Magyar Narancs: Még mindig Brazíliában él?
Vincent Cassel: Sajnos már nem, ismét francia lakos lettem. Az életem egy része még mindig odaköt, 35 éven át jártam oda, ebből öt évet ténylegesen ott is éltem. Úgy terveztem, ez így is marad, de aztán az élet közbeszólt; beleszerettem egy francia nőbe, elvettem feleségül, és visszajöttem Franciaországba.
MN: Érdekes idők várnak Brazíliára most, hogy Bolsonaro az elnök.
VC: Úgy mondanám, hogy a zűrzavar folytatódik. Gondoljon bele, az országban a katonai diktatúra óta csak zavaros helyzetek váltják egymást! Most egy másfajta zűrzavar következik. Remélem, idővel javulás jön, ámbár most nem fest jól a helyzet. A brazil emberek azonban hozzáedződtek ezekhez az állapotokhoz.
MN: A francia emberek pedig a sárgamellényesek tüntetéseihez kezdenek hozzászokni, két hónapja tartanak a megmozdulások, január 19-én ismét az utcára vonultak, ez volt a tizedik alkalom.
VC: A düh nem csak az utcákon van jelen, ez a düh ott van általában az emberekben.
A sárgamellényes mozgalom nagyon fontos, végül el fog vezetni oda, hogy a rendszerre is hatással legyen. Mert az egyértelmű, hogy a rendszer most rosszul működik. Ha nem vagy abban a szerencsés helyzetben, hogy tehetős életet élj, most ezen a mozgalmon múlik az életed. És igen, a francia emberek már csak ilyenek: panaszkodnak, panaszkodnak, majd eljön egy pont, amikor betelik a pohár. Épp ez történt most is. Ez szerintem így normális. Ami most zajlik, az egy értelmes és – mondom – fontos dolog. Remélem, nem ér véget idő előtt, és egy kicsivel több igazságosságot nyerünk vele.
| ||
MN: Önben is dolgozik ez a düh?
VC: Igen, de az én haragom egy olyan ember haragja, aki bizonyos értelemben csodás életet él. Egyébként meg nem hiszek a politikának, sosem valakire, mindig valaki ellen szavaztam.
MN: Nincsenek is politikus hősei?
VC: A franciák közül egyet sem tudnék mondani. Ha amerikai lennék, valószínűleg Bernie Sandersre szavaztam volna. Pont az a fajta ember, akiből sosem lehet elnök.
MN: Új filmje, a Fleuve noir című krimi nem túl hízelgő képet fest Párizsról, különösen az éjszakai Pigalle-ról. Nemrég azt mondta, hogy Párizs agresszív város, elég csak felülni éjszaka a metróra, hogy kiderüljön, mennyire. Mintha ön sem szívesen metrózna…
VC: Nem metróztam már vagy tíz éve. Félni azért nem félnék éjszaka a párizsi metrón, de ha nő vagy, s egyedül vagy a párizsi metróban, az azért tud félelmetes lenni.
MN: Film mikor ijesztett önre utoljára?
VC: Olyan régóta vagyok már én ebben a szakmában, hogy nincs az a film, amit ne távolságtartással szemlélnék. De a sajátjaim közül a Visszafordíthatatlan ilyen volt. Na, azután tényleg rájön az emberre a frász az aluljáróban. Mondjuk, imádtam csinálni, végig improvizáltunk. Hosszú jeleneteink voltak, és ha 20 percig tart egy felvétel, akkor már az első ismétléskor sem emlékszel, mit mondtál előtte. Ez őrült nagy szabadságot adott.
MN: A Fleuve noirban egy látványosan lerobbant zsarut játszik. Ne vegye sértésnek, de úgy fest, mintha a Notre Dame-i toronyőr kelt volna életre.
VC: Dicséretnek veszem, mert ez volt a szándékom. Úgy volt, hogy Gérard Depardieu játssza ezt a zsarut, de Gérard-nak valami kis problémája akadt, ott kellett hagynia a filmet. Brazíliában ért a telefon, hogy lenne ez a szerep, épp Gauguint készültem eljátszani. Nagy fogyásban voltam emiatt, szigorúan zöldségen-gyümölcsön éltem, plusz mindennap sport. Sajnos remek formában voltam. Sajnos, mert a zsaru viszont borzalmas állapotban volt. Nem volt időm a testemet felkészíteni az új szerepre, nem voltam sem kövér, sem piás, sem beteges kinézetű.
