A műsor fókusza utóbbin van: a dizájner cuccokban járó, megjelenésében extravagáns, érzelmeit tekintve pedig extra érzékeny fiú a beolvadni nem is szándékozó kívülállók makacs érdeklődésével járja végig az önálló kis faluként működő támaszpontot. Bekukkant az iskola termeibe, az izmos katonákat rejtő zuhanyzóba, majd társakat talál, végül úgy botorkál végig részegen a kisvároson, mintha egy Antonioni-klasszikusból tévedt volna ide. Mindeközben rálel valakire, aki igazi lelki társnak bizonyul…
A pilotepizód gyakorlatilag önmagában is megállna a lábán: ott van benne minden az identitáskeresésről, a gyökértelenségről és a hagyományos genderszerepek elutasításáról, amelyekkel a későbbiekben a sorozat foglalkozni óhajt; Luca Guadagnino ügyesen idézi fel korábbi munkáit, főképp legnagyobb sikerét, a Szólíts a nevedent, amely mintha egyfajta előtanulmány lett volna a tévéshow-hoz. Hasonló érzékeny és visszafogott mozikkal New York-i, Los Angeles-i és egyéb nívós kritikusszövetségek díjait szokás elnyerni – mégis szerencse, hogy az Akik mi vagyunk további 7 résszel folytatódik.
Ezekben ugyanis minden szereplő, a sztori és a helyszín is további izgalmas rétegeket kap – Guadagnino remekül bánik a határhelyzeteken élő alakokkal, és igyekszik sorsuk minél több vetületét bemutatni, legyen szó kapunyitási vagy -zárási pánikról, az első csókról vagy együttlétről.
Elérhető az HBO-n
