadta el a homofób törvényt, amikor megérkezett a mozikba a Disney legújabb csodája, mely épp az elfogadásról, a másságról és a titkolózásról beszél. A Luca egy pillanatig sem szájbarágós vagy erőltetett, hiszen mindezt az elmúlt évek egyik legszebb és legszórakoztatóbb meséjének köntösében teszi: főhőse egy tengeri szörny, aki rájön, hogy a szülői tiltás ellenére képes a szárazföldön is megélni – hamar barátot szerez és egy hamisíthatatlan, itáliai nyarat tölt el a tengerparton, amit egyedül az árnyékol be, hogy senki nem tudhatja meg, ki is ő valójában és honnan származik. Olvassák el írásunkat a filmről itt! 

1. Minari – A családom története

Az év legjobb filmje 2019-hez hasonlóan idén is egy dél-koreai családot mutat be – a Minari mégis a leginkább amerikai film, amely az elmúlt években moziba került. Lee Isaac Chung saját családjának történetét mutatja be: szülei az amerikai álmot kergetve költöznek Arkansasba, ahol westernekhez hasonlóan igyekszenek megvetni a lábukat – rá kell azonban jönniük, hogy a vadnyugat kora véget ért, így az, hogy saját földdel rendelkeznek, még nem feltétlen elég a boldoguláshoz. Chung apró epizódokból építi fel filmjét, mely a gyerekek szemszögéből mutatja be a szülők megpróbáltatásait, ahogy igyekeznek az amerikaiaknál is amerikaiabbak lenni, miközben a saját kulturális gyökereiket sem akarják elfelejteni. A nagymamát alakító Yuh-jung Youn nem hiába kapott Oscart, ahogy az sem véletlen, hogy a filmet 5 további kategóriában (például a Legjobb film és a Legjobb rendező) jelölték. Kritikánkat a filmről itt találják! 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk