A Tolkien-család nem támogatja az íróról szóló életrajzi filmet

  • Szabó Ádám
  • 2019. április 24.

Mikrofilm

Korábban több megkeresést elutasítottak, ezúttal meg sem kérdezték őket.

Májusban mutatják be a mozikban a J.R.R. Tolkienről szóló önéletrajz filmet (magyarországi bemutatóról egyelőre nincs hír).

A címszereplőt Nicholas Hoult alakítja, a trailer alapján pedig a mozi inkább A Gyűrűk Ura írójának fiatalkori éveire és a Lily Collins alakította Edith Bratt-tal folytatott romantikus kapcsolatára koncentrál majd – de biztosak lehetünk benne, hogy Gyűrűk Ura-utalásokat is kapunk majd dögivel.

A sokak által várt film azonban a The Hollywood Reporter szerint

nem kapta meg az áment az író családjától.

Amint Tolkien örökösei közleményükben kijelentették, nem vettek részt a film elkészültében és nem is kérték ki a tanácsukat vagy véleményüket sem – épp ezért semmilyen módon nem támogatják a mozit. Korábban előfordult már, hogy felkeresték őket filmötletekkel, de ők egy ilyet sem hagytak jóvá – a hamarosan debütáló Tolkien is az engedélyük nélkül készült el.

Tolkienék még azelőtt hozták nyilvánosságra állásfoglalásukat, hogy látták volna a filmet
– így az elhatárolódás nem jelenti azt, hogy a biopic rosszul sikerült volna. Nem példa nélküli, hogy a hozzátartozók engedélye nélkül készül önéletrajzi film: a David Bowie-ról szóló Stardustban például nem hallhatunk Bowie-dalokat, az énekes fia ugyanis nem járult hozzá ehhez.

A Tolkien lesz az első Fox-film, amelyet azután mutatnak be, hogy a Disney bekebelezte a stúdiót. A mozi eredetileg a Fox Searchlight égisze alatt készült, mely a Fox díjnyertes mozijairól ismert stúdiója – a terjesztésért immár viszont az egeres óriáscég fog felelni.

Miki egér felfalta a rókát, és egy igazi szörnyet teremtett

Március 20-án nyélbe ütötték minden idők legnagyobb szórakoztatóipari bizniszét. A Disney 71,3 milliárd dollárért felvásárolta a 21st Century Fox filmes és televíziós részlegét. A tranzakció értéke körülbelül a magyar GDP felének felel meg. Az így létrejött gigacég a mozibevételek akár 40 százalékát is megkaparinthatja.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.