Indul a Re:Verzió: nézze újra a 18. Verzió legjobb dokumentumfilmjeit!

  • narancs.hu
  • 2022. február 14.

Mikrofilm

Online, valamint Pécsen és Szegeden személyesen is nézhetőek 18. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál legjobbjai. Az Oscar-jelölt, díjnyertes, megrázó és felemelő dokuk február 14. és március 27. között érhetőek el.

64 film mutatkozott be a tavalyi 18. Verzión. Ha valaki lemaradt volna a dokumentumfilmes seregszemléről, most pótolhatja vagy újra megnézheti a legjobbakat: a Re:Verzión 12 alkotás érhető el a fesztivál honlapján, vagy személyesen Pécsen az Apolló moziban és Szegeden a Megálló Közösségi Házban.

Köztük van a nemrég Oscar-jelöléshez jutó Tűzzel írva, mely India egyetlen, dalit nők által vezetett lapjának újságíróit mutatja be. A világ egyik legnépesebb országában az újságíró nőknek nemcsak az igazságért és szabadságért kell harcolniuk, de a tradíciók béklyóival is meg kell küzdeniük. Egy másik alkotás, az Arica megkapta a fesztivál legjobb emberi jogi filmjének díját: ez a chilei Arica kikötővárost mutatja be, amelyet egy svéd vállalat húszezer tonna szennyezett hulladékkal mérgezett meg. A Fivérek a közönségdíjat nyerte el: ennek főhőse három bosnyák férfi, akiknek iszlám radikalista apjuk árnyékával, a hagyományokkal és a felnőtté válás nehézségeivel is meg kell küzdeniük. Két, hányattatott sorsú ország társadalmi-politikai helyzetébe is betekinthetünk: a Kurázsi a fehérorosz tüntetéseket, míg Az emlék a miénk a szíriai állapokat mutatja be személyes hangvétellel, aktivisták szemszögén keresztül.

A megrázó dokuk mellett felemelő, egyedi és elgondolkodtató filmeket is nézhetünk. Ott van például a Százontúliak, amely a világ különböző pontjain élő szépkorúit köti össze. A Négy évszak egy nap alatt helyszíne egy Észak-Írország és Írország között futó komp: az ezen utazó emberek gondolatait bemutatva megismerhetjük a Brexit átlagemberekre gyakorolt hatását és azt, milyen jelentőséget hordoznak ma az országhatárok. A Kertrendezés látszólag egy befolyásos ember romboló hobbijáról szól, valójában a mai grúz társadalom szükségletei és értékrendje, na meg ember és természet egymás elleni versengése elevenedik meg benne. A Beiskolázva főhőse két, frissen diplomázott tanár, akik Moszkvából egy vidéki kisváros középiskolájába érkezve igyekszenek meghonosítani a haladó szemléletű oktatást.

Az elmúlt időszak legjobb magyar dokujait is újra elérhetőek lesznek:

a Tobi színei (kritikánk; interjúnk a rendezővel) Évának és 16 éves, transznemű gyermekének története; az Ezt levezekelni nem lehet pedig húsz éves börtönbüntetéséből szabadult, rákkal diagnosztizált főhősét követi nyomon. Oláh Kata Digitális nomádom című filmje a tavalyi Verzió legnézettebbje volt: ebben a rendező saját lánya példáján keresztül mutatja be azt az új társadalmi csoportot, amelynek tagjai immár fizikai kötöttségek nélkül, az interneten keresztül dolgoznak.

A Verzió honlapján megnézhető filmek mind olyan alkotások, amelyek sehol máshol nem elérhetőek az országban. A jegyeladásból befolyt összeget az Iskola Verzió és UniVerzió programok fejlesztésére fordítják a szervezők, támogatva a dokumentumfilmek széleskörű oktatási célú felhasználását. A Verzió középiskolai és egyetemi kollaboráción alapuló programjain az elmúlt 18 évben már több mint 25 ezer fiatal vett részt ingyenesen.

További információk és az online kölcsönzés a fesztivál honlapján érhető el, erre a linkre kattintva.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.