Úgy döntöttem, színlelni fogok a commedia dell’arte nemes hagyományai szerint. Ha Gérard játssza a szerepet, az olyan lett volna, mint egy dokumentumfilm. Stimmelt volna a túlsúly, a probléma a gyerekkel, minden. Én színészi magánszámot csináltam belőle, valaki másnak tettettem magam. Megcsináltam a járásomat, a testtartásomat, a ruházatomat, a frizurát, mindent.
MN: A nemrég nálunk is bemutatott Párizs császára börtönjeleneteiben sem az a kimondott szívtipró. Ez most akkor az ún. csúf korszaka?
VC: Amikor Mesrine-t, a gengsztert alakítottam, sokat kellett híznom a szerep kedvéért, hogy igénytelen kinézetű alakká váljak. Meglepett, hogy ennek ellenére sokan nagyon is vonzónak találták a figurát. A szépség néha máshol lakik, mint azt gondolnánk. Néha elég erősnek és szabadnak mutatkozni, az legalább olyan vonzó. A küzdelme, a kiszolgáltatottsága miatt szeretünk bele egy figurába, csupa olyan dolgot akarunk látni, amit a valóságban legszívesebben eltitkolunk.
MN: Valóban pőrére van vetkőztetve ez az alak, akit a Fleuve noirban játszik. A szó szoros értelmében is. A meztelenség ezek szerint nem feszélyezi. Végül is a munka része.
VC: Nem is csak a munkának, az életnek is. Persze, puritán, rejtőzködő világban élünk, például ami a meztelenséget illeti, de a meztelen test csodálatos, és egyáltalán nem csak a modellek teste. Fiatal koromban imádtam klubokba járni és bámulni, ahogy az emberek táncolnak. Mindig volt egy pillanat, amikor elképzeltem a táncoló tömeget a klub díszletei és a ruháik nélkül. Törzsi táncot járó vadak jelentek meg a szemem előtt. Nagyon kifejező volt, amit láttam. A testbeszéd, a mozgás, hogy ki hogyan jön ki a testével. Apám (Jean-Pierre Cassel színész – a szerk.) táncos volt, én cirkusziskolába jártam, balettoztam is. A mozgásra irányuló figyelem mindig is része volt az életemnek.
| ||
MN: Ha meztelen jelenete van, zárt forgatást rendel el?
VC: A meztelenséggel semmi gondom. Azzal van gondom, ha a filmesek különösebb ok nélkül alkalmazzák. Most, hogy az interneten pillanatok alatt elterjed minden, ha az emberek meglátnak egy pucér női mellet vagy egy péniszt, az minden másról eltereli a figyelmet. Ha a meztelenség a történetet szolgálja, benne vagyok, de ha csak azért van, mert az milyen cool, azt nem vállalom.
MN: A szerepre való fogyás-hízás a method acting látványos része, De Niro például 30 kilót szedett fel a Dühöngő bika kedvéért.
VC: Ahogy öregszem, ez egyre komplikáltabb, de nekem fontos a testbeszéd, sokat hozzáad egy karakter hitelességéhez. Nem szeretem kipárnázni magam, nagyon színpadiassá teszi a színészt. Nekem a test a kulcs, ami megnyitja a szerephez vezető ajtót. Ez lehet akár fogyás vagy hízás is, ezekben orvosok segítenek. Fogyni egyébként könnyebben tudok, mint hízni, de ha a módszer megvan, onnantól csak a kitartáson múlik.
MN: Szerepelt számos amerikai filmben, de azt mondta, a hollywoodi produkciók forgatása kifejezetten untatja.
VC: A nagy franchise-okra értettem. Túl nagy a stáb, túl hosszú a forgatás, túl nagy a biznisz. Az akciófilmek forgatása olykor valóban egy kissé unalmas. A Visszafordíthatatlant megcsinálni jobb móka volt.
(Interjúnk a Magyar Narancs 2019. január 31-i számában jelent meg, most közzétettük teljes terjedelmében online is.)
