Hitch nem kedvelte első hollywoodi filmjét, kínjai közismertek: amikor filmre vitte Daphne Du Maurier regényét, erősen fogott a cenzorok ollója, nem járta, hogy Manderley ura csak úgy megússza, így került egy véletlen női elesés a történetbe. Hitchcock nem igazán kedvelte a véletlen eséseket, ő maradt volna a megúszható gyilkosságnál. Nem maradhatott. De legalább a házvezetőnő vágyakozásából maradt valami, Mrs. Danvers epekedése Manderley halott úrnője iránt átment a cenzorokon. Tiszta sor, hogy ha a 2020-as feldolgozást a Vérturisták rendezőjére bízzák, akkor viszlát, jólnevelt félhomály, helló, alapos sötétség. Jöhet a műfaji őrület, a lendületes határfeszegetés – pajszerrel és humorral a bálteremben. Mi másért hívták volna Ben Wheatley-t Manderley-be, ha nem azért, hogy sáros bakancsát feltegye az ebédlőasztalra? Ja, majd pont nála fogják kosztümös szépelgéssel, egy teadélután izgalmai közepette elütni az időt a jólfésült sztárocskák?! És igen, Wheatley rögtön be is dobja az újítást! Lily James és Armie Hammer mint ágrólszakadt társalkodónő és búvalbélelt nemesúr olyan önképzőköri őszinteséggel lesznek egymásé, Kristin Scott Thomas pedig olyan jégkirálynős merevséggel vonul a birtokon, hogy ez csak poén lehet, fapofával előadott gonoszkodás mindennel, ami régi, poros és avítt. A megfelelő pillanatban majd lekerül az álarc, csak ki kell várni – nos, azóta is várunk.
Elérhető a Netflixen